Ennyi idő, úgy tűnik, elegendő volt ahhoz, hogy hagyománya alakuljon ki az elektronikus zenének.

- Nem túl szerencsés a hagyomány szó használata ebben a kérdésben, hiszen alapvetően nem beszélhetünk egy évtizednyi zenélés után hagyományokról, legfeljebb egy rendszerről, ami most már megszilárdulni látszik. Az elektronikus zene végérvényesen teret nyert Magyarországon és Kelet-Európában, de ez már nem az az zene, ami mondjuk kezdetben bejött az országba. Kialakult egyfajta "partikultúra", amely csak erre a térségre jellemző. Jelenleg az elektronikus zenének a legnagyobb sikere itt van Kelet-Közép-Európában, többek között hazánkban.

Ez tipikus kelet-európai jelenség. Nyugaton az emberek szórakozni járnak el, szociális életet élnek a bulikon. Más az indíték. Láttam olyat is, hogy a számok között szünetet tartanak a dj-k. Itt nálunk alapvetően más a helyzet, az emberek azért járnak bulikra, hogy a valóságból totálisan kiszakadhassanak, inkább felejteni és oldódni jönnek, mintsem a klasszikus értelemben szórakozni. Szerintem ezért van tele a tánctér, ezért kap a zene központi szerepet. Kint jók a bulik, de itthon egy-egy parti tiszta őrület. Persze a helyi dj-k panaszkodnak, hogy ez az egész leáldozóban van, de ha idejön egy külföldi dj, annak mindig leesik az álla.

Te a rendszerváltó generációhoz tartozol, aktívan szerepet vállaltál abban, hogy Magyarországon kialakuljon ennek az alternatív kultúrának az infrastruktúrája.

- Nézd, én '61-ben születtem, amikor huszonéves voltam, nem nagyon volt semmilyen forrásunk, ami mondjuk öszszekötött volna minket a Nyugattal. Jó, persze, mivel győri gyerek vagyok, hallgathattam az osztrák rádiót, de nagyjából ennyi. Amikor felkerültem Budapestre, a főiskolára, még fogalmunk sem volt, hogy mit akarunk csinálni. Nem volt semmi olyan minta, hogy hogyan kellene kinéznie mondjuk egy klubnak, hiszen ekkoriban nem nagyon jártunk külföldre. Aztán '89-ben mégis megcsináltuk a Tilos az Á-t, amit persze nem klubnak szántunk, pusztán egy olyan helynek, ahol mi és a barátaink jól érezhetjük magunkat. Végül oda járt az egész város. Azt hittük, hogy gombamód szaporodni fognak az ilyen helyek. Hát nem így lett. Magyarországon ma sincs klubélet. Legalábbis olyan nincs, mint a Tilos az Á-ban volt. Akkoriban senki sem tudta, hogy pontosan mi lesz itt, ezért az ifjúság aktívan próbálta hallatni a hangját, új helyeket, fórumokat hozott létre. Mára a helyzet annyiban változott, hogy nincsenek új kezdeményezések, illetve sokan mindent elkövetnek, hogy ne erősödhessenek meg a civil fórumok.

A Tilos Rádió ilyen fórumnak indult?

- Persze, ma is betölti ezt a funkciót. Ha kérdezik, hogy mi a legjobb a Tilosban, azt kell mondanom, az, hogy még mindig van. Elsősorban alternatíva akart lenni, egy olyan rádióadás, ami nem piac- vagy kormányfüggő. A legelején holland barátainktól szereztünk egy adót, és heti hat órában műsorokat csináltunk, ami playbackben ment le. Alapvetően akkor nem nagyon zavarhattunk senkit, bár 20 perccel az első adás kezdése után már kint voltak a rendőrök. Azért gondolom, hogy nem nagyon érdekelte a hatóságot, hogy mit csinálunk, mert razzia során a hóna alatt cipelte ki valaki az adót. Ebben az ominózus szituációban nem nagyon motoztak meg senkit.

A Tilos a szabadság rádiója volt, és remélhetőleg lesz is. Abszolút demokratikus, mindenki azt mond, amit akar, olyan zenét játszik, amilyet akar, nincs cenzúra.

A "keresztényellenes" botrány idején mégis teljes mellszélességgel elhatárolódott és meaculpázott az egész rádió.

- Igen, bár ezzel akkor sem nagyon értettem egyet. A Tilosnak szerintem az a baja, hogy nem meri karakánul vállalni, hogy a szerkesztési elvekben is liberális, vagyis minden szerkesztő saját maga felel a műsoráért. Barangó hülyeségeket beszélt, ez nyilvánvaló, de inkább hagyni kellett volna ezt az egészet, és letudni belső ügyként. Hülyeség volt, hogy az egész rádió elkezdett bocsánatot kérni, ezzel elismerte, hogy hibázott, és nem csak egy ember volt a hülye. Különben meg szerintem túlzásba vittük ezt a kuratóriumos, hű de szervezettek vagyunk dolgot, ezért nem tudunk teljes hatékonysággal működni. Persze az is jellemző erre a szép országra, amiben élünk, hogy emberek azért képesek hallgatni egy rádiót, hogy fogást találjanak rajta. Egy normális országban már simán országos adó lehetne egy ilyen kezdeményezés.

Gyakran hangoztatod, hogy a zene, amit játszol, információ. Politikai töltéssel?

- Dehogy. Inkább olyan információjellege van, mint a népzenének. Nem számít, ki az előadó, inkább a pillanat, amelyben az adott zene elhangzik és a hatás, amit a hallgatókra gyakorol. Ez egyfajta közösségi információ. Például Bulgáriában az a legnagyobb elismerés, amikor már nem a nevedet írják ki a CD-kre, hanem egyetlen szóval jelölik azt, amit csinálsz, mondjuk: tradicionális, népzenei. Ez a nyugati individualista hagyománnyal teljesen szemben áll. A mai korról talán a zene közli a legtöbb és legpontosabb információt, ezért ma ez a legerősebb művészet.

Magyarországon tendencia, hogy a politika felhasználja az ismert művészeket.

- Ez erre a zenei irányzatra nem jellemző. Nem hiszem, hogy a pártok számára érdekes lennék, mert nem jutok el akkora tömegekhez, mindamellett nem is szeretnék ilyen pozícióba kerülni. Különben sem nagyon politizálok, nem vagyok megmondó ember.

1989-ben azért mentem el szavazni, mert tudtam, hogy mi az, amit nem szeretnék, a terep akkor teljesen ismeretlenné vált. Ahogy látom, ez a helyzet nem sokat változott, csak egyre kevesebben mennek el szavazni. Én még eljárok, de csak vészhelyzet esetén. A sors fintora, hogy Magyarországon szinte minden népszavazás felér egy vészhelyzettel, hiszen '89 óta - ellentétben azzal, amit reméltünk - főleg csak a szemét és a selejt jött át nyugatról, vagy maradt itt a keletről, semmi olyasmi, ami a gondolkodásban valami pozitívat indukált volna. A drogtörvénytől és az ehhez hasonló megnyilvánulásoktól pedig úgy érzem, hogy megyünk vissza egy olyan államrendszer felé, ahol neked kell bizonyos normákat teljesítened, hogy állampolgár maradhass.

Tizenöt éves zenei pályafutásod alatt felnőtt egy új generáció.

- Igen, ez valóban így van, régi barátaim gyerekei hívnak telefonon, hogy írjam fel őket a vip-listára. Új dj-k is vannak, akik vagy szeretnek, vagy nem. Sokan szabadulnának tőlem, mert úgy érzik, az útjukban vagyok. Ma Budapesten dj-k szervezik a bulikat és nem a szervezők, így egyre kevesebb esélyem van nagy bulikon játszani. Mivel ebben az országban senki sem azt teszi, amit kéne, aki a helyén van, és azt csinálja, amihez ért, mindig megpróbálják kiszorítani.

Szerencsére mára már vidéken is igen népszerű az elektronikus tánczene, sok helyre hívnak. Úgy tűnik, szeretnek az emberek, mert ahol fellépek, ott általában telt ház van. Nincs különösebb titkom, 15 éve megalkuvás nélkül teszem a dolgom, akkor is dolgoztam, amikor még nem volt nagy közönség. Ha a dj jó ütemben rakja fel a lemezeket, és az jó környezetben szól, akkor minden működik. Mindig az adott helyen dől el, hogy mit fogok játszani. Ami biztos, hogy a zene alatt szünetel a gerjesztett utálat.

Rengeteg helyen léptél fel külföldön, többet is foglalkoztak veled az ottani főorgánumok. Nem volt nagy a kísértés, hogy kint maradj?

- Nem, fel sem merült. A családomban is mindenki azt hitte, hogy én fogok emigrálni, aztán végül az öcsém hagyta el az országot. Külföldön persze jobban elfogadott ez az egész, nincsenek meghúzva olyan élesen a határvonalak kultúra és pop között. Mindemellett én magyar vagyok, és Magyarországon akarok élni és zenélni, ezért maradtam itt. Különben is: itt a legjobbak a bulik. A szüleim már úgy mondják, hogy itthon emigráltam, annyira keveset találkozunk, sok a munkám. Nehezen, de már itthon is megélek a zenélésből.

Negyvennégy éves leszel, van feleséged és gyereked, főleg az éjszakában dolgozol. Meddig lehet ezt összeegyeztetni?

- Sokáig, csak szervezés kérdése. Nekem szerencsém van, két megértő nő uralkodik az életem felett: a feleségem és a lányom. A nevelésben próbálok következetes lenni, bár nem áll túl jól nekem az atyai szigor. A feleségemmel a Tilos az Á-ban ismerkedtem meg, így ő körön belüli, pontosan tudja, hogy miből élek. Mindketten jöhetnek a bulijaimra, persze csak külön-külön. Ketten együtt életveszélyesek lennének.

Nem tervezem a visszavonulást. Ez egy olyan műfaj, hogy nem hagy aludni, folyamatosan zenéket válogatsz, egyfolytában szól a fejedben a zene. Ezt ki kell adni, le kell játszani, mert ahogyan te játszod le őket, abban már benne vagy te is. Hogy meddig tudok így élni? Amíg hallom a zenét. Utána már úgyis mindegy.