A vasi MSZP-ügyet a tagság sem érti
Ezek a kérdések vetődtek fel kedden késő este azon az informális gyűlésen Szombathelyen, ahol a város MSZP-szervezeteinek mintegy száz tagja vett részt, szinte tökéletes tájékozatlanságot elárulva. Különösen az idősebb párttagok méltatlankodtak a pártszervezetek feloszlatása miatt. Mint korábban beszámoltunk róla, a pártvezetés nem boncolgatta a botrányos ügy szálait, hanem feloszlatta a 27 megyei szervezetet.
Horváth György, a városi szervezet eddigi elnöke elmondta: a január 22-i országos elnökségi ülésre őt a tavaly szeptember végén Répcelakon történt megyei tisztújítás részleteinek feltárására hívták. Ott kifejtette: azért vonultak ki a szombathelyiek, mert elmaradt a mandátumvizsgálat, nem tűzték napirendre a "régi" etikai bizottság jelentését, szabálytalan volt a küldöttek megválasztása, illetőleg kérték, hogy mindaddig ne legyen tisztújítás, amíg Tóth Csaba elnökjelölt nem tisztázza magát a fiktív szervezetek létrehozásával kapcsolatos gyanú alól. Ezt azonban a küldöttgyűlés lesöpörte.
Kiderült, hogy nincs központi döntés arról, hogyan történjék a párt újjászervezése Vasban. Egyes vélemények szerint az a Szabó Lajos kapta a megbízást a megújításra, aki korábbi megyei elnökként felelős lehet a folyamatokért (Szabó a gyűlésen nem vett részt). Ő fogadta be és támogatta ugyanis a Budapesten lakó, Sopronban vállalkozó és Zalában született Tóth Csabát, aki végül magához ragadta a hatalmat a pártban.
Célja vélhetően nem lehetett más, mint az országgyűlési választásokon mandátum szerzése.