Diane Abbott az első fekete nő, aki parlamenti képviselő lett az Egyesült Királyságban. A Munkáspárt balszárnyához tartozik. Radikális nézeteiről, karakánságáról híres.

Amikor fiát 2003-ban egy drága, évi 10 000 font (kb. 3,5 millió forint) tandíjat szedő londoni iskolába küldte, Abbott elismerte, hogy ellentmondásba került magával. Igazolhatatlannak, védhetetlennek nevezte döntését, hisz egész életében az osztálykülönbségeket súlyosbító kettős iskolarendszer ellen küzdött. Csak azt hozta fel mentségére, hogy a fia érdekét tartja szem előtt.

Egy oxfordi politikai filozófus, Adam Swift szerint nem teljesen indokolt a politikus önmarcangolása, ami nem jelenti, hogy ne érhetné vád. Vizet prédikált és bort iszik, tehát álszent. De érdemes elgondolkozni azon is, hogy helyes-e az Abbott által korábban fennen hirdetett elv.

Tényleg azt kell prédikálni - kérdezi a filozófus -, hogy egy olyan szülőnek, aki igazságtalannak tartja a fennálló rendszert (sok ingyenes és rossz állami iskola mellett kevés drága és jó magániskola), soha, semmi szín alatt nem szabad kilépni az állami iskolarendszerből? Bizonyos körülmények között - válaszolja - igazolható, hogy egy szülő, amennyiben megengedheti magának, kiszáll az állami oktatásból. Például ha nincs lakóhelyén elfogadható állami iskola.

Swift nem ad kitöltetlen erkölcsi csekket a lelkiismeret-furdalástól gyötört baloldali anyáknak. A fenti körülmények között sem mindegy, hová küldik a csemetét. Megfelelő, jó magániskola - igen. De gyalázatosan drága, mint ahová Abbott küldte fiacskáját - nem.

A filozófus érvelése persze bonyolultabb ennél. Egész könyvet szentel a kérdésnek: "Hogyan kerüljük el a képmutatást: Az iskolaválasztás erkölcsi dilemmái".

Bonyolult érvelés, de nem életidegen szőrszálhasogatás. Liberális és baloldali körökben - olvashatjuk a New Statesman recenziójában - az iskolaválasztás az egyik vitatéma, ami tönkreteszi a partikat, aláássa a barátságokat. A másik az iraki háború.

Diane Abbott