Kedvező lakáshitelek ismét a piacon

Megkezdte működését az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal Fészekrakó irodája, ahol bárki tájékozódhat arról, miként aknázhatja ki a Fészekrakó program lehetőségeit.

A budapesti belvárosi ügyfélszolgálati irodát, ahol mindenki számára elérhető a Fészekrakó programmal kapcsolatos valamennyi információ, Kolber István miniszter és Borsi László, az OLÉH elnöke nyitotta meg. A miniszter hangsúlyozta, hogy a program célja egy, a korábbinál igazságosabb otthonteremtési rendszer megvalósítása, elsősorban a fiatal, gyermekes és rászoruló családok segítésére. A miniszter várakozásai szerint mintegy 80-90 ezer családot, és így több mint 300 ezer embert érint majd kedvezően a lakásvásárlási támogatás megújult rendszere.

Hegedűs Éva, az OTP Lakástakarékpénztár elnöke cáfolta azokat a megállapításokat, miszerint a bankok között nincs valódi verseny, és csaknem azonos feltételekkel vezetik be az új terméket. Az OTP ügyvezető igazgatója elmondta: a nyilvánosságra hozott kondíciók ismeretében kijelentheti, az OTP ajánlata a legkedvezőbb a forintalapú hitelek esetében. Aki pedig Lakástakarékpénztár szerződést is köt, akár 15-20 százalékos havi törlesztőrészlet-csökkenést is elérhet. Használt lakás vásárlása esetén Hegedűs Éva a svájci frank alapú devizahitelt ajánlja az érdeklődőknek, ez biztosítja jelenleg a legkedvezőbb, 2,49 százalékos hitelkamatot.

Az iroda Budapesten, a Dorottya utcában nyílt, és megkezdte működését az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal internetes site-ja is, amelyen több fontos információ mellett hitelkalkulátor is található. Szintén érdemes megnézni a www.feszekrakoprogram.hu oldalt, valamint rendelkezésre állnak a CALL Center telefonszámai: 06 1/441-1995 és 06 1/441-1996, a szolgáltatás e-mail címe pedig feszekrako@oleh.hu.

euro.hu

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.