. (Nyilván véletlen egybeesés, hogy banánköztársaságokra valló formák között hasonló irgum-burgumban részesedhettünk a Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának egyik ismeretlen megbízatású képviselőjétől is.) Atyai jó barátom először is úgy véli, hogy aki ma is konkrétumokban adja elő véleményét, az letűnt idők szerencsétlenségként itt maradt bajkeverője. Jó! Mint ahogy az is, hogy szerinte nyílt levélben ma már nem időszerű fogalmazni (írásunk egyébként nem levél, hanem konfesszió volt); különösen akkor nem, véli ő, ha az rosszul van "időzítve" (mert - szebb lelkűek kedvéért - elközelgetett a templomokból politikai bordélyházat csinálók csilingelős vezérvárása). Hogy volt egyszer egy ember, egy vallási géniusz, aki a Názáretihez ragaszkodván pörös száját sosem fogta be, és a legvitriolosabb stílusban ítélte el korának klerikális reakciósait, és az illető egészen véletlenül Frenkl Róbert egyházának alapító hőse is, tekintsük mellékesnek. Más a helyzet viszont az egyetemes egyházi felügyelő úr sorai mögül kikandikáló társadalomfilozófiával. Ez ugyanis már a reális ítélőképesség kérdése. Mert hogy is van az, hogy végigmustrálva a karácsony előtti egyházközéleti anomáliákat, a nagyegyházak által gerjesztett, jelentős közfelháborodást keltő ügyeket nemcsak egybevethetőnek tartja az ezekre reagáló írásunkkal (öt periferikus jelentőségű ember egyébként nem keresztényekhez intézett soraival), de jelzői alapján ez utóbbit ítéli (úgymond "bántónak, gyűlölködően személyeskedőnek látszó" stílusával) az igazán problematikusnak. Nota bene mindezt úgy, hogy írásunk egyetlen tételét sem cáfolja, sőt, kettőt közülük félszeg körmondatokkal még magáévá is tesz.

Lelke rajta, mondanám magamban, amikor olvasom, hogy gondolataink nemcsak időszerűtlenek és miegymás, de körüllengi őket a "nyájszellem" gyanúja is. A főegyház-vezetői szurkapiszka azonban nem elégszik meg ennyivel. A nyájas minősítést annak a jól irányzott "övön alulinak" a felvetése előzi meg, hogy írásunk "feltehetőleg a miniszterelnököt támogatandó" jött létre. Hagyjuk most Aesopust és a többieket, és azt is, hogy csak az ő egyházának vezetése mikor és kiket nem támogatott már, és maradjunk a lényegnél.

A) Frenkl Róbert atyai jó barátomat is felkértük, hogy csatlakozzék kezdeményezésünkhöz. Nem tette. Mint ahogy azt sem, hogy a bibliai parancs szerint először testvéri óvásként közölje kifogásait. Mellesleg: ha Frenkl Róbert kinyitja e-mail postáját, láthatja, hogy soraink azt megelőzően fogalmazódtak meg, hogy bárki bármit is tudhatott Gyurcsány Ferenc vatikáni beszélgetésének tartalmáról. (Igaz, ettől mi még lehetünk Gyurcsány titkos megrontói.) Egyébként pedig ajánlom szíves figyelmébe az ismert tudományfilozófiai tanpéldát, amely az aktualitás kedvéért most úgy is hangozhat, hogy hócipőt nem azért húzunk, mert a szomszédot akarjuk utánozni, hanem mert esik a hó. És ha már nyájszellem, akkor azért hadd kérdezzem meg amúgy barátilag, hogy hol volt és hol van Frenkl Róbert fene nagy spirituális érzékenysége (nem amolyan bizonytalan zengésű trombitaként, hanem az írásunkat minősítő határozottsággal), mondjuk, Szabó István püspök parázna apartheidezésekor; a szálasista szenny rehabilitálása körüli "történelmi" egyházi hallgatás esetében; az erdélyi és anyaországi magyarok közötti testvéri kapcsolatokat piszkos szavazati nyerészkedés céljából feláldozó pártérdekek (tessék csak megolvasni Malgot István írását) nagyegyházi támogatásánál? Ezek ugye a tiszta hitbeliség megnyilvánulásai voltak, és kivétel nélkül jól voltak "időzítve"?!

B) Atyai jó barátom személy szerint külön is megtisztelt két bájos észrevételével. Úgy véli, hogy a négy velem együtt aláíró egyén mintegy besétált egy általam állított "csapdába". Hiszen, mint érzékelteti, a főmegrontó nem csak a "Wesley János Metodista [ergo legalábbis valamiféle gyanús] Főiskola" tanára, de mintegy hamis énjének bizonyítékaként, "eredeti" identitása szerint református lelkészként tevékenykedik ott. Csak mellesleg említem meg, hogy ilyen nevű főiskola Magyarországon soha nem volt és ma sincs, és ezt Frenkl Róbert, aki számtalanszor megfordult a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, pontosan tudja. Kedves testvéri gesztus részéről azonban az az utalás is, amellyel jelzi, hogy nem kezdő gyújtogató vagyok. Mi tagadás, így is jólesik olvasnom véleményét. Azt viszont fájlalom, hogy a tőle korábban elkövetett gonosztetteim némelyikéért külön üzenet formájában, vagy éppen személyesen is kapott elismerésektől búcsút kell vennem.

Robi bátyám, mindazonáltal élj nagyon jó egészségben, és írj továbbra is. A Tiedhez mérhető tiszta látásra ugyanis egyházfőtől a honi magyar "történelmi" ugaron (mint többször is megírtam) keresve sem bukkanhatunk. A Népszabadság-beli és az azonos szöveggel Karácsonyi neurózis cím alatt az Evangélikus Életben is elkövetett kalandot pedig majd a múló rosszullétek közé soroljuk.

A szerző teológus

Örülök, hogy Majsai Tamás - hozva szokott formáját, sajátos stílusát - immár egyedül reagált írásomra. Helyesen emeli ki, hogy tartalmilag sok mindenben egyetértettem levelükkel, ezért is kifogásoltam az időzítést, a stílust és a formát (nyájszellem). Nem szégyen a miniszterelnökkel egyetérteni, írásomból is kiderül ez. Ami egyébkénti állásfoglalásaimat illeti, ezeket nyilván Majsai Tamás főként az egyházi sajtóból ismerheti. Ennyire telik. A főiskola nevének elírásáért elnézést kérek. Azt nem értem, miért kellene Majsai Tamásnak búcsút vennie az eddigi elismerésektől. Adtam volna szívesen most is, de hát voltak gondok. Tudom, aki beszorul két tábor közé, azt könnyen agyonnyomják, de hiába, nem tudom fekete-fehérben látni a világot.

Gábor György dolgozata (Az integrativitás feltételes módja, február 3.) jószerivel a múltról szól. Írásomban az idézett feltételes mód is a jövőre utal. A mát történetileg-politikailag alig köti valami a múlthoz, jelenről és jövőről szólva nem szerencsés döntően a múlttal érvelni. Vélem, minél inkább eredeti küldetése szerint jár el az egyház, annál inkább lehet integratív erő a társadalomban. Az olykor akár szükségszerű politikai állásfoglalás, szerepvállalás - a politika természetéből adódóan - megosztó jellegű. Mégis - például a szélsőséges, kirekesztő politikai mozgalmakkal szembeni állásfoglalás - szükséges lehet, jó esetben, hosszú távon ilyenkor is az egészséges integrációt szolgálja. Erre is van egyébként számos példa az egyháztörténelemben, így Boenhoffer és társai Hitler ellenes magatartása, áldozatvállalása.

Frenkl Róbert