Hol töltöm-e a Valentin-napot? - rivall rám egy banner ordasul. Hát persze, hogy hol töltöm-e, naná, hogy hol töltöm, hol nem, kell-e egyáltalán valahol ezt a napot? A Bálintra tetszenek gondolni, nyilván. Valentin a Sláger Rádióban van, meg a virágárusoknál.

(Ide-e valósi vagyok, kérdi a söntéspultba épített mellalak. Ide hát, és ráadásul mit iszok. Mit innék? Proszit.)

Hol töltöm, persze. Majd elutazom Kelet-Cunamira.

De halottam-e, hogy a brit kormány felfújható hullaházakkal készül az ötvenmillió halottas madárinfluenza-járványra? Hogy pokollá változik a földi paradicsom (ahol falatnyi bugyiban satöbbi)?

És ugye mi ez, ahhoz képest, mondjuk, hogy újjáalakul a Hip Hop Boyz?! A magyar popzene története egyébként is igazi kudarcsztori, még a világnak ezen a különösen szerencsétlen táján is nehéz találni ennyire egyértelműen dekadens, monoton hülyülő jelenséget. A Hip Hop Boyz pedig ebben a történetben is kitüntetett helyet tudott megszerezni magának, egyfajta mérföldkő bírt lenni, a Nyugatról átszivárgott slágerzenék hangzásának sufniban újragenerált sorjás, primitív másolatával, a gyerekdalok szintje alá butított szintiprüntyögéssel, és a tökéletesen értelmetlen, egy képzettebb szálkásszőrű tacskó költői képességeivel is előállítható dalszövegekkel.

De már itt a báli szezon, az büntet majd igazán. Nincs még egy nép, amelyik ennyire képtelen lenne a bálozásra, mint a magyar. Először is, ugye, a magyar sírva vigad, illetve, ha nem, akkor virtuskodik, mulat, tehát: ünnepelni nem tud, vagy bőg, vagy randalíroz, de többnyire együtt a kettőt, a vége mindig sírás, ugye. A bálhoz meg először arisztokrácia kellene, hagyomány, aztán esetleg felső középosztály, amelyik lemásolja az arisztokráciát, átveszi a hagyományt. Bál nem lesz abból, ha néhány szaroslábú parasztgyerekből lett tévékretént csokinyakival szerelünk föl gázálarctáska helyett. Ebből ilyen kis ultraprosztó médiaeseménykék lesznek, ahol fitnesslédik és luxuskurvák botladoznak tűsarkúban és nagyestélyiben, kopaszodó cégvezetők próbálnak pörkölttel és franciasalátával púposra rakott tányérjukat dugdosva eloldalazni egymás mellett.

De az év hőse egyelőre az a hajóskapitány, aki Horthy Miklós óta először tudta igazi magyar tengerészre irányítani a világsajtó figyelmét: Győri Jánost Virginia partjainál tartóztatta föl a parti őrség, mert brikettrészegen vezette - panamai zászló alatt - hajóját. Háromezer dollárra büntették, és egy évre kitiltották az USA vizeiről.

Ezeknek az ostoba, arrogáns parti őröknek persze fogalmuk sincs, hogy szegény Győri egy olyan országból jött, ahol a gimnazisták farsangkor Bácsfi Dianának és M. Giorgo Richárdnak öltöznek, ahol visszatért a Hip Hop Boyz, ahol olimpiai bajnok kajakos agitál jogerősen elítélt fegyveres rabló mellett, és ahol az alkotmánybíróság szemrebbenés nélkül tesz rendet kábítószerügyekben anélkül, hogy a leghalványabb fogalma is lenne a témáról. Ha tudták volna, biztosan megkínálják valamivel.

Győri tette, amit tennie kellett.

És akkor még hol van az, ugye, hogy Tóth Vera húga levetkőzik a CKM-nek. Vö.: falatnyi bugyiban pózol. (A magyar név megint topless.)