Megsértették a tűzszünetet - Izrael lemondta az egyeztetést

Palesztin fegyveresek gránátvetőkkel tűz alá vettek csütörtök reggel egy zsidó telepet a Gázai övezetben: ez a két nappal ezelőtt bejelentett tűzszünet első súlyos megsértése - közölte az izraeli hadsereg.

Az izraeli katonai rádió szerint a palesztin fegyveresek 25 aknagránátot lőttek ki a - közelebbről nem megnevezett - telepre.Tizenhárom lövedék a telep határain belül csapódott be és anyagi károkat okozott, személyi sérülés azonban nem történt.

Izarel lemondta az egyeztetést

Izrael lemondta csütörtökre tervezett egyeztetését a palesztin tárgyalókkal a gránáttámadás után - közölte egy palesztin illetékes. Az izraeli hadsereg közvetlenül a támadás után jelezte, hogy az akciót a két nappal ezelőtt bejelentett tűzszünet első súlyos megsértésének tekinti.

A hivatalos indoklás szerint az izraeli küldöttek az erőszak fellángolása miatt állnak el attól, hogy csütörtökön egyeztető megbeszélést folytassanak palesztin partnereikkel. A találkozón azoknak a közös bizottságoknak tevékenységével kapcsolatos kérdéseket tekintették volna át, amelyek majd összehangolják a palesztin foglyok szabadon engedését és az izraeli csapatok kivonását a Gázai övezetből.

Ariel Saron izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tartott csúcstalálkozóján jelentette be, hogy az izraeliek és a palesztinok véget vetnek minden egymás elleni katonai, illetve erőszakos cselekménynek.

Incidensek

Szerdán napközben nagyrészt nyugalom uralkodott a palesztin területeken, de este a Gázai övezet déli részén lelőtték egy zsidó telephez közelítő palesztin csoport egyik tagját.

Az izraeli hadsereg egyik illetékese közölte, hogy az Acmóna telepet őrző katonák figyelmeztető lövéseket adtak le, amikor négy palesztin ötven méternél jobban megközelítette a telep köré vont biztonsági kerítést. A palesztinok elmenekültek - közölte az illetékes. Palesztin részről viszont azt közölték, hogy a lövések következtében egy palesztin életét vesztette. Ő a palesztin-izraeli konfliktus első halálos áldozata a tűzszünet keddi kihirdetése óta. A 20 éves palesztin férfi a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah menekülttáborából származik.

Izraeli források szerint Ciszjordániában palesztinok napnyugta után kövekkel megdobáltak egy gépkocsit, aminek következtében egy izraeli polgári személy könnyebben megsérült.

Ariel Saron izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tartott csúcstalálkozóján bejelentette, hogy az izraeliek és a palesztinok véget vetnek minden egymás elleni katonai, illetve erőszakos cselekménynek.

A Hamász radikális palesztin szervezet mindazonáltal bejelentette, hogy nem érzi magára nézve kötelezőnek a fegyvernyugvást, az csak a Palesztin Hatóságra vonatkozik. A Hamászhoz közel álló források szerint robbanásban életét vesztette a radikális szervezet egyik tagja. A férfi éppen bombák elkészítését gyakorolta, amikor a robbanószerkezet működésbe lépett.

Vátozás az izraeli titkosszolgálat élén

Juval Diskin személyében új vezetőt nevez ki Ariel Saron izraeli miniszterelnök a Sin Bét belbiztonsági szolgálat élére - jelentette szerda este az izraeli televízió.

A híradás szerint Diskin májusban váltja majd fel a Sin Bét élén a belbiztonsági szolgálat jelenlegi vezetőjét, Avi Dihtert, akinek lejár az 5 éves megbízatása.

Juval Diskin jelenleg Dihter helyettese. Diskin már húsz évet töltött a belbiztonsági szolgálatnál, egyebek között Ciszjordániában szolgált, a közelmúltban pedig a Moszad izraeli hírszerző szolgálat vezetőjének tanácsadójaként tevékenykedett.

Dihter az elmúlt időben élesen ellenezte, hogy Izrael jelentős mértékben enyhítse a palesztin lakossággal szembeni korlátozó intézkedéseket, s helytelenítette azt is, hogy jelentős számban engedjenek szabadon bebörtönzött palesztinokat. Ezenkívül szorgalmazta, hogy Izrael azt követően is tartsa fenn a Gázai övezet és Egyiptom határának ellenőrzését, hogy Saron vonatkozó terve értelmében a Gázai övezetben felszámolják majd a zsidó telepeket. (MTI)

Palesztin férfiak a gázai övezetbe való belépésre várva - marad a kerítés
Palesztin férfiak a gázai övezetbe való belépésre várva - marad a kerítés
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.