Ősztől működik az olvasóterem

A tervek szerint április elsején indul a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) tesztüzeme. Bár az első hónapok minden bizonynyal a hibák javítgatásával telnek majd, a projekt vezetője, Kovács András Bálint azt reméli, szeptemberben, amikor az informatikai tárca elképzelései szerint a budai Millenáris Parkban megnyílik a Jövő Háza, az ottani számítógépes "olvasóteremben" már a NAVA embrionális változatához is hozzáférhetnek az érdeklődők.

Az induláshoz szükséges, 250 millió forint értékű műszaki berendezések mindenesetre már itt vannak az országban, így lényegében semmi akadálya, hogy februárban meginduljon a rendszer összeszerelése.

Mint arról korábban beszámoltunk, a tavaly év végén elfogadott NAVA-törvény értelmében a munkát hivatalosan csak 2006. január elsején megkezdő új intézmény öt országos sugárzású televízióadó (az MTV két csatornája, a Duna TV, az RTL Klub és a TV 2), valamint a három közszolgálati rádió hazai gyártású, illetve magyar vonatkozásokat tartalmazó anyagát fogja köteles példány jelleggel gyűjteni. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a teljes sugárzott anyagból mindazt digitalizálják, ami a törvényi előírásoknak megfelel, a rögzített anyagot pedig - mondhatni, klasszikus könyvtári recept szerint - feldolgozzák. Az így elkészült "katalóguscédulák" hozzáférhetők lesznek az interneten, így bárki rákereshet az őt érdeklő témára vagy személyre. Igaz, magához az anyaghoz már csak a NAVA hálózatán belül juthat hozzá: kezdetben a Millenárison és az Országos Széchényi Könyvtárban lesznek "olvasótermek", de később a könyvtári hálózat számos pontjára eljut majd a rendszer.

Bár korábban a NAVA tervezői úgy számoltak, hogy az intézmény csak "fölfelé" építkezik, azaz a megalakulásától kezdve keletkezett anyagokat tárolja és dolgozza föl, az élet fölülírta az elképzeléseket. Történt ugyanis, hogy az újabb, csaknem hatmilliárd forintos állami támogatásért cserébe az országgyűlés az idei költségvetés készítésekor előírta a Magyar Televíziónak, hogy archívuma egy részét adja át a NAVA-nak. Ez a döntés mindkét felet meglehetősen nehéz helyzetbe hozta. A köztelevíziót azért, mert korábban soha senki sem gondolkodott el azon, vajon mennyit érhet a 140 ezer órányi műsort őrző archívum; a NAVA-t meg azért, mert az új intézménynek egyszerűen nincsenek meg az eszközei régi filmek vagy videokazetták digitalizálására és archiválására.

A tévé vezetői
most megpróbálják forintra lefordítani negyven év
televíziózásának tárgyi örökségét.

A költségvetési törvény előírásait azonban be kell tartani. A tévé vezetői ezért most megpróbálják forintra lefordítani negyven év televíziózásának tárgyi örökségét; a NAVA pedig felkészül arra, hogy átvegye, és idővel a saját hálózatában hozzáférhetővé is tegye az archívum egy részét. Kezdetnek a műsortár azon - körülbelül egytizednyi - részét fogadják be, amely már ma is digitális formában létezik. A köztévé korábban csak ezzel a módszerrel tudta ugyanis megmenteni a hatvanas évek vége és a hetvenes évek közepe között keletkezett anyagait, amelyeket - lévén az első, sérülékeny videók - a megsemmisülés fenyegetett.

A tévéarchívum átvételéről szóló döntés ugyanakkor sürgetővé teszi az érintett műsorszolgáltatók mellett a munkában résztvevő hivatalok képviselőit is tömörítő, tizenegy tagú bizottság felállítását is - mondja Kovács András Bálint. A törvény szerint ennek a grémiumnak kell ugyanis döntenie minden olyan ügyben, amikor az a kérdés, hogy a "köteles példányokon" túl milyen anyagokat vegyen át a NAVA. Ami viszont a rendes ügymenetet illeti, a projekt vezetőjének meggyőződése, hogy a testületnek ott csak kivételes esetben kell döntéseket hoznia: Kovács András Bálint szerint a napi munkában nem adódhat olyan helyzet, hogy az archivátorok a törvény betűjét követve ne tudják eldönteni, mi számít hungaricumnak és mi nem.

Az archiválással foglalkozó munkatársak - legalábbis egy részük - egyébként korántsem lesznek kezdők ebben a munkában. Az Országos Széchényi Könyvtáron belül működő történeti interjúk videotára 1999 óta rögzíti és dolgozza föl az országos tévéadók híradóműsorait. A munka úgy kezdődött, hogy csak addig folytatják, míg meg nem indul a NAVA - a közben eltelt években viszont olyan gyakorlatra tettek szert, aminek vétek volna nem hasznát venni. A két intézmény ezért szerződést köt arról, hogy a feldolgozói tevékenység egy részét az OSZK műhelye végezze.

Kovács András Bálint nem titkolt büszkeséggel említi, hogy nemrégiben, amikor egy tanácskozáson a résztvevők meghallgatták az Európai Unió informatikai biztosának videoüzenetét, azokból a meleg szavakból, amelyekkel a politikus a NAVA létrejöttét üdvözölte, világossá vált, hogy a téma rendkívül aktuális Európában, Magyarország pedig az úttörők között menetel. A projekt vezetője ezért azt reméli, a kezdeményezés a Nemzeti Fejlesztési Tervbe is bekerül, így 2007-től megnyílhatnak előtte az olyannyira hiányzó uniós források. Ehhez azonban még arra is szükség van, hogy idén a minisztériumon belül vagy azon kívül kezdeményezett költségvetési megszorítások végre ne tegyék lehetetlenné a törvény által felállítani rendelt intézmény létrejöttét, a működés megindulását, és ezzel a biztosra vehető európai támogatás felhasználását.

Kovács András Bálint
Kovács András Bálint
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.