Rendben. Megkockáztatom: figyelemmel arra, hogy az MTV-t - erősen eltérő színvonalon - majdnem mindig, majdnem mindenki szidja nyilvánosan és nem nyilvánosan is, egy-egy újabb "totális" vádirat előállítása nem olyan nehéz feladat, és ebben az általános formában főleg nem jelentős szellemi erőfeszítés - hát még egy tehetséges embernek. És Verebes az.

Ami nincs rendben, az az, hogy - a "tizenkettő egy tucat" vádiratokhoz hasonlóan - az írás lényegében mindenkit és mindent elmarasztal. Nincs különbség. Egyformán bűnösök, hazugok, tolvajok stb. vagyunk valamenynyien, dilettáns rablóbanda tagjai - lényegében mindenki, akinek az intézményhez köze van. Ez így nem igaz. De, mivel Verebes mindenkire és mindenre lő, természetesen talál is. Nem vitatom, hogy bőségesen akad, amit rosszul csinálunk.

Összességében azonban blöffszagú cikkről van szó, s némi vizsgálódás után kiderül, hogy nemcsak a szaga blöff, hanem az íze is. És azért sikeredett blöff-ízűre, mert a szerző azt bizonyítja, hogy olyan nagyon nem zavarja dühét az MTV két csatornájának tényleges műsora.

Blöfftartalom például ez (reprezentatív idézet, továbbiak helyett és képviseletében is):

"Az nem lehet, hogy a színvonal, a következetesség, a magvasság, az invenció akkora hátrányt szenvedjen, mint amekkorába belekényszerítik korunk döntéshozói a kultúra felelős hivatalnokaitól a médiumok megtévedt felhatalmazottain át a támogatók műveletlen többségéig. Az nem lehet, hogy a talmi, a vásári gondolattalanság, a képzetlen ügyesség, a botrányra utazó gátlástalanság és a bárdolatlan vakmerőség biztosabban nyerjen teret, mint a kétségbevonhatatlan értékesség."

Néhány ellenpélda - csak a Kulturális Igazgatóság műsoraiból. A cikkben név szerint hiányolt Parti Nagy Lajos az elmúlt évben vendége volt egy félórás, késő esti beszélgetésnek; vendége volt a Literatúra című, csak róla szóló ötvenperces irodalmi műsornak, és vendége volt a Kultúrház című műsornak is. A Literatúrának amúgy nyolc másik író is vendége volt - valamennyiük egy-egy önálló adásban.

2003 júniusa óta 18, saját készítésű félórás portrét sugároztunk világhírű írókról (három Nobel-díjas, két Booker-díjas, két Pulitzer- és Faulkner-díjas).

Kortárs próza a képernyőn című sorozatunkban öt - anyagi okokból csupán félórás - "kistévéfilmet" készítettünk 2004-ben. Színházi közvetítések: 26 - ismétlésekkel együtt - és 20 színészportré.

Verssor az utcazajban című sorozatunk keretében magyar költők tucatjainak verseit adtuk közre új felvételek formájában.

2004-ben - a dzsesszkoncertekkel és az ismétlésekkel együtt - összesen 55 koncertet közvetítettünk. Azaz - átlagosan hetente több mint egyet. Valamint öt operát és nyolc zenei portréműsort, a zenei témájú riportfilmeket és beszámolókat most nem említve.

A Mindentudás Egyeteme keretében hétről hétre Magyarország vezető tudósai tartanak televíziós előadást.

A Záróra című napi műsorban állandó vendégek a magyar szellemi, tudományos és kulturális közélet tekintélyes képviselői (több százas lista mellékelhető).

Heti kulturális magazint indítottunk.

Napi kulturális híradót is indítottunk, amely jelenleg - anyagi okokból - ugyan szünetel, de hónapokig látható volt.

2004 novemberében az M 2-n (televíziós mércével fillérekből) elindult a Kultúrház című napi többórás, élő kulturális-művészeti műsor, amely sokfelé forgat, s amelynek naponta legalább fél tucat művész, kulturális személyiség, művelődési szakember a vendége.

Hadd ne folytassam. Csak annyit akarok bizonyítani, hogy a szerző dühe túlságosan totálisra sikeredett. Mert baj azért van, nem is kevés, nem is kicsi, sok és nagy, szerintem több, mélyebb és összetettebb, mint a cikk kifakadásai sejtetik, csakhogy ezek elemzéséhez valamivel több időre és energiára van szükség, mint amennyit Verebes István erre a cikkre - és az MTV műsorkínálatának vizsgálatára - szánt. (Ez másik beszélgetés, csak témaként jelzem, hogy az égvilágon semmit nem segít a magyar közkultúrának és művészeteknek, ha ki-ki kötelességének érzi, hogy egyszer-egyszer jó nagyot belerúgjon az MTV-be. Csak úgy az egészbe. Inkább azon kellene együtt gondolkoznunk, mit tehetnénk azért, hogy a kultúra divatba jöjjön, hogy egy-egy művész, kulturális szakember, alkotás legalább annyi nézőt érdekeljen, mint ahányat egy-egy ezerszer látott politikus, akinek régen nincs, talán soha nem is volt közérdekű gondolata...)

Először is, illett volna a cikkben említeni, s ha ez fejből nem megy, utánanézni, hogy az MTV a 25 tagú Európai Unió mindenféle mércéje szerint, dokumentálhatóan annak legszerényebben finanszírozott köztelevíziója. Ugyancsak a listák végén kullog a foglalkoztatottak számát tekintve. Az MTV minden korábbinál érzékenyebben ki van szolgáltatva a mindenkori kormánynak, következésképpen a mindenkori ellenzék ostromának, amióta a valamennyire normatív készülékhasználati díjat eltörölték. (Katasztrofális ötlet, megvalósítása a költségvetési következményeken túl alaposan leértékelte a köztelevíziót mint szolgáltatást, amely ily módon - egyedülállóan - ingyenes lett.) Ezek a tények sok mindent meghatároznak és erősen korlátozzák az intézmény műsorkínálatát és mozgásterét. Nem részletezem, hogy mennyire nincs pénz műszaki fejlesztésre sem: az MTV legfeljebb a műszaki múzeum címére pályázhat. Itt állunk a XXI. század elején, a "tudásalapú" "információs" társadalom küszöbén, és azt kell tapasztalnunk, hogy a volt szocialista országok mindegyike, kivétel nélkül mindegyike fényévekkel jár előttünk a köztelevíziós alkotások műszaki-technikai lehetőségeit és színvonalát tekintve. A nyugati országokról már nem is beszélek.

Tényleg baj van. Ha egyértelműen akarok fogalmazni, azt kell mondanom, hogy az MTV kutya kötelességét nem teljesíti, amennyiben - egyes kétségbeesett és majdnem elfogadhatatlanul szerényen finanszírozott próbálkozásoktól eltekintve - nem készít és nem finanszíroz három olyan műsortípust, amelyet Európa minden köztelevíziója majdhogynem áraszt magából: ez a televíziós film, a gyerekfikció és a dokumentumfilm. Ez a köztelevízió kényszerből, jó másfél évtizede elszabotált feladata, amelyet soha, senki nem fog helyette elvégezni: az MTV nem az amúgy szükséges politikai műsorokért, hanem ezért, a nemzeti kultúra bemutatásáért és gazdagításáért, a szellemi, kulturális és művészeti alkotók és műhelyek ösztönzéséért létezik.

Verebes István cikkéből kiderült, mennyi mindenről nem tud, ami van, s ő mégis hiányolja. Ez pedig azzal függ össze, hogy az MTV ezeket az értékeket ott és akkor sugározza, ahol és amikor. Erről tényleg lehet is, kell is vitatkozni - azzal a megjegyzéssel, hogy az intézmény a maga kétségbeejtően kiszolgáltatott helyzetében és pénztelenségében kénytelen prioritássá tenni a kereskedelmi bevételszerzést.

Ezzel függ össze az a kettős kihívás, amiről (másfél évtizedes késéssel) most már nyilvánosan is beszélgetnünk kell. Arról van szó, hogy miért nem találja Verebes István azokat a műsorokat, amelyeket hiányol. Azért, mert vagy késő este kerülnek a képernyőre, vagy az (alig nézett, alig tudomásul vett) M 2-es "titokcsatorna" sugározza őket. És ez bizony azért van így, mert ezek a műsorok - nézettségüket tekintve - a fő műsoridőben rendre elbuknak. Elbuknak? Mi az, hogy elbuknak? Az első csatorna arra törekszik (arra kényszerül), hogy fő műsoridőben sugárzott műsorait milliós közönség nézze. Tehát bukásnak számít, ha mondjuk egy kulturális-művészeti műsort 200 ezren néznek. Bukás? Nem tudom. Tényleg nem tudom. Három zsúfolt stadionnyi néző, 4-5-6 száz színházi előadásra való néző? De - ennyi és nem több. Vagy alig valamivel több. A magam részéről kétlem, hogy igazuk lenne azoknak, akik azt mondják: tessék fő műsoridőben adni ezeket a műsorokat, és lesz sok nézőjük. Azt hiszem, nem lesz. Ugyanis: a három magyar közcsatornára (MTV, M 2, Duna) tényleg sok mindent lehet mondani, de azt - szemben Verebes Istvánnal - nem, hogy nem kínálnak értékeket. Kínálnak. Lehet, hogy nem eleget, lehet, hogy nem elég jó műsoridőben, de kínálnak. Folyamatosan kínálnak. Csak éppenséggel nem (nagyon) nézik őket. Verebes István sem. De: erősen panaszkodik, hogy miért nincsenek.

E tényekből adódik a két alapkérdés: képes-e a magyar köz-televíziózás magas színvonalon, igényesen, ugyanakkor (jelentős) közönséget vonzóan és érdekesen, adott esetben szórakoztatóan prezentálni a (kulturális, tudományos, művészeti, bármilyen) értékeket? Erre könnyedén lehet azt válaszolni, hogy: nem. Vagy hogy csak ritkán. Vagy hogy - eddig - nem képes megfelelni a kereskedelmi televíziózás kihívásainak.

A következő alapkérdés meredekebb: kit érdekel az érték? Másképpen - és kevésbé meredeken: az adófizető milliók pénzéből hány nézőnek kell/érdemes/szabad műsort készíteni? Ugyanis, összefoglalva: az MTV - és a Duna TV - műsorkínálata azt bizonyítja, hogy az értékek folyamatosan jelen vannak a képernyőn. Ám a nézettségi adatok azt bizonyítják, hogy megdöbbentően - mások szerint természetesen - kevesen érdeklődnek irántuk.

Egyáltalán: köztelevíziós értelemben mi az, hogy érték?

Szerintem körülbelül innen kezdődhetne a következő, az igazi beszélgetés, számítva minden érdeklődő, közöttük Verebes István közreműködésére is...

A Magyar Televízió Kulturális Igazgatóságának vezetője

- És a jobb tévékhez már lehet kapni jobb mûsort is?