Harmincéves a bűvös kocka

Rubik Ernő építészmérnökként végzett, később belsőépítészetet tanult, majd az Iparművészeti Főiskolán tanított, mégis egészen másról híres. Van-e olyan magyar, aki a nevével fémjelzett “bűvös" kockát nem ismeri?

A trükkös szerkezet az egész világot meghódította, 1980-1981-ben több országban volt Év Játéka, sőt kockaforgató világbajnokságokat is rendeztek. Rubik Ernőnek egyéb játékai is elterjedtek - a bűvös kígyó, vagy a bűvös dominó -, de a kocka sikerét egyik sem tudta megközelíteni.

A Bűvös Kocka hivatalos születési dátuma 1974, amikor az első működő prototípus létrejött, és az első szabadalmaztatási kérelmet papírra vetették. A Kocka a legeredetibb játékok közé tartozik, de voltak elődei. Ilyen egy ősi kínai eredetű játék, a Tangram. Ennek lényege, hogy egy négyzetet 7 darabra vágnak, amelyek között 5 darab egyenlő szárú háromszög, egy paralelogramma és egy négyzet van, melyekből beláthatatlan számú ábra rakható ki.

Hosszú, további kísérletezésre volt azonban szükség, hogy kialakuljon a kocka végleges formája. Rubik Ernő a próbálkozást 2×2×2-es kockával kezdte, és az első probléma az volt, hogyan lehetne úgy összeállítani ezt a kockát, hogy három tengely körül elforgatható legyen. Az első ötlet gumiszálak felhasználása volt, az oldalak megjelölésére pedig kis színes papírokat használt. Néhány forgatás után a színek rögtön össze is keveredtek, majd mikor a feltaláló megpróbálta visszaállítni az eredeti állapotot, jött a felismerés: a feladat bizony nem egyszerű.

Rubik Ernő - saját bevallása szerint - csak a végleges formai kidolgozás után ismerte fel, hogy a Kocka nemcsak elvileg, de a térbeli mozgások szemléltetésére is alkalmas, valamint elgondolkodtató játék, így akár értékesíthető is. 1975. január 30-án benyújtotta szabadalmát a Találmányi Hivatalhoz, majd gyártót kezdett el keresni, aminek eredményeként a kocka 1977-ben forgalomba került. Ezzel a játék önálló életre kelt, rövid idő alatt népszerűvé vált, 1980-ban csak Magyarországon közel egymillió darab talált belőle gazdára.

A Rubik-kocka oldallapjai más-más színűek, és 9 egyenlő négyzetből állnak. Ezeket három tengely körül el lehet forgatni, ami által több mint 43 milliárd színkombináció hozható létre. A játék célja a kiindulási helyzet, vagyis az egyszínű oldallapok visszaállítása, ami elsőre - valójában pedig nagyon sokáig - rendesen megdolgoztatja a játékosokat. A kocka akkora érdeklődést váltott ki az egész világon, hogy klubokat, egyesületeket, versenyeket és világbajnokságokat szerveztek a Rubik-kocka kedvelői számára. A Rubik-kocka világbajnokságot 1982-ben Budapesten rendezték meg először: a számítógéppel beállított kockákat tizenöt másodpercig nézhették a versenyzők, és ezután kezdődött a verseny. A világbajnok egy 16 éves amerikai lett. Minth Thai 22,95 másodperces világcsúccsal nyerte a bajnokságot, Lábas Zoltán magyar versenyző azonban csak harmadik lett. Azóta több világversenyt is rendeztek, így az egykori diadalmas világcsúcs már a múlté, pillanatnyilag egy japán játékos, Shotaro Makisumi 12,11 másodperccel tartja a rekordot.

Az 1978-as magyar BNV-díj, a Kulturális Minisztérium 1979-es nívódíja után 1980-ban több országban nyert díjakat a játék: így Németországban, Franciaországban, Angliában, ahol a “Toy of the Year" 1980 (Az év játéka 1980-ban) díjat is megnyerte. 1981-ben a New York-i Museum of Modern Art (Modern Művészet Múzeuma) a kockát felvette építészeti és design gyűjteményébe.

A játékipar is óriási mértékben divatorientált, így 1983-ban megszűnt a bűvös kocka forgalmazása, azonban Tom Kremer - aki korábban is óriási mértékben segítette a Kocka nemzetközi karrierjét - megvásárolta a Rubik-kocka jogait, és 1991-ben újból elkezdte forgalmazni. 1996-ban csak az USA-ban 300 ezer kockát adtak el, Japánban és Nagy-Britanniában 1997-ben 100 ezer darabot értékesítettek.

Megmozgatta az egész földet
Megmozgatta az egész földet
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.