Két hétig elzártan a világtól

Két hetet töltött a hó fogságában egy hetvenesztendős asszony Sárospatak külterületén, a hegyek között. A húsz éve egyedül élő Szolnoki Andrásné - mint tudósítónknak elmondta - már nem is remélte, hogy valaki keresni fogja, amikor a rendőrök megjelentek nála.

A Sárospatak környékén Kútpadka-dűlőként emlegetett tanyán nincs áram és víz. A terület ritkán lakott, legfeljebb néhány hétvégi ház és szőlő található itt. Szolnoki Andrásné általában hetente egy alkalommal megy be a mintegy három kilométerre lévő városba bevásárolni. Ebben egy helybéli asszony segít neki. Szolnokiné a hófúvások és viharok idején nem jelentkezett, a segítő pataki asszony aggódni kezdett, majd a város önkormányzatához tartozó családsegítő szolgálathoz fordult. A családsegítők értesítették a rendőrséget.

Jenei János őrnagy, a sárospataki rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának helyettes vezetője elmondta: egy járőrrel terepjáróba ültek, és elindultak az idős asszony házához. Erős hófúvás volt, nem jutottak el a tanyáig, az utolsó kilométeren a négykerék-meghajtású jármű elakadt. A rendőrök gyalogosan vágtak át a hóbuckákon.

- Amikor megláttuk az épületet, tudtuk, hogy nagy baj nem lehet, füstölt a kémény - idézte föl a történteket az őrnagy. - Benn a portán meggyőződtünk arról, hogy Szolnoki Andrásné jól van, ám élelmiszerkészlete elfogyott. Visszafordultunk, egy teli táska ennivalót vittünk neki.

Szolnoki Andrásné szeretne elköltözni a Kútpadka-dűlőből. Elpanaszolta: hosszú hónapokon át senki sem nyitja rá az ajtót, így a hófúvás alatt nem is reménykedett abban, hogy valakinek eszébe jut, mi van vele. Hozzátette: éjszakánként fél, és egyre nehezebben tudja megoldani a bevásárlást. Ha a hegyi utak járhatók lesznek is, akkor sem mer majd elindulni, mert ha véletlenül valahol elesik, nem tudni, hogy a néptelen vidéken mikor talál rá valaki.

- Márpedig a mínusz 10-20 fokos hidegben órák alatt meg lehet fagyni - jegyezte meg az idős asszony.

A költözésnek egyetlen gátja van: a ház és a körülötte található erdős terület értéke csekély. Az ingatlanért mindössze 400 ezer forintot kínált egy lehetséges vevő. Ebből a pénzből Sárospatakon és környékén még egy garázst sem lehet vásárolni, nemhogy házat.

Szolnokiné arról hallani sem akar, hogy szociális otthonba költözzön.

A rendõrök vittek kenyeret az idõs asszonynak
A rendõrök vittek kenyeret az idõs asszonynak
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.