Emancipált hírük és gyakran szigorú megjelenésük ellenére a német nők nem állnak előkelő helyen az egyenlőségi statisztikákban. A világgazdasági fórum jelentése szerint nemcsak a skandináv országok, de még Nagy-Britannia és Hollandia is lekörözi őket a női esélyegyenlőség terén. (A davosi fórum különböző mutatók alapján alakította ki a rangsort, amelynek élén Svédország, a végén pedig Törökország, Egyiptom, India és Pakisztán áll.) Ám még az éllovas svédeknek is van hová fejlődniük. Hiába áll a fél kormány nőkből, hiába itt a legmagasabb a dolgozó nők aránya (72,5 százalék), a fizetéseket tekintve a nők még itt is a "gyengébb nemhez" tartoznak.

A németek persze szeretnék, ha mindössze ennyi gondjuk lenne. A hat éve kormányzó szocdem-zöld koalíció programjában szerepelt ugyan a női egyenjogúság megvalósítása, de egyelőre csak azon a képen sikerült változtatni, amely a nőt kizárólag fakanállal a kezében, népes gyereksereg körében tudta elképzelni. A legnagyobb probléma éppen a család és a munkahely összehangolása, főként Nyugat-Németországban, ahol az egész napos óvodáknak nincs hagyománya, így a kisgyermekes anyának alig van más lehetősége, mint kilépni a munkaerőpiacról - és ez a döntés gyakran egy életre szól.

A gyermekszülés így sokszor jóvátehetetlen törést okoz a karrierben. Annak ellenére, hogy a lányok átlagos iskolai teljesítménye jobb, mint a fiúké, a doktori címeknek csupán egyharmadát szerzik meg a nők, a professzori kinevezésekből pedig csak minden kilencediket. A vezető menedzsmenti pozíciókban csupán nyolc százalék a nők aránya, a középvezetésben valamivel jobb a helyzet (14 százalék), a vállalkozók között pedig 28 százalék. Hiába az egyenjogúsági törvények, a német nők is átlagosan egyharmaddal kevesebbet keresnek, mint az azonos munkakörben dolgozó férfitársaik.

Kivéve természetesen a politikusokat, mert itt - a konzervatívokon kívül - lassan minden párt kínosan ügyel a nők jelentős számban történő szerepeltetésére. Ennek ellenére Katja Husen zöldpolitikus nemrég arról panaszkodott a Tagesspiegel című lapnak, hogy immár a kormányban is zajlik a nemek harca. A két Renate (Schmidt családügyi és Künast agrárminiszter) hadakozik folyamatosan a két "macsóval", Wolfgang Clement gazdasági és Otto Schily belügyminiszterrel, akik "túlzott bürokráciára hivatkozva" megpróbálják útját állni az egyenlőséget biztosító törvényeknek. Ahogy Andrea, a lapszerkesztő mondaná: ha harc, hát legyen harc!

Berlin, 2005. január