"Brutálisan primitív konfliktusok"

"A szexuális kéjzaj nem ok a kilakoltatásra." Így foglalt állást egy svéd háztulajdonos cég január közepén, miután egy ifjú pár szerelmi csatáit túl hangosnak ítélték a szomszédok, és a fiatalokat bepanaszolták. Ilyen ügyekről a hazai hatóságok is tudnának mesélni.

Budapest belső kerületeinek önkormányzataihoz évente két-háromszáz feljelentés fut be a társasházak földszintjén vagy pincéiben kialakított szórakozóhelyek üzemeltetői, a felturbózott hifiberendezések, ordító házimozi-rendszerek, szagelszívók, légkondicionálók, úgynevezett "darálós vécék" használói, kutyatartók, az udvaron játszó gyerekek, a tévét és a rádiót hangosan hallgató, nagyothalló idősek vagy civakodó párok ellen. Nem könnyű eldönteni, mit nevezhetünk a nyugalom megzavarására alkalmas cselekménynek. Ki az, akit a nálunk január 27-én életbe lépett jogszabály-módosítás szerint akár 150 ezer forintos pénzbírsággal, végső esetben hatvannapos elzárással is büntethet már a bíróság? Már persze akkor, ha megállapítja, hogy "kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen".

Míg az elmúlt években a rendőrök a szabálysértési törvény szerint csak nyilvános helyeken, közterületeken, sportpályákon intézkedhettek azokkal szemben, akik "kihívóan közösségellenesen" viselkedtek, néhány napja már a lakóépületekben is tehetik a dolgukat, és a bíróság keményen büntetheti a társasházi rendzavarókat is. Az Országgyűlés Horváth Csaba szocialista képviselő, II. kerületi polgármester kezdeményezésére nagy többséggel (mindössze tizenkilenc ellenszavazat mellett) szigorította a jogszabályt.

- Kétségtelen: a feljelentések száma alighanem szaporodik a közeljövőben - mondja Horváth Csaba -, de szerintem egyetlen év elég ahhoz, hogy a gyermekbetegségeken átessünk, megnyugodjon a helyzet, és mindenki előtt világos legyen, hogy mit lehet elérni ezzel a jogszabály-módosítással. Én a megelőző erejét érzem hangsúlyosabbnak.

A polgármester nem tart attól, hogy az intézkedő rendőrök vagy a bíróság számára nehézséget okozna a kihívóan közösségellenes magatartás megítélése. Szerinte a hangos csuklást vagy a horkolást a jövőben sem fogják összemosni a lakóközösséget irritáló rendzavarással. Meséli: őt is meglepte, hogy fogadóóráin mennyi - ahogy fogalmazott - "brutálisan primitív konfliktussal" találkozott. Megdöbbentették az elmérgesedett társasházi vitákról, ürülékkel bekent ajtókról, lepisilt lábtörlőkről szóló beszámolók, pedig a II. kerületiek nagyobb része tisztes körülmények között élő, tanult, kulturált ember. Horváth Csaba azt mondja: nem tart attól, hogy a feljelentések, a súlyosabb büntetések tovább mélyítik a vitákat, és bosszúhadjáratokat szítanának.

- Ha erre gondolnánk, akkor igencsak nehéz lenne bármilyen büntetőszankciót alkalmazni - véli.

Márpedig az aggodalom alighanem mégiscsak jogos, mert a feljelentett csendháborító a tapasztalatok szerint ritkán ismeri el a vétséget, és a feljelentés mögött többnyire kötözködést sejt. Miközben a türelem igencsak fogytán van. Ezt jelzi a feljelentések növekvő száma vagy az a néhány évvel ezelőtti komoly felháborodást kiváltó eset is, amikor egy Dózsa György úti társasházban valaki - nem bírván a felújítással járó zajt és felfordulást - dühében egyszerűen elvágta a munkát végző ipari alpinisták kötelét. Kis híján tragédiát okozott. Szinte valamennyi kerületi önkormányzatnál ismerik az állandó feljelentgetőket. Ahogy mondják: az emberek egyre idegesebbek, ezért mindenhol szaporodnak a viták.

Dr. Török Zoltán alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi osztályának vezetője szerint a jogszabály módosítása után sem változik majd alapvetően a rendőrök munkája.

- Ha egy lakó úgy érezte, hogy zavarják a nyugalmát, eddig is kihívhatta a rendőrséget, a rendőr pedig szükség esetén eddig is intézkedett, és eztán is intézkedni fog - mondja az osztályvezető. - Hogy miképpen, azt szabályok rögzítik. Azaz eddig is beléphetett a lakásba segélyhívás esetén, vagy ha egymást ütlegelő házastársakat kellett szétválasztania, esetleg akkor, ha az adott szabálysértést a felszólítás ellenére sem hagyta abba valaki. A jövőben inkább a bíróság felelőssége nő, mivel a mostani jogszabály-módosítás kiemelte a garázdaságot a rendzavarás témaköréből, és az elkövetés helyét konkrétan nem határozza meg. Így az bárhol, például magánlakásban is megvalósítható. A komoly büntetési tételek értelemszerűen körültekintő elbírálást igényelnek. Dr. Török Zoltán is kiemelte a jogszabály-módosítás visszatartó erejét, de hozzátette:

- A vitákat, társadalmi problémákat büntetőjogi lehetőségekkel nem lehet megoldani. Sokkal fontosabb az emberekben meggyökereztetni, hogy csak akkor lehet nyugalomban létezni, ha mindenki betartja a társadalmi együttélés szabályait.

Addig azonban marad a feljelentés, és alighanem marad a feljelentést követő, tovább mélyülő vita. Maradnak a bömbölő hifiberendezések, a hangosan zakatoló légkondicionálók, az ugató kutyák, a civakodó házaspárok meg a messze hangzó kéjzaj, ami a szakemberek szerint valahol félúton van a csendháborítás és a garázdaság között. Mindenesetre eléggé zavaró tud lenni.

Főleg akkor, ha az ember már nem igazán fiatal.

A szomszédok gyakran tehetetlenek
A szomszédok gyakran tehetetlenek
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.