A Zentai-ügy gyors lezárását ígéri Polt

Képtelenség, hogy az ügyészség bármely büntetőügy befejezését politikailag releváns eseményhez kösse - így reagált a legfőbb ügyész arra a lapunkban megjelent vélekedésre, amely szerint a K & H-ügy lezárását tudatosan a jövő évi parlamenti választásokra időzítenék. Polt Péter tegnapi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ma még azt sem lehet előre látni, hogy mikor jut a nyomozás olyan stádiumba, amikor valamilyen döntés születhet.

A legfőbb ügyész emellett hangsúlyozta, hogy a büntetőeljárási törvény szerint a Kulcsár Attila elleni eljárást csak meghatározott ideig lehet folytatni, és ha ennek bárki utánaszámol, máris nyilvánvaló az állítás tarthatatlansága. Ezért érdemben a felvetést Polt nem kívánta minősíteni.

Az ügyészség hamarosan befejezheti az Ausztráliában élő, háborús bűncselekményekkel gyanúsított Charles Zentai ellen a nyomozást - közölte Polt. A Simon Wiesenthal Központ adatai szerint a ma 86 éves Zentai 1944 őszén részt vett egy zsidó fiú meggyilkolásában. Miután a cselekmény idején a férfi katona volt, ügyében a katonai ügyészség jár el. Polt elmondta: egy 1948-as népbírósági eljárásban már felmerült Zentai neve, és ellene elfogatóparancsot adtak ki, ám akkor nem találták. A rendelkezésre álló dokumentumok most megkönnyíthetik a bizonyítást, mindazonáltal a még élő tanúkat is igyekeznek felkutatni - közölte a legfőbb ügyész, hozzátéve: a máig magyar állampolgárságú Zentai kihallgatása is elkerülhetetlennek tűnik.

Polt a sajtótájékoztatón visszautasította a székesfehérvári maffiaper kapcsán egyes lapokban megjelent vádakat (lapvélemények szerint "ez már a harmadik olyan ügy, amelyben rendőröket hurcoltak meg"). A legfőbb ügyész viszont azt hangsúlyozta, hogy a huszonhárom vádlottból első fokon huszonkettőt elmarasztaltak, és ez szerinte nem az ügyészség csődjét, hanem éppen a vád megalapozottságát bizonyítja. Egyébként azt maga is meggondolandónak tartja, hogy változtassanak a titkosítás szabályain, miután az egyes részleteiben államtitoknak minősített ügyben még az ítélet indoklását sem hozhatták nyilvánosságra.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.