Pozsonyban kinevezték a magyar egyetem rektorát

Átvette rektori kinevezését Ivan Gasparovic szlovák államfőtől hétfőn Pozsonyban Albert Sándor, a tavaly ősszel megnyílt első önálló szlovákiai magyar felsőoktatási intézmény, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetem rektora.

Jóllehet Gasparovic tavaly nyáron még annak a véleményének adott hangot, hogy a magyar egyetem létesítésére fordított százmillió korona állami pénzt jobb helyre is tehették volna, a kinevezés átadásakor gratulált Albert Sándornak, és azt mondta: bízik abban, hogy az intézményben olyan oktatók vetik meg a lábukat, akiknek köszönhetően a magyar egyetem rövidesen fel tud nőni a huszonnégy szlovák egyetem színvonalára. A szlovák államfő hasonlóképpen bízik abban, hogy a Selye János Egyetem olyan szakembereket tud majd nevelni, akik alkalmasak lesznek az ország szellemi exportjának bővítésére, persze, jobb lenne, ha a majdani diplomások inkább odahaza, Szlovákiában, és nem külföldön találnák meg a munkahelyüket és az érvényesülés lehetőségét.

Albert Sándor annak a reményének adott hangot, hogy a továbbiakban Szlovákiában egyre kevesebb lesz a Selye János Egyetemet ellenző rosszakarók száma. Mind mondta, hite szerint a magyar felsőoktatási intézmény rövidesen bizonyítani tudja, hogy jó helyre került az a közpénz, amellyel az egyetemalapítás folyamata elindulhatott, jó befektetés volt, hogy több mint nyolc évtized múltán a félmilliós szlovákiai magyarságnak végre először egyeteme lett. Mint mondta: az oktatás nyelve magyar, de a szlovák és angol nyelv oktatását legalább ennyire fontosnak tartja, és biztos abban, hogy Révkomáromból csakis e három nyelvet megbízhatóan bíró diplomások kerülhetnek ki, mert az uniós térségben ez elengedhetetlenül fontos.

A magyar kormány jelentős induló összeggel segítette a Selye János Egyetem létrejöttét, és a továbbiakban is támogatni kívánja az intézményt.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.