Margit-szigeti uszodabővítés a 2006-os Eb-re

A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda adhat otthont a 2006-os úszó Európa-bajnokságnak - döntött tegnap háromórás vita után a városházi MSZP- SZDSZ-koalíció szavazataival a Fővárosi Közgyűlés.

Hosszas huzavona után a városatyák tulajdonosi hozzájárulást adtak ahhoz, hogy a Margit-szigeten egy ötvenméteres - úszó- és szinkronúszóversenyek rendezésére alkalmas - medence, továbbá műugrómedence, műugrótorony, valamint hatezer férőhelyes, ideiglenesen bővíthető lelátó épüljön. A tegnapi jóváhagyó döntéssel ugyanakkor - Gy. Németh Erzsébet MSZP-frakcióvezető javaslatára - az államtól igényelt kártalanítás nagyságát százmillió forintról 150 millióra emelték. A főváros elvárja, hogy a Nemzeti Sporthivatal az Eb-hez kapcsolódó járulékos beruházásokra - így az egykori Vörösmarty kertmozi területének parkosítására, valamint 350 új fa ültetésére - 120 millió forintot költsön, s majdnem húszmillió forintot fordítson az építkezés miatt kivágandó fák pótlására.

A főváros kínos szituációba került azzal, hogy kész helyzet elé állították, hiszen nem a városháza választotta a vitatott helyszínt, de rajta áll vagy bukik, hogy megrendezhető lesz-e a verseny - mindössze ebben értettek egyet a vitában felszólaló koalíciós és ellenzéki városatyák. Mindkét oldalról többször is elhangzott, hogy az Eb pályázati anyagában eredetileg szereplő lágymányosi helyszín sokkal alkalmasabb a Margit-szigetnél, s az ott lévő egyetemi város szívesen látta volna a létesítményt. (Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke - aki megjegyezte: az ügy politikai kérdéssé vált - ezzel szemben azt közölte, hogy valóban jobb választás lett volna Lágymányos, de az egyetem vezetői nemet mondtak rá.)

Több ellenzéki képviselő szerint a kormány a felelős a főváros kényszerhelyzetbe kerüléséért: a kabinet ugyanis 2003-ban határozott úgy, hogy Lágymányos helyett a Margit-szigeté legyen az Eb.

Bakonyi Tibor, a sportért is felelős főpolgármester-helyettes (MSZP) lapunknak azt nyilatkozta: a szigeti helyszínről nem a főváros döntött, tulajdonosi hozzájárulására pedig csak azért van szükség, mert a sportuszoda bővíteni tervezett területe az állam és Budapest közös, osztatlan tulajdonában van. Bakonyi úgy látja, hogy az állam által vállalt járulékos beruházásoknak köszönhetően enyhíthetők a rendezvény nyomán a sziget zöld felületét érő környezeti ártalmak. Közölte, hogy a kontinensviadal idejére - amelyre naponta átlagosan tízezer látogatót várnak - korlátozzák a szigeten a gépkocsiforgalmat, a közlekedést pedig vízibuszokkal oldják meg.

Az úszó Eb előkészítése körültekintően zajlott - válaszolta az ellenzéki kritikákra a közgyűlés előtt felszólaló Görözdi György kormánybiztos. Emlékeztetett arra, hogy a zsűri egyhangúlag fogadta el az uszodabővítési tervpályázatot, s azt a Fővárosi Tervtanács is többször véleményezte. Közölte: áprilisban már szeretnék elvégezni az első kapavágást, jelenleg az elvi engedélyezési eljárás folyik.

Valóságos kampány folyt a szigeti beruházás érdekében: Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke szerint a sportuszoda fejlesztése mindössze 0,6 hektárnyi területet érint. A vitában - a Fidesz- MKDSZ-frakció kérésére - felszólalt a Mozgalom a Margit-szigetért szerveződés két képviselője is, azt kérve a fővárostól, ne adja meg tulajdonosi hozzájárulását. Sípos Béla, a mozgalom egyik tagja szerint aggályos, hogy a beruházás során felépített létesítményekre az építtető önálló tulajdonjogot, sőt ahhoz kapcsolódó földhasználati jogot is kap. Szerinte ezzel fennáll a veszélye, hogy "a Margit-sziget ismeretlen tulajdonos birtokába kerül". Csemez Attila egyetemi tanár pedig vetítéssel egybekötött előadáson ismertette véleményét, miszerint a tervezett medencék el sem férnek a helyszínen, és a környezeti terhelés is jóval nagyobb lesz a vártnál. Hozzátette: a jelenleg meglévő medencék nemzetközi szabvány szerinti bővítését elfogadhatónak tartanák. Ez azt jelentené, hogy az ötvenméteres, valamint a műugrómedencét szélesítenék, illetve a harminchárom méteres medencét ötvenesre nyújtanák. Gyárfás e felvetésre úgy reagált, hogy ha "már rendelkezésre áll ekkora összeg, akkor miért ne költenénk el".

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.