Áldatlan áldott állapot

Nagy feltűnést, sőt felháborodást keltett a szigetországban az egyenlő esélyek bizottságának a terhes nők helyzetét tárgyaló, múlt héten közreadott jelentése. Bár a dokumentum mindössze ezer nővel készült interjún alapul, mégis arra a megállapításra jut, hogy évente harmincezer dolgozó nő veszti el állását terhessége kapcsán - felmondással, leépítéssel vagy egyszerű "kiszekálással".

A felmérés szerint a terhességük idején dolgozó nők majdnem fele tapasztalta a méltánytalan bánásmód valamilyen formáját. Minden huszadik nőre nehezedik elviselhetetlen nyomás főnöke részéről, amint napvilágra kerül áldott állapota. Az érintettek ötödét éri anyagi veszteség, amennyiben csökkentik fizetésüket vagy munkatársaiknál alacsonyabb emelést kapnak. A nemi megkülönböztetéssel foglalkozó 1975-ös, illetve az 1996-ban elfogadott munkajogi törvény szellemével ellentétben egyes munkaadók lehetetlenné tették beosztottjaik számára a terhességvizsgálatokon való megjelenést is. Julie Mellor, az egyenlő esélyek bizottságának elnök asszonya "megrázónak" nevezte a vizsgálat kimenetelét és kijelentette: "Nem lehet a nőket pusztán azért büntetni, mert teherbe estek. A diszkrimináció a nőkre, partnerükre, családjukra és a születendő csecsemőre egyaránt katasztrofális hatást gyakorolhat. Sürgős intézkedést várunk a kormánytól, hogy szolgáltasson több információt és nyújtson nagyobb segítséget a terhes dolgozóknak és a munkaadóknak."

A szigetországban évente átlagosan 441 ezer terhes nőnek van munkaviszonya. A bizottság azt várja a kormánytól, hogy minden egyes terhes nőt lásson el egy írásos állásfoglalással, amelynek egy leválasztható része a munkaadónak szól. Ebből a papírból világosan derüljenek ki a terhességgel, anyasággal kapcsolatos jogok. A munkaadóknak segítséget kell kapniuk abban, hogy az anyák a jelenlegi egy hónapnál hamarabb értesítsék őket munkába való visszatérésük időpontjáról.

A terhes nők munkaügyi problémáit feltáró jelentés kapcsán több brit lap, például a Financial Times és a The Times is közli a Kisvállalkozások Szövetségének álláspontját. "Az igazság az, hogy a munkaadóknak fejfájást okoz az anyasági jogokból adódó adminisztráció. A rendszer sürgős reformra szorul. A kormánynak magára kellene vállalnia az állampolgári jogon járó anyasági támogatás kifizetését." Az érvényes brit rendelet szerint az anyáknak huszonhat hét szülési szabadság jár, függetlenül attól, mióta dolgoznak az éppen aktuális munkahelyen. A szülési szabadság első hat hetére az anya átlagfizetésének 90 százaléka jár, majd a következő öt hónapban heti 102,80 fontot kap.

A Nagy-Britanniában az elmúlt években munkaügyi bíróság elé került nemi diszkriminációs esetek közül különösen nagy visszhangot kapott a sajtóban Madarassy Andrea, a japán Nomura Bank londoni munkatársának panasza. Az amerikai egyetemeken végzett sikeres magyar bankárnő ügye még 2000-re nyúlik vissza, amikor harmadik gyermekével volt terhes. Főnöke részéről rendszeres megaláztatások érték, férfi kollégáit előnybe helyezte vele szemben, és minden egyes alkalommal el kellett kéredzkednie, amikor rosszulléte miatt a mosdóba sietett. Szülési szabadságáról visszatérve egyre inkább kirekesztve érezte magát a közösségből, és megoldhatatlan feladatokat kapott. Végül, a banknál eltöltött húsz hónap után, 2001 szeptemberében elbocsátották állásából. Ezt követően indított nemi diszkriminációs pert a Nomura ellen, melyben egymillió fontos kártérítést követelt. Az ügy még mindig tart: 2003 februárjában egy munkaügyi bíróság elutasította Madarassy keresetét, majd 2004 végén a munkaügyi fellebbviteli bíróság is elvetette beadványát, azzal, hogy annak egyes részeit a döntőbíróságnak újra kell tárgyalnia. Állásfoglalásában az egyenlő esélyek bizottsága "csalódottságának" adott hangot Madarassy Andrea fellebbezésének sikertelensége miatt, hozzátéve, hogy "a City fizetési szisztémái gyakran homályosak és titok övezi őket. Sok nő tapasztal egyenlőtlen fizetést, terhessége idején pedig diszkriminációt".

London, 2005. február

A terhes nők védelmében az EU tagállamai alapjában véve azonos, a részleteket illetően eltérő rendelkezéseket léptettek életbe, hogy ne fordulhasson elő: egy nő hátrányt szenved terhessége miatt. Senkit sem lehet elbocsátani azért, mert gyermeket vár. A várandós nők fokozott védettséget élveznek. Nem oszthatók be éjszakai műszakba, nem túlórázhatnak - Magyarországon például egyenesen tilos éjszakáztatni, túlóráztatni a kismamákat. Egyes tagállamokban a kismama maga dönthet arról, marad-e addigi beosztásában, vagy más területen, helyszínen dolgozik terhessége alatt. Ez magától értetődő például egy utcán dolgozó rendőr esetében, ha pedig a kismama szobája a dohányzóhelyiség mellett van, kérheti, hogy ideiglenesen máshol kapjon helyet.

A terhes nők könnyített munkája - nyolc- helyett hatórás munkanap, kézbesítés helyett irodai munka - nem járhat együtt fizetéscsökkenéssel. A terhesség és a szülési szabadság ideje alatt nemcsak ugyanakkora bérre jogosult, mint annak előtte, hanem az időközbeni fizetésemelés is ugyanúgy jár. Egy precedensértékű bírósági határozat értelmében tilos azért elutasítani egy jelentkezőt, mert terhes.

Léteznek családbarát munkahelyek, ahol a kismamákat kitüntetett figyelem veszi körül
Léteznek családbarát munkahelyek, ahol a kismamákat kitüntetett figyelem veszi körül
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.