A színes tinta, amelyről húsz éve még csak álmodtunk, mint a szabadság afféle amerikás szimbólumáról, mostan ugyanolyan része a városképnek, mint a bazilika kupolája, Gábriel arkangyal az oszlopfőn, az egészségbiztosító palotája az Árpád hídnál vagy a szovjet katona nyoma a Felszabadulási Emlékművön.

Mindemellett úgy gondoljuk, hogy az utcákon valami nagy-nagy verseny zajlik: ki a legjobb a vidéken. Amiből az következik, hogy úgy érezzük, esetleg rögzíthetnénk a verseny aktuális állását, csak mi, csak önöknek, oh nyájas olvasók. Úgy döntöttünk tehát, felkutatjuk a legszebb (értsd: legrondább), legtöbb gondolatot hordozó (értsd: legkreténebb) a környezetéhez leginkább passzoló (például frissen tatarozott barokk templom oldala) freskókat, és közzétesszük e lap hasábjain, valamint internetes oldalán. Ebből aztán majd felállítható lesz valamiféle rangsor.

Mi sokan vagyunk, de nem elegen e nagyszabású értékmentéshez. Ezért olvasóink segítségét kérjük: jártukban-keltükben fotózzák le a fent vázolt feltételeknek leginkább megfelelőnek tartott produkciókat, és a fotókat küldjék el nekünk a budapest@nepszabadsag.hu vagy hagyományosan a Népszabadság postacímére: 1966 Budapest. (A borítékra írják rá: Budapest rovat.) A kérés voltaképpen pályázat: zsűrink a következő hónapban minden héten kiválasztja a leg-leg-nek ítélt rajzról készült képet, ezt bemutatjuk, majd a heti győztesek közül szakavatottan kiválasztjuk a győztesek győzteseit (arany, ezüst, bronz), megörökítőiket pedig megjutalmazzuk.

Magukat a művészeket azonban semmiképpen nem jutalmazzuk meg, úgyhogy hibába is telefonálnak be azzal, hogy kérem, ezt itt a képen én csináltam, ide a juhot. Nekik legyen elég az alkotás öröme: ejsze nincs is annál szebb.

Falfirkák egy budapesti aluljáróban