Jámborak lehettek a hajdani állambiztonságiak, hiszen másként aligha volna elképzelhető, hogy szinte minden fontos közszereplő, akiről eddig kiderült, hogy kartonja volt, hitelesen közölhette: hó, hó! - csak próbáltak beszervezni, de nem sikerült nekik. Ezek a tisztek tehát, mint flörtölni vágyó diákok, leszólítgatták a helyesebb embereket, s aki beindult rájuk, az jelenthetett, aki nem, mehetett vissza a párjához - utóbb a pártjához.

De ha mégis mondott egy igent és belement a kalandba, akkor sem biztos, hogy megnyílt, hogy jelentett. Sőt, inkább nem. Csak úgy beiratkozott, de aztán inkább csak az előjáték, több semmi. Volt olyan nyilvánosság elé hurcolt ügynökgyanúsított, akinek a fedőneve - nem ő! - még titkos lakást is kapott, de ott nem kellett semmit csinálnia, legalábbis olyat nem, aminek nyoma maradhatott volna írásban. Tehát szögezzük le, hogy a rendelkezésünkre bocsátott információk szerint igen snájdig módon viselkedtek az állambiztonságiak. Nem tolakodtak.

Ha pedig más kényszerek játszottak szerepet, mert például valakit a munkája eleve állambiztonsági odaadásra is kötelezett, akkor ezt inkább arra használták ki, hogy harcoljanak, mondjuk a korabeli Szovjetunióval, ott bent a birodalmi sárkány torkában. Vagy csak az úti jelentéseiket osztották meg a társszervekkel, mindig a magyar érdekek védelmében. Lényegében műhelymunkát végeztek, kis számú értőre hagyatkozva.

Az eddig megismert jelentések viszont egy tágabb horizontú dimenziót is felkínálnak, amennyiben értékes kulturális elemzések éppúgy szerepeltek a dossziékban, mint a futballvilág tendenciáinak avatott tollú értékelései. Ez az a pont, ahol jeleznünk kell, biztos kézzel választottak a hajdani besúgás(?)-, illetve beírásszervezők, mert például az a Nemere, aki mai értékelések szerint titkos pozíciójának is köszönheti labdarúgó-karrierjét, valamit azért a pályán is tudhatott, mert nemcsak magyar, hanem világválogatott is lett. Azt a csapatot pedig már csak nem a magyar BM-ből szervezték. (Hol rejtőznek a mai titkosszolgálatok jó szemű futballszakemberei? Ügynök tán még mindig van, futballista sehol...)

Nagyon sok ismert emberről lehet viszont tudni, hogy bár megtehette volna, még ilyen kedvező körülmények között sem élt a lehetőséggel, hogy e különösen kíváncsi kis közösség információéhségét csillapítsa: így a rockzenésznek is csak dossziéja van, jelentése nincs, a két pártelnöktől is hiába vártak valamit, pedig borítékolva voltak a lépéseik. Az eddigiek szerint szinte csak a híres író, illetve a vezető politikus édesapja volt az, akiről azt tudhatjuk, hogy tán bánthatott is valakit. Mindenki más csak markírozott, segített, átvert, inkább jót akart.

Nagy erkölcsi veszteségünk lenne hát, ha nem férnénk hozzá a szolgálatok összes papírjához. Rengeteg féltő, okos sortól fosztatna meg a ma már értékvesztettnek tűnő utókor.

A magam részéről annyit tehetnék ehhez hozzá, hogy kinyomozom a levéltárakban, ki volt az a be nem avatott, aki a hetvenes évek végén oktatótársamat beépített hallgatónk ügynökjelentése alapján másfél évre börtönbe csukatta és egy fél életre tönkretette.