Egy kézbe az állami vagyonnal!
A magántulajdon egyértelmű rendezésével ellentétesen a köztulajdon alkotmányjogi helyzete zavaros, az államháztartási törvény megoldásai túlbonyolítottak és állandóan változnak, az állam kincstári és vállalkozói vagyonának elhatárolása bizonytalan. Ahogy megfelelő nyilvántartás hiányában az állam azt sem tudja pontosan, hány szerve van, egységes vagyonkataszter nélkül az állami vagyon mértéke is bizonytalan - szégyenszemre a polgári törvénykönyvben azért kellett az elbirtoklási időt 15 évre felemelni, mert az állam attól félt, hogy tömegesen elbirtokolják az ingatlanait.
A vagyonkezelés szervezeti rendszere széttagolt, rendje ellentmondásosan, bizonytalanul, állandóan változóan szabályozott. A számvevőszék folyamatosan figyelmeztet arra, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodás nem elég hatékony, jelentős veszteségek keletkeznek. Az intézményes privatizáció 2005 végi lényegi befejezése módot ad az eddigi kaotikus állapot megszüntetésére, és egy egységes törvény alapján az állami vagyonnal való gazdálkodás egyszerűbb, áttekinthetőbb és ellenőrizhetőbb szabályainak megalkotására, illetve egy modern, a nyugat-európai modellnek megfelelő egységes államkincstári szervezet kialakítására.
Ha az intézményes privatizáció 2006-ra befejeződik, nincs szükség az ÁPV Rt. fenntartására, illetve nemzeti vagyonkezelő holdinggá való átalakítására, és így a kincstári vagyontól való elkülönítésére. Ez tudniillik még abban az esetben is megbontja az állami vagyon egységét, ha azokat a jelenleg a tartós állami tulajdonú vállalatok listáján szereplő társaságokat is az ÁPV Rt.-hez csatoljuk, amelyeknél a tulajdonosi jogokat minisztériumok gyakorolják. 2005 első fél évében az Országgyűlés elé terjeszthető egy olyan törvény, amely lezárja a múltat, és megteremti a vagyonnal való gazdálkodás korszerű rendszerét.
Mivel az államnak nem marad vállalkozói vagyona, az ÁPV Rt.-t meg kell szüntetni, és az új törvényben azt is ki kell mondani, hogy a jövőben állami tulajdonú társaságoknál minisztériumok nem gyakorolhatják a tulajdonosi jogokat. Az ÁPV Rt. általános jogutódja legyen a Magyar Államkincstár, és a kincstári szervezetrendszer egyik tagja gondoskodjék az ÁPV Rt. érdemi utódfeladatainak ellátásáról.
Vagyonkezelő feladat nélkül
Az ÁPV Rt.-t a törvény ideiglenes intézményként hozta létre a privatizáció végrehajtására, ez viszont állandósult állami tevékenységként befejeződik. Miért kellene akkor a kiürült feladatú szervezetet fenntartani? Az államkincstár jogutódként teljes biztosítékot ad a privatizáció résztvevőinek, az ÁPV Rt. apparátusának vagyonkezelési tapasztalatai a kincstári szervezet keretében is hasznosíthatók. Az ÁPV Rt. megszüntetése és a megmaradt állami cégek elvileg nem értékesíthető kincstári vállalatokhoz való sorolása egyértelműen jelezné a lakosság számára: vége az állami tulajdon lebontásának, és az ezzel együtt járó - szükségképp gusztustalan - kvázi eredeti tőkefelhalmozásnak és vadkapitalista jelenségeknek. Új korszak kezdődik a köztulajdon hasznosításában, az állami vagyongazdálkodásban. Az ÁPV Rt.-t megszüntető törvény tehát nemcsak lezárná a múltat, hanem rendezné az új típusú állami vagyongazdálkodás egységes szervezeti és működési rendjét, a vagyonkezelés korszerű egységes szabályait.
Mindez természetesen a másik oldalról azt feltételezné, hogy a jelenlegi Kincstári Vagyoni Igazgatóság is - miután értékesítené azokat az ingó és ingatlan vagyontárgyakat (mégpedig pártatlanul, versenyeztetéssel, áttekinthetően és ellenőrizhetően), amelyek állami közfeladatok teljesítéséhez nem szükségesek, és így indokolatlanul tartoznak jelenleg a kincstári vagyonba - 2006 januárjától ugyancsak kincstári szervezet legyen. Így e szervezetrendszer - tehát a Magyar Államkincstár az Államadósság-kezelő Központ és a Kincstári Vagyonszervezet (ez utóbbi mint az ÁPV Rt. és a KVI feladatainak utódja) hármasa - egységesítheti az állam teljes pénz-, értékpapír-, ingó és ingatlan vagyonát, ideértve az adósságkezelést és a követelések behajtását is. Továbbá 2007-re képes lehet az állami vagyon teljes körét felölelő stabil, egységes vagyonkataszter felállítására és abból való információnyújtásra. Ezáltal a vagyonnal való gazdálkodás hatékonyabb, költségtakarékosabb és egyben átláthatóbb, valamint ellenőrizhetőbb lehet.
Ami eladható, és ami nem
Az állami vagyon központi részévé 2006-tól a kincstári vagyon válhatna, amely felett az állam tulajdonosi jogait főszabályként a kincstári szervezetrendszer gyakorolja a törvényben meghatározott egységes szabályok szerint. Emellett a Magyar Államkincstár bonyolítja le az államháztartás költségvetése pénzforgalmát, vezeti a kincstári egységes számlát.
A kincstári vagyon három nagy részből állna: a forgalomképtelen közjavakból (például közutak, közterületek); a közszolgálati vagyonból, amely korlátozottan forgalomképes, és főszabályként vagyonkezelési szerződések útján hasznosul (de alapvetően csak a közszférán belül); végül lennének olyan részei is, amelyeket külön szabályoznának, mint például az elkülönített pénzalapok, a társadalombiztosítási vagyon, a koncesszióköteles monopóliumok vagy a védett természeti területek. Mindhárom része valóban a nemzet vagyona, amelynek a kormányzati periódusoktól függetlenedve, hosszabb időszakokon keresztül lényegében változatlanul állami tulajdonban kell maradnia. Ez az elv különösen irányadó az állami ingatlan vagyon jelentős részére (műemlék ingatlan, történeti-régészeti emlékek), de igaz ez például a műkincsekre és az országos közszolgáltató vállalatok részvényeire is. A kincstári vagyon egységes, és ezért nem is lehet ágazatilag szétbontani (például nincs felsőoktatási különvagyon). A költségvetési szerveknek nincs saját tulajdona, feladataik ellátásához szükséges ingatlan és ingó vagyont, pénzelőirányzatot a kincstár biztosítja, az ingatlan és ingó vagyon esetében vagyonkezelési szerződéssel. A vagyontörvény a kincstári pénzügyi szolgáltatások és a számlavezetés rendjének leegyszerűsített szabályozása mellett garanciális jellegű rendezését nyújtaná a vagyonkezelési szerződéseknek, kellő biztosítékokat beépítve a szabályzásba az állami vagyonnal való pazarló gazdálkodás meggátlására.
A kincstári vagyonból két alvagyon ágaztatható el: az állam forgalomképes vagyona, illetve az állam gazdasági befolyását szolgáló tulajdona. Az állami tulajdon körébe számos olyan vagyontárgy juthat (például öröklés vagy adomány útján), amelyre közcélok elérése érdekében nincs szükség, de a kincstári vagyontárgyak közül is feleslegesnek bizonyulhatnak egyesek utólag a közcélok szempontjából. Ezt a Nyugaton állami "magánvagyonnak" minősülő tulajdont az ezzel foglalkozó kincstárszervezetnek törvényben szabályozott, nyilvános eljárással értékesítenie kell. Ha kincstári vagyontárgy válik a közcélok szempontjából feleslegessé, ezt először forgalomképessé kell nyilvánítani, majd el kell adni.
A modern államnak gazdasági, szociális, társadalmi befolyásoló funkciót is be kell töltenie - erre a célra részben külön jogszabályok, részben az éves költségvetési törvények alapján vagyont kell elkülöníteni a kincstári tulajdonból. A befolyásolási célú vagyon felett az állami tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek a legkülönbözőbb ügyleteket köthetik, társaságokat alapíthatnak, cégekben részesedést vehetnek, befektethetnek, zöldmezős beruházásokat hajthatnak végre, vagy magánbefektetőkkel közös akciókat valósíthatnak meg. Míg a kincstári vagyon stabil, a befolyásoló vagyonra törvények alapján ugyan, de a nagyfokú rugalmasság a jellemző, ebben a körben helye lehet az ésszerű kockázatvállalásnak is.
A befolyásoló célú vagyon felett azonban nem minisztériumoknak, hanem elsősorban állami tulajdonú pénzintézeteknek kell rendelkezniük. Ilyen elsődlegesen a Magyar Fejlesztési Bank, ehhez kellene csatolni a többi állami pénzintézetet, illetve a regionális vagy más fejlesztési célú társaságokat. A másik központja a befolyásolási célú állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlásnak a Nemzeti Földalap legyen. A földalap speciális költségvetési szervként működtetendő, vegyesen kincstári és befolyásolási célú föld-, illetve erdővagyont kezelő, az állami tulajdonú kincstári mező-, illetve erdőgazdasági társaságokat irányító sajátos szervezetként alakítandók ki. Mind az MFB-re, mind a földalapra - újraalkotandó - külön törvény szükséges, és a kapcsolatuk is megmarad a kincstári vagyonnal, hiszen az MFB egyetlen forgalomképtelen részvénye a kincstárt illeti, a földalap pedig közvetlenül költségvetési szervként működik (nem kezeli külön közhasznú társaság, mint jelenleg).
Az új, tervezett vagyontörvény alapján a legtágabb értelemben vett országos közszolgáltató vállalatok (ideértve a honvédelmi, rendvédelmi cégeket is) kincstári társaságnak minősülnének. Ezeket a vagyontörvény melléklete tételesen sorolja fel, e körből tehát kikerülni vagy bekerülni csak törvénymódosítással lehet. Előfordulhat ugyanis, hogy közcélból szükség van új kincstári társaság alapítására, de előfordulhat az is, hogy bár az intézményes privatizáció befejeződött, de az adott cégre már nincs szükség a közcélok biztosítására. Ilyen helyzet egyébként a technika fejlődése nyomán is előadódhat - lásd például a telekommunikáció robbanásszerű fejlődését, hasonló eset öt-tíz éven belül előfordulhat akár a postánál, akár a vasútnál is.
Kincstári cég csak részvénytársasági formában működhessen. Ezeknél az állami tulajdon mértéke főszabályként 100 százalék legyen - 75 százaléknál kisebb részesedés már nem állna összhangban a kincstári jelleggel. E cégek gazdálkodásánál az állam a társasági törvény általános előírásainál szigorúbb, felelős vállalatvezetési (corporate governance) szabályokat léptetne életbe a közvagyon megóvása érdekében. A társaságoknál az állam tulajdonosi jogait az ezzel megbízott kincstári szervezet vagy közvetlenül, vagy vagyonkezelő útján gyakorolná - ilyen vagyonkezelő szerződés alapján kivételesen minisztérium is lehet. Egyébként minisztérium gazdasági társaságot ne alapíthasson, és abban tagként sem vehessen részt, a közhasznú társaság intézménye pedig a jövőben megszüntetendő.
Jövőre már működhetne
Az államnak kisebbségi részesedésekre, szavazatelsőbbségi részvényekre általában nincs szüksége, ezeket a kincstári szervezetnek a forgalomképes vagyonba kell sorolnia, és értékesítenie kell. Ez alól kivétel lehet az a néhány eset, amikor ez gazdasági befolyásolási célokat szolgál (például a Molnál). Ezeket a részesedéseket a gazdasági befolyásolást célzó vagyonba kell sorolni.
Ahol az ÁPV Rt. igazgatósága - kormánydöntés alapján - akár a saját, akár a jelenlegi minisztériumi vállalatoknál 2005 decemberéig a privatizációs eljárást megindítja, de 2006. január elsejéig, azaz az új kincstári rendszer felállásáig nem fejezi be, az értékesítést az ezzel megbízott kincstári szervezet közvetlenül vagy megbízottján keresztül a jelenleg hatályos privatizációs törvény előírásai szerint fejezze be. Egyébként a privatizációs törvény előírásait a vagyontörvény hatályon kívül helyezné. Ez azt jelenti, hogy ha a későbbiekben az Országgyűlés egy adott vállalatot mégis ki kíván venni a kincstári társaságok köréből, úgy e törvényben meg kell határoznia az értékesítésének szabályait is. Ez kellő garanciákat ad, így ezek után értelmetlen lenne a privatizáció kérdésében népszavazást tartani.
Az új kincstári szervezet 2006. január elsejétől kezdené meg működését, és az egységes vagyontörvény előírásai is ekkor lépnének hatályba. Így kellő átmeneti idő állna rendelkezésre a szükséges előkészítő intézkedésekre, illetve jogszabály-módosításokra.
A kincstári szervezet kialakítása politikai döntést igényel. Hosszabb távon a kormány irányítása alatt álló, államkincstári tanács által vezetett egységes államkincstár kialakítása az indokolt. Rövid távon - az újabb átszervezési veszteségek elkerülése végett - megtartandó külön intézményként a pénzforgalmazással foglalkozó Magyar Államkincstár és az Államadósság-kezelő Központ, és hozzájuk csatlakozna harmadikként az a költségvetési szerv, amely az ÁPV Rt. és a KVI utódjaként a reálvagyonnal (például ingatlanok) és a társaságokkal foglalkozna.
A szerző kormánybiztos, a kormányzati szervezet ésszerűsítési programjának vezetője
