Öngólözön - jegyzet

A Magyar Nemzet értesülései szerint Gyurcsány Ferenc az MSZP hét végi jubileumi rendezvényén azt mondta a Szaúd-Arábia ellen játszó magyar labdarúgó-válogatottról, hogy "sportolóink halált megvető bátorsággal játszottak az arab terroristák ellen".

Értesüléséről a napilap megkérdezte Libanon budapesti nagykövetét, aki leszögezte, nem szerencsés ilyen kijelentéseket tenni, s közölte, hogy az arab országok budapesti nagykövetei találkozót tartanak, hogy megtalálják a megfelelő választ.

A lap által idézettek forrására a nagykövet nem kérdezett rá. Ahogyan a Magyar Nemzet csapattársa, a Hír TV sem, amely átvette a lap hírét, amiként az Inforádió is, hozzátéve, hogy "jelenleg is üléseznek az arab országok Budapesten akkreditált nagykövetei", akik tárgyalnak Gyurcsány Ferenc hét végi kijelentéseiről is.

Igaz, a követek nem erre a hírre szaladtak össze, egyébként is üléseztek volna, de így kaptak egy plusznapirendet. Kérdés, hogy jegyzőkönyvszerűen meg tudták-e fogalmazni. A pellengérre állított kijelentésről pontos szöveg ugyanis csak tegnap késő délután vált hozzáférhetővé, amikor is az MTI közölte, mit válaszolt a Heti Hetes mintájára tartott pódiumbeszélgetésen egy a magyar focira vonatkozó kérdésre a miniszterelnök: "A szaúdi királyságot nagyon sokszor vádolják azzal, hogy igazából a világ terrorizmusának legaktívabb pénzügyi támogatói közé tartoznak bizonyos családok. És én azt gondolom, hogy a focisták között, a szaúdi focisták között nagyon-nagyon sok terrorista is volt, a mi fiaink pedig halált megvető bátorsággal küzdöttek ezen terroristák ellen, és ilyen esetben a döntetlen idegenben, ez egy fantasztikus eredmény."

Gyurcsány ezt viccnek szánta. Nem sikerült túl jól, enyhén szólva sem Pilinszky-finomságú a fogalmazás, ugyanakkor igen távol van attól, hogy mindenestül terroristának nevezte volna az arabokat. Ezzel együtt jó oka volt rá Gyurcsánynak, hogy tegnap mindenkit megkövessen, aki félreértette volna a tényleg félreérthetőt. (Mint tanácskozásuk után bejelentették, az arab országok követei elfogadták a gesztust, lezárták az ügyet.) Ettől függetlenül azonban, ami korábban történt, vagyis a torzított idézettel arab követekhez járulni: igazi szép kövér öngól. Az ő szemükben ugyanis, akármilyen furcsa ez nekünk, egy csapatban játszunk. Mindegy, hogy a jobb-, vagy balhátvéd gyaláz bele a saját kapujába egy nagyot, a lényeg az, hogy hazai játékos a szerencsétlen.

A Hír TV, mint tegnap jelentette, informálisan azt is megtudta, hogy az arab politikusok többsége úgy gondolja, Gyurcsány nemcsak a szaúdiakat, hanem mind a 800 millió arabot megsértette.

Magam viszont formálisan úgy tudom, hogy összesen 300 millió arab él a világon. Iszlám hitű ember viszont több mint egymilliárd. Öngólözön... Már 0-3, és még mindig nem vezet senki.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.