Tegnap például Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy foglalkoztatáspolitikai fórumon érzett ellenállhatatlan késztetést erre, és jelentette ki, milyen kamatcsökkentést és forintárfolyamot látna szívesen. Mondhatnánk persze, hogy a munkaügyi problémák taglalásakor megkerülhetetlen a kamatszint kérdése - de ez nem hangozna meggyőzően. Összefüggés persze van: a magas kamat normális országban kisebb vállalati (gazdasági) teljesítményt, az pedig kevesebb munkahelyet jelent, nálunk pedig az erősebb forint miatt gyengébb exportteljesítményt és megint kevesebb munkahelyet - elvben. A gyakorlatban viszont Magyarországon most többen dolgoznak, mint korábban, a gazdasági növekedés nem lassul, az export pedig szárnyal. (És most akkor tessék eldönteni: a tények sorolása kormányzati propaganda vagy kormányfői bírálat.)

De - mondjuk - elfogadom, hogy a Kommunikátorok Nagykönyve szerint a kormányfőknek közgazdaság-elméleti szakkérdésekben kell megnyilvánulniuk a munkaügyi fórumokon. Mivel azonban havonta csak egy olyan hétfő van, amikor a jegybank monetáris tanácsa azért ül össze, hogy döntsön a kamatokról, meglehetősen könnyű lenne ügyelni arra, hogy vagy ne legyen aznap ilyen konferencia, vagy hangozzék el a miniszterelnöki beszéd a döntés bejelentése után. Mert ha a kormányfő a döntés bejelentése előtt néhány perccel közli, hogy konkrétan mit vár el a jegybanktól, akkor azzal azt a látszatot kelti, mintha ő politikai nyomás alá helyezné az MNB-t. Ennek pedig a látszatát is kerülni kellene.

Persze, amikor az MNB-t új jegybanktanácsi tagokkal ösztönzik politikájának megváltoztatására, már nincs értelme a látszattal törődni - látszólag. Valójában meglehetősen nagy baj volna, ha bárki azt hinné: nem az infláció csökkenése, a kedvező gazdasági helyzet vagy az egyensúly javulása késztette a jegybankot a kamatcsökkentésre, hanem Gyurcsány Ferenc. A politika által befolyásolt jegybank olyan kockázat, amelyet egy szint után nem tűrnek befektetők, és viszik a pénzüket máshová. De a tűrésküszöbön innen is megkérik az árát: a nagyobb kockázatvállalásukat magasabb kamattal kell megfizetni nekik. A jegybanknak éppen ezért kell ügyelnie függetlenségére és annak látszatára is. Vagyis: mennél többször és mennél hangosabban sürgeti a kormány a kamatcsökkentést, annál kisebb lesz rá az esély - a jegybank a kamatdöntésével üzen függetlenséget is.

Igaz, a történetnek van egy cseppet sem elhanyagolható előzménye: a Magyar Nemzeti Bank meglehetősen függetlennek mutatta magát a kormánytól az utóbbi időben. Sőt. Sokszor direkt szembe is ment a kormánynyal. De lehet akár más típusú függőségnek titulálni azt, ha a jegybank elnöke a nézet-hovatartozását meglehetősen szélsőségesen valló vasárnap reggeli rádióműsorban közli: az ország EU-tagság nélkül már összeomlott volna. Ám akkor, amikor a jegybank azt teszi, amit a piac diktál, és a kormány szeretne, amikor a monetáris tanácsban a többség a kabinet érveit osztja, amikor a jegybank elnöke már csak jobboldali műsorokban fejthet ki ellenállást és a kamatpolitikában nem, nos ilyenkor ügyelni kell a miniszterelnöki mondatokra.

Legalább az euró bevezetéséig. Utána ez már tényleg csak és kizárólag illendőség kérdése lesz.