Semmi sem jellemzőbb a mai szocialista pártra, mint ez a megfogalmazás.

Pont a múlton. Mert a múlt véget érhet. Lezárható. Nem kell bolygatni. Nem kell vájkálni abban.

Fordítsuk orcánkat a jövő felé!

A kommunisták a múltat szerették volna végképp eltörölni. Az a szocialista párti nemzedék, amelyhez Szili Katalin is tartozik, szeretne pontot tenni rá. Szeretné a múltat végképp eltörölni. Ez bizony nehéz lesz. A múltat nemcsak eltörölni bajos, de lezárni vagy lerázni is. Pontot tenni rá meg egyenesen képtelenség. Folytatódik ugyanis. Mibennünk, gyerekeinkben. Mi vagyunk a múlt.

Pontatlanul, lehet, de biztosan ponttalanul.

A múlt velünk él, bennünk van. Szembe jön. Fejünkre zuhan.

Jobb lenne inkább vele szembenézni. Számolni. Jobb lenne inkább bevallani.

Egybehangzó tapasztalás, hogy a honi bölcsészkarok történelem szakjain elsöprő a jobb- és a szélsőjobboldali ifjak aránya - már amennyire megkülönböztethető a kettő minálunk. Egyszerű az oka ennek. Nem a történelem szakok jobboldaliak, hanem a jobboldali fiatalok veszik föl a történelem szakot.

A mai magyar jobboldal a múlt segedelmével határozza meg magát; Nagymagyarország, Szentkorona, kódolt és/vagy megtűrt antiszemitizmus, vezérkultusz - megannyi a múltban gyökerező eszme. A jobboldali fiatalok titokzatos, mohával lepett sámánköveket tanulmányoznak, jurtát építenek, szittyakürtöt fújnak, náci tábornokok és fajvédő publicisták munkáiban mélyednek el. Sok jó és szép dolgot is tesznek: Erdélyt járják, táboroznak, danolnak.

A magyar jobboldalnak eszméje van. Néha ordas az, de akkor is: eszme.

A magyar baloldal eszméletlen.

Mikor a nyáron megkérdezték Tóbiás József pártigazgatót, mi a véleménye június 4-nek Trianon-emléknappá nyilvánításáról, az ifjú szocialista azt felelte: semmi. Erről még nem született állásfoglalás. Nincsen Trianonról pártdirektíva még.

Egy fiatal szocialistának nincsen eszméje Trianonról. Arról sincsen. Aminthogy nincsen véleménye dualizmusról, szociáldemokráciáról, kommunizmusról, Szovjetunióról, második világháborúról, 56-ról. Őtőle vígan ragyoghat a csendőröket dicsőítő emléktábla a várban - Auschwitz évfordulóján. Mert fő a békesség.

És amiről végképp nincsen eszméje a magyar szocialistának: az Kádár János és kora. És itt vissza is térhetünk az ügynökügyekre.

Ha nyilvánosságra kerülnek a nevek, az akták, a jelentések, akkor nem hogy pont nem kerül a múltra, hanem épp ellenkezőleg: nyakukba zúdul majd a múlt. Pofánkba csapódik kegyetlenül.

Jobb fölkészülni erre. Szembenézni vele. Citáljuk megint: bevallani. A jelentések ugyanis nem csupán följelentések, hanem sokkal inkább krónikák. Hátborzongatóan részletes és pontos híradások. A múltról. A mi múltunkról.