Szakbizottság: nem a margitszigeti Eb-re

Nem támogatta szerda délutáni ülésén a fővárosi önkormányzat sportbizottsága azt a javaslatot, hogy a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön tulajdonosi hozzájárulást adjon ahhoz, hogy a 2006-os úszó Eb-t a Margit-szigeten rendezzék meg.

Hardi Róbert (SZDSZ) bizottsági elnök az MTI-nek elmondta, hogy az ülésen többségben voltak az ellenzéki képviselők, akik az engedély megadása ellen voksoltak. Hozzátette, a közgyűlésen az SZDSZ biztosan megszavazza a tulajdonosi hozzájárulást. Gy. Németh Erzsébet frakcióvezető az MTI-nek elmondta, hogy a szocialisták is támogatják ezt a csütörtöki döntést, amelyért szerinte különösen sokat tett Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes.

Hardi Róbert tudatta, hogy a sportbizottság ülésén egyetlen szó sem esett a várható uszodabővítés környezetvédelmi aspektusairól. "Megdöbbentő" új információkat kaptak viszont az úszószövetség képviselőjétől. Ruza József tájékoztatása szerint a nemzetközi úszószövetség egy levélben súlyosan kifogásolta azt, hogy Budapest nem a régi margitszigeti létesítménnyel, hanem egy új, a Lágymányoson épülő uszodával pályázott a verseny rendezésére. A bizottság többsége erre hivatkozva vetette el a margitszigeti helyszínt - jegyezte meg.

Mitnyan György (Fidesz) közölte, hogy a bizottság leszavazta azt a javaslatát, hogy új pályázat kiírásával, új helyszínű rendezésről döntsenek a következő egy év során. Hozzátette: Bakonyi Tibor bizottsági elutasítása ellenére nem zárkózott el ennek a lehetőségnek a megvizsgálásától.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.