Golgotát járt a szemle nyitófilmje

Nem biztos, hogy jó döntés volt a Sorstalanság-filmet, a ma kezdődő 36. Magyar Filmszemle legnagyobb érdeklődésre számot tartó produkcióját úgy szerepeltetni a programban, hogy a közönségnek egyetlen vetítést sem tartanak belőle. Még akkor sem, ha a február 8-i díszbemutatót követően két nappal már bárki jegyet válthat rá a mozikban.

Csak helyeselni lehet viszont, hogy a filmünnep nyitányán, szerdán az aradi születésű, román-magyar szülőktől származó Pejó Róbert Adrián Dallas Pashamende című, cigányközösségben játszódó alkotását mutatják be. Ez a film megjárta a maga Golgotáját: az eredeti forgatási helyszínről, egy erdélyi elhagyott salakbányából kiutasították, romániai gyártási igazgatóját fölfüggesztett börtönbüntetésre ítélték - a produkciót csak Fóton tudták befejezni. A filmszemlemegnyitó egyébként nem az első napon, hanem a másodikon lesz, mert anyagi okokból csak későn tudták lefoglalni az egyetlen, több száz fős vendégsereget befogadni képes helyszínt, a Budapest Kongresszusi Központot. A hazai viszonyok rendezetlenségére vall, hogy a filmszemle költségvetése, annak forrása mindig az utolsó pillanatban dől el. Az idén az összeg kevesebb, mint tavaly, egyebek között azért, mert harmincmilliós áfa terheli. Jó lenne enyhíteni azt a nyomást, amely az egyetlen filmünnepre nehezedik: a nagyjátékfilmek mellett a hazai dokumentumfilmeknek, kísérleti és kisfilmeknek több bemutatkozási lehetőségre lenne szükségük. Jó lenne itthon egy nemzetközi filmfesztivál is.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.