Kezdők csak síoktatóval
Több magyar is súlyos síbalesetet szenvedett az elmúlt hónapban Ausztriában. Egy tízéves fiú a karintiai klipplitztörli dombvidéken síelt édesapjával, felbukott és kerítésnek ütközött. A fiút helikopterrel szállították kórházba. A mentőorvos diagnózisa: életveszélyes koponyatrauma. A legfrissebb hírek szerint a gyermek már túl van az életveszélyen. Nem volt ilyen szerencsés az a 17 éves magyar fiú, aki néhány napja a felső-stájerországi Lachtal egyik sípályáján - feltételezések szerint nagy sebességgel - száguldott a lejtőn, de kisodródott, és nekiütközött a pálya szélét jelző faoszlopnak. A helyszínen meghalt.
Ausztriában az elmúlt hetekben nagy mennyiségű hó esett, ezért sok magyar indult útnak az ottani sípályákra. Becslések szerint mintegy félmillió honfitársunk síel évente legalább öt napot. Az utóbbi években egyre népszerűbb ez a téli sport: egy-egy szezonban mintegy harmincezer magyar csatol a lábára sílécet - életében először. És hát persze sokan baráti társasággal, síoktató nélkül vágnak neki először a hegynek. Ez nagyon veszélyes - mondja Rádics János, a Magyar Síszövetség elnökségi tagja. Rádics szerint a kezdőknek mindenképpen hozzáértő ember - testnevelő tanár vagy síoktató - felügyelete mellett kell megismerkednie a sporttal, kezdve rögtön a felszerelés megvásárlásával vagy kikölcsönzésével. Mielőtt nekiindulnak a hegynek, előbb kisebb lejtőn kell legalább egy-két délutánt gyakorolni az oktatóval - erre egyébként kiválóan alkalmas a magyarországi, nagyrészt nem túl meredek, több mint harminc pálya is.
A baleseteket nem mindig a kezdők szenvedik el, gyakori, hogy valaki úgy érzi, már nagyon megy neki, és vakmerően száguldozik a lejtőkön. Brillíroznak, "produkálják" magukat, és sokszor olyan figurákat próbálnak megcsinálni, amelyek már meghaladják a képességeiket. Szeretnek például "ugratni", azaz nagy sebességgel nekimenni egy buckának, ami aztán a magasba röpíti őket. Csakhogy nem a léccel fognak talajt.
A síoktatók nem győzik hangsúlyozni, milyen fontos betartani a sípályák alapvető szabályait. Gyakran gázolnak el fölülről síelőket, pedig alapszabály, hogy a pályán mindig a felülről érkezőnek kell vigyáznia. Súlyos bokasérülést lehet okozni a másiknak azzal is, ha valakire felülről "fékeznek rá". A mozdulat ugyan szép hófelhőt hint a lejjebb állókra, de ha a síelő nem tud megállni, sokakat veszélyeztet. Nem szabad a felvonó nyomvonalához túl közel síelni. Ha valaki kiesett a liftből, minél előbb el kell hagynia a helyszínt, nehogy a következő felbukjon benne. Úgyszintén nem szabad sokat ácsorogni a kanyarokban és a beláthatatlan szakaszokon.
A töréses, roncsolódásos balesetek az első napokon sűrűbben fordulnak elő - és ez nem csak a tanulókra igaz. A szervezet ugyanis ekkor még nem alkalmazkodott a számára szokatlan terheléshez. Ugyanannyi síelés lényegesen nagyobb fáradtságot vált ki, mint egyébként, ezért ilyenkor nem ajánlott túlerőltetni a testet. A sípályákon egyébként többnyire csak csoportokat látni bemelegítés közben: a síoktatók megkövetelik az izmok előzetes átmozgatását. Az oktató nélkül síelők ezt gyakran elmulasztják, pedig az öt-tíz perces bemelegítő tornára a hideg miatt még nagyobb szükség van, mint a többi sportnál.
A felszerelésre is ügyelni kell: a kötéseket például úgy kell beállítani, hogy a kritikus pillanatokban leoldjon a léc. Gyerekeknek ajánlott a bukósisak is, amit Olaszországban például 14 éves kor alatt mindenkinek kötelező viselnie.
A sípályákon, csakúgy, mint az autópályákon, sok balesetet okoz az alkohol. A melegedőkben a hidegben átfagyott síelők rummal bolondított forró itallal vagy forralt borral fűthetik föl magukat belülről is. Az alkohol pedig még vakmerőbbé tesz. (A szlovákiai felvonókezelők szerint egyébként a magyarok viszonylag kulturáltan viselkednek a pályákon.)
A rosszul megválasztott sebesség alkohol nélkül is balesethez vezethet, de az is, ha valaki olyan pályán próbál meg lejutni, amelyhez nem rendelkezünk kellő tudással. A hóágyúval kezelt pályákon gyakoriak a kisebb-nagyobb balesetek. Ha nincs, vagy nem elég vastag a hóréteg, nagy nyomással vizet spriccelnek a levegőbe. Az így előállított műhótól a pálya néha jegessé válik, ez pedig fokozott veszélyt jelent. Miként a túl meredek lejtő, a jeges, köves pálya, a buckák, a szűz hó vagy az olyan pálya is, amelyik alul jeges, fölül viszont frissen hullott hó fedi. Akinek nehezére esik az ilyen szakaszokon léccel túljutni, ajánlott inkább lecsatolnia, és legyalogolnia. Persze csak a pálya legszélén. Máskülönben elgázolhatják.
Könnyen előfordulhat, hogy az Ausztriában síelők sürgős orvosi beavatkozásra szorulnak, s ilyenkor megeshet, hogy magyar orvos kezébe kerülnek. Egyre gyakoribb ugyanis, hogy magyar orvosok szabadidejükben, keresetkiegészítésként látnak el külföldön sürgősségi készenlétet. A Magyar Orvosi Kamara adatai szerint az uniós csatlakozás óta mind többen élnek a szabad munkavállalás lehetőségével, s jelentkeznek az egyre csábítóbb ajánlatokra. A határ menti országrészekben sokan vállalják, hogy munka után autóba szállnak és pár kilométerrel arrébb, például Ausztriában rendelnek. Legutóbb Angliából érkezett sokak számára ellenállhatatlan ajánlat: hirdetésekben toborozták, toborozzák a vállalkozókat. Egy háromnapos ügyeletért 400-500 ezer forintnak megfelelő fizetést kínálnak. Már eddig hatvan hazai gyógyító - sebész, illetve aneszteziológus - ül péntekenként repülőgépre, hogy a hétvégét egy brit kórházban töltse. (K. J. V.)
