Észak-Korea elismerte, hogy atomfegyvere van

Az észak-koreai kormány csütörtökön elismerte, hogy atomfegyverrelrendelkezik, és felfüggesztette részvételét az atomprogramjafelszámolásáról zajló tárgyalásokon.

Az észak-koreai külügyminisztérium nyilatkozata szerint az ország atomfegyvereket gyárt önvédelemből azóta, hogy kilépett az atomsorompó-szerződésből. "Már korábban meghoztuk a határozott döntést arról, hogy kilépünk az atomsorompó-szerződésből, és nukleáris robbanófejeket gyártottunk önvédelmi célokból azért, hogy helyt tudjunk állni a Bush-kormányzat leplezetlen politikájával szemben, amelynek a célja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elszigetelése és megfojtása... Az atomfegyverek minden körülmények között az önvédelem eszközei lesznek... A jelenlegi helyzet azt bizonyítja, hogy csak a hatalmas erő védheti meg az igazságot" - hangzik a nyilatkozat.

Hat ország - az Egyesült Államok, Japán, Kína, a két Korea és Oroszország - 2003 óta három tárgyalási fordulót tartott Pekingben abból a célból, hogy elérjék az észak-koreai atomfegyverkezési törekvések leállítását gazdasági és diplomáciai ellenszolgáltatások fejében. Lehet, hogy blöff az egész

Orosz szakértők kétségbe vonták, hogy Észak-Korea teljes értékű nukleáris robbanótöltettel rendelkezne, rámutatva, Phenjan még sohasem hajtott végre kísérleti robbantást. "Észak-Korea régóta folytatja a nukleáris zsarolás politikáját a blöff elemeivel" - mondta Vlagyimir Belouszov katonai szakértő csütörtökön az Interfaxnak. Megjegyezte, hogy Phenjan ezúttal sem támasztotta alá semmilyen bizonyítékkal atomfegyver birtoklásáról szóló, immár hivatalos bejelentését.

"Az atomklub tagjai rendre a legmélyebb titokban készítették első atombombájukat, és csak az első kísérleti robbantások idején ismerték el, hogy rendelkeznek bombával. Észak-Koreánál ez fordítva történik. Eddig semmilyen kísérlet sem volt, bejelentések viszont garmadával" - állapította meg a kutató vezérőrnagy.

Pak Szjung Dzsu, a dél-koreai védelmi tanulmányok intézetének munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy bár Észak-Korea hajtott végre kísérleteket rövid - és közepes hatótávolságú rakétákkal, a programot több baleset akadályozta, és a kétséges e fegyvereinek pontossága. Gary Samore, a londoni Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének kutatási igazgatója szerint Észak-Korea valószínűleg megfelelő mennyiségű plutóniummal rendelkezik ahhoz, hogy néhány atomfegyvert gyártson, de semmi sem bizonyítja, hogy képes is erre. "Azt akarják, hogy elhiggyük: képesek rá" - mondta telefoninterjújában.

Diplomáciai kudarc az észak-koreai nukleáris válságban

McClellan: Washington békésen akarja rendezni az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatos válságot – reagált az amerikai kormányzat szóvivője. Az orosz külügyminisztérium sajnálattal fogadta Észak-Koreának azt a döntését, hogy határozatlan időre felfüggeszti részvételét a nukleáris leszerelésére irányuló hatoldalú tárgyalásokon.

A szakértők egyelőre nem értik, mit akar pontosan Phenjan, miért függesztette fel a nukleáris programjáról szóló többoldalú tárgyalásokon való részvételét, s miért jelentette be, hogy rendelkezik atomfegyverrel.

Az észak-koreai külügyminisztérium közleménye azt állítja, hogy Észak-Korea atomfegyvert állított elő, hogy megvédje magát George Bush amerikai elnök kormányzatának fenyegetéseival szemben, és nincs szándékában visszatérni a hatoldalú tárgyalóasztalhoz, mert szerinte Washingtonnak az a célja, hogy megszabaduljon a phenjani rezsimtől.

A komüniké az első válasz a második Bush-adminisztráció általános politikájára, amelyet az amerikai elnök a múlt héten az Unió (az Egyesült Államok) helyzetéről mondott beszédében körvonalazott. Bush akkor azt mondta, hogy tárgyalásos megoldásban akar együttműködni nemzetközi partnereivel. Egyúttal válasz Condoleezza Rice új amerikai külügyminiszternek is, aki Észak-Koreát két héttel ezelőtt a zsarnokság előretolt helyőrségének nevezte.

A nyilatkozat akkor hangzott el, amikor folytatódnak az erőfeszítések a megbeszélések újabb fordulójának megrendezésére.

(forrás: MTI)

2002-es mûholdas felvétel a jongbjoni nukleáris létesítményrõl
2002-es mûholdas felvétel a jongbjoni nukleáris létesítményrõl
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.