Filozófiai iskolák, műhelyek és intézetek tucatjainak törne bele eredeti Heideggerrel élezett bicskája abba az igazságfogalomba, amelyet a magyar nemzet eufemisztikusan politikai osztálynak nevezett részhalmaza használ.

Tulajdonképpen nem is fogalom az, hanem multifunkcionális eszköz vagy eszközkészlet, amely-lyel kemény, meszes vázából könnyedén kipattintható a kagylóhús, eltávolítható a bőrkeményedés, megjavítható a gázbojler.

Vegyük az ügynökigazságot, amelynek az a legfontosabb tulajdonsága, hogy rendkívül képlékeny, már nulla Celsius körüli hőmérsékleten is tetszőleges alakúra gyúrható. Hogy egy nem létező (fiktív) alakon mutassuk meg az ügynökigazság működését: mondjuk Sz. Károly k.-vári p.-mester ü.-múltjáról hírek terjednek, mely híreket az érintett cáfolja, de aztán dokumentumok is előkerülnek, ezeket Sz. előbb hamisítványnak mondja, majd, miután az erre illetékes hivatal is megállapítja, hogy a dokumentumok valódiak, és azt is, hogy Sz. Károly néven valóban volt ügynöke az x/x-es ügyosztálynak, Sz. Károly a hivatalt is hamisítványnak mondja, és az egész világot is hamisítványnak mondja, és perekkel fenyegetőzik.

Mondhat bármit, mert az ügynökigazságot gondosan megkonstruált jogszabályok védik, mint a metszőfogakat az Aquafresh, alaposan, sok réteggel. A helyzet annyira abszurd, hogy már olyan politikusszerű audiovizuális jelenség sem fordul elő, amely (aki) felől az idevágó titkosszolgálati igazságot hallanánk, miszerint ez volna az állambiztonsági és a többi érdek, hogy senkiről semmi se legyen biztosan tudható. Ehelyett mindenki széttárja a karját: már régen rendezni kellett volna ezt az ügynökösdit, én akarnám is, de a többiek...

És így lehet, hogy a szocialisták néven ismert imaginárius képződmény jó szándékúnak hirdetett törvényjavaslatai mindig értelmetlen formában jutnak rendeltetési helyükre, vagy hogy az egyéb antikommunistázós ügyekben verbálisan az akasztófakötélig szorgos Fidesz Bohóctréfa és Abszurdhumor Tagozata előáll egy olyan javaslattal, amely szerint mindenki eltávolítható lenne a közéletből, aki önként jelentett. Ez épp annyit jelent: senki soha nem lenne eltávolítható, hiszen mindig mindenki kényszer hatására jelent, persze kinek a verés a kényszer, kinek a fegyveres fenyegetés, kinek egy Sacher-tortának látszó tárgy a Gerbeaud-ban, és mellé egy vérfagyasztó "itt legyen szíves aláírni!" kérés.

Az aktuálpolitikai igazságok antagonisztikus csonka dialektikáját már régóta ismerjük. (Anynyiban csonka, ugye, hogy itten csak tézis és antitézis létezik.) Ez az igazságfajta még arra a területre is képes beszivárogni (mit szivárogni - ömleni!), ahol elvileg mérhető mennyiségek, tények fordulnak elő. Ilyen terület a gazdaság, ahol, mint tudjuk, éppúgy kétféle aktuálpolitikai igazság létezik, mint minden másban.

A fideszes igazság szerint töpörödés van, a gazdaság a tönk szélén, lemaradunk a szomszédainkhoz képest is, a szegénység nőttön nő, az EU minden reggel döglött heringgel pofozza Draskovics Tibort a költségvetési hiány miatt, és ha nem Járai volna a jegybankelnök, már rég beszántották volna az egész országot legelőnek.

A kormányigazság ezzel szemben az, hogy jólét van, példátlan fizetésemelések záporoztak két évig, a költségvetési hiány csupán egy kis folt, amellyel könnyedén elbánik a Vanish, a gazdasági növekedés impresszív, és még otthont is teremtenek éppen.

Sajnos az utóbbi hónapok eseményei éppen arról árulkodnak, hogy ennek, a magyar politikai osztályban használatos, multifunkcionális, tolótetős, lendkerekes igazságfogalomnak erősen korlátozott az érvényességi köre.

Mert létezik-e vajon még egy jegybankelnök a világban, aki hiába jajong-busong, hogy mindjárt tönkremegy az egész gazdaság, hogy már össze is kellett volna omlania - a piac tudomást sem vesz róla, a tőzsdeindex történelmi csúcsokat döntöget, a nemzeti valuta pedig meg sem rezdül?

Vagy létezik-e még egy olyan miniszterelnök, aki hiába akarja minden héten leértékeltetni az országa pénzét, hiába ültet ennek érdekében mindenféle tanácsot a jegybankelnök nyakára, amely tanácsba beleveszi a bankelnök öszszes ellenségét, orosztanárát, házfelügyelőjét, fogorvosát - a piac róla sem vesz tudomást, a nemzeti valuta meg sem rezdül satöbbi?