Visszaélés roma ösztöndíjakkal?

A Nemzeti Nyomozó Iroda Csongrád megyei hivatala csalás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Oktatási Minisztérium egyik, roma diákoknak kiírt pályázatával kapcsolatban.

Lefoglaltak 292 ajánlott postai feladóvevényt a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány nevére címezve - a támogatásban részesülők lakcímének feltüntetésével -, valamint 20 ívet az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) pecsétjével és az elbírálásban közreműködő L. György aláírásával. A férfi elmondta: egy Nagy Ferenc néven bemutatkozó férfi kereste meg, mint a Szegedi Tudományegyetem Diákönkormányzatának tagja. Több száz pályázatot hozott, amelyeken már szerepeltek az ajánlások.

L. György ellenőrzés nélkül lepecsételte és aláírta ezeket az iratokat, noha a támogatás feltételei, mint kiderült, nem álltak fenn. Az így benyújtott pályázatokkal felvett támogatásokat megszerző egyetemi, illetve főiskolai hallgatók csalás bűncselekmény elkövetésével lesznek gyanúsíthatók. A nyomozás adatai szerint ezzel a módszerrel több mint háromszáz esetben vettek fel vagy próbáltak meg felvenni támogatásokat, mintegy 50 millió forint értékben.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.