Variációk frakcióalakításra

A demokrata fórumból kizárt, illetve kiszorult független képviselők mindenképpen frakciót kívánnak alakítani május 9-e után, ha lejár a kötelező féléves moratórium.

 Ezt Lezsák Sándor közölte tegnap. A "lakitelekiek" által létrehozott Nemzeti Fórum nevű egyesület a 2006-os választásokon már együtt kíván működni a Fidesszel, de még nem tudni, milyen formában. Sok múlik azon is, hogy lesz-e frakciójuk az ex-MDF-eseknek a T. Házban május után. A frakcióalakítás egyik feltétele ugyanis, hogy a képviselőcsoport mögött legyen párt is. Épp ezért az elképzelések között szerepel, hogy a Nemzeti Fórum bejegyezteti magát pártnak. Lezsák jelezte: ha az MDF leváltaná a vezetését, visszatérnének a fórum frakciójába. "De erre most igen kicsi az esély" - tette hozzá. Azt sem tartotta valószínűnek, hogy a Fidesz-frakcióhoz csatlakoznak. Az azonban elképzelhető, hogy csatlakoznának egy, a KDNP által alakított frakcióhoz, illetve közös, KDNP-Nemzeti Fórum képviselőcsoportot hoznának létre. Erről munkatársunk kérdésére Lezsák elmondta: még nem lehet tudni, hogy lesz-e KDNP-frakció, erről még nem tárgyaltak Semjén Zsolt kereszténydemokrata pártelnökkel.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.