Chirac megkongatta a vészharangot a fajpusztulás ügyében

Állat- és növényfajok mind gyorsabb kihalására figyelmeztetett Jacques Chirac francia elnök, vészjelnek nevezve a trópusi erdők elpusztítását és a korallzátonyok lassú halálát a biológiai sokrétűségről Párizsban rendezett nemzetközi konferencia hétfői megnyitóján.

Klaus Töpfer, az ENSZ környezetvédelmi programjának igazgatója a szökőár-katasztrófa tanulságainak levonására és a veszélybe került biológiai sokrétűség hatékonyabb védelmére szólította fel a világ politikusait. A szökőár legsúlyosabb következményeit a mangróveerdők és a korallzátonyok lecsillapították - tette hozzá, felszólalásában hangsúlyozva, hogy a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) vörös listájára már több mint 15 ezer kihalásra ítélt növény- és állatfaj került fel.

Ma már csak fényképek emlékeztetnek a tasmaniai tigrisre vagy az esetlen madagaszkári dodo madárra, amelynek utolsó példányát 1861-ben pusztították el. Nemcsak a nagy testű állatok, de békák, rovarok és baktériumok is fontos szerepet játszanak az ökológiai egyensúly fenntartásában a Földön, érdek-képviseleti csoportjuk azonban nincs - emelte ki Michel Loreau, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) védnöksége alatt tartott konferencia tudományos vezetője.

"Minden negyedik emlősfajt, minden harmadik kétéltűfajt és minden nyolcadik madárfajt a kihalás fenyegeti" - mutatott rá Loreau. "Az erdők kiirtása gazdasági katasztrófát készít elő" - mutatott rá Robert Barbault, a párizsi természettudományi múzeum képviselője, miközben több orvos is emlékeztetett arra, hogy a trópusi növények számos gyógyszerhez szolgálnak alapanyagul.

Loreau szerint az utóbbi 15 évben egyedül Franciaországban tíz százalékkal csökkent a madarak sokfélesége, kezdve a városi verébtől egészen a mezei pacsirtáig, amely korábban vidéken kifejezetten elterjedt volt.

A fajok sokféleségének megőrzése szakértők véleménye szerint mostohagyerek a környezetvédelem más területeivel, például az éghajlat védelmével összehasonlítva. Hiányoznak olyan kötelező érvényű vállalások is, mint az üvegházhatást okozó gázok világméretű visszaszorítását célzó kiotói jegyzőkönyv.

A péntekig tartó párizsi konferencia, amelyre több mint 1200 résztvevő érkezett a tudomány, a politikai és az ökológia területéről és bevallott célja a közvélemény felrázása, a tervek szerint egy nemzetközileg elismert szakértői csoport létrehozását indítványozza majd végezetül, ami tekintettel a fajok tömeges kihalására óvintézkedéseket javasolhat politikusoknak.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.