Az 1998-as irodalmi Nobel-díjas José Saramago portugál író erre a feszültségre mutatott rá, amikor pénteken felszólította a jelenlevőket, hogy a fórum mindenki belegyezésével "az akciók eszközévé" válhatna, ahelyett, hogy a baloldaliak egyszerű "mekkai" zarándokútjává és utópiák vitahelyévé süllyedjen.

Saramago emlékeztetett, hogy az igazi hatalom nem demokratikus. Mindenről vitatkoznak a világon, csak a demokráciáról nem. A demokrácia olyan, mintha egy szent lenne az oltáron, és amelytől már nem lehet semmilyen csodát sem várni, de akik ténylegesen irányítják a világot, azok olyan intézmények, mint a Világbank, a Nemzetközi Valutalap és a Világkereskedelmi Szervezet (WTO), amelyeket senki sem választott meg, tehát nem demokratikusak.

Saramago - aki először vett részt a Szociális Világfórumon - tizennyolc másik neves személyiséggel együtt ismertette a Porto Alegre-i Kiáltványt, amelynek tizenkét pontja együtt ad értelmet egy jobb világ megépítésének a lehetőségéhez.

A tizenkilenc értelmiségi elismerte, hogy nem a Világfórum nevében, hanem saját szakállukra fordultak a nyilvánossághoz, de a megszámlálhatatlan javaslat közül összeállítottak tizenkét pontot, amelyeket ha alkalmaznának, akkor a nép végre ismét saját kezébe vehetné a sorsát.

A kiáltvány aláírói között olyan személyiségek találhatóak, mint az 1980-as Nobel-békedíjas argentin Adolfo Perez Esquivel, a portugál szociológus Boaventura de Sousa Santos, a francia Bernard Cassen (a Le Monde Diplomatique igazgató-főszerkesztője), az egyiptomi közgazdász Samir Amin, az amerikai szociológus Immanuel Wallerstein, vagy a pakisztáni író Tariq Ali.

A fórumon fel-felbukkant a dilemma, vajon dolgozzanak-e ki, s ha igen milyen állásfoglalásokat, s hogy azok kötelezőek legyenek-e? A Világfórum alapokmányának hatodik pontja szerint a Szociális Világfórum találkozói nem tanácskozások, senki sincs felhatalmazva arra, hogy a többiek nevében állást foglaljon. Maguknak a szociális mozgalmaknak kell széttagolódniuk döntéshozó csoportosulásokká és hálózatokká.

A sok ezer szervezet és mozgalom összejövetele már az első, a 2001-es fórum megszervezése után is nagy visszhangot váltott ki, de a fontosságát néha túlértékelik, szinte elfeledkezve az ENSZ kilencvenes évekbeli, hasonló tárgyú nagy konferenciáiról.

Sok résztvevő osztotta a véleményt, hogy manapság egyre nehezebb ellenállni annak a kísértésnek, hogy Porto Alegre szimbolikus és mozgósító erejét felhasználják a neoliberalizmus elleni harcban. A siker megmérgezheti a résztvevők és a tapasztalatok sokféleségének a kútját.

A Szociális Világfórum természetének félreértése látszik tükröződni a brazil elnök, Lula javaslatában is, aki a Porto Alegre-i és a davosi fórumok között akar elindítani párbeszédet. (Lula ott volt a svájci hegyek közt tartott fórumon is.)

Csökkenni látszik a vezetők érdeklődése is, idén Hugo Chávez venezuelai elnök volt az egyetlen külföldi államfő, aki elment Porto Alegrébe. Ostorozta az Egyesült Államokat. Az USA-ban beszélnek a szabadságról, de sohasem szólnak az egyenlőségről - mutatott rá.

- Mekkora képmutatás, hogy a nyugati világnak nevezett országok vezetői a demokráciáért és az emberi jogokért folytatott harcot használják fel, hogy országaiknak stratégiai előnyöket szerezzenek - fejtette ki a Szocialista Internacionálé elnöke, Antonio Guterres. Az emberi jogok és a demokrácia alapvető kérdések, amelyeket nem lehet két oldalról mérni. Amennyire visszataszító az észak-koreai uralmi rendszer, és amennyire gondot okoz, ami Iránban történik, annyira keveset vagy semmit sem lehet hallani Burmáról, Pakisztánról, Szaúd-Arábiáról, más diktatúrákról. Az ok: egyes országok pártfogolják őket, így lekerülhetnek az emberi jogokat legsúlyosabban megsértő listákról - vélekedett Guterres.

Porto Alegre, 2005. január 31.

Bush elnök papírmasé figuráját égetik a tüntetõk