TASZ: Lamperth mondjon le!

Lemondásra szólította fel Lamperth Mónika belügyminisztert tegnap a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet.

Schiffer András ügyvivő tegnapi sajtótájékoztatójukon úgy fogalmazott: egy jogállamban nem szabad a rendőrséget politikai célokra felhasználni. Példaként több konkrét esetet említett az elmúlt két évben történtekből: a paksi atomerőműnél békésen tüntető Greenpeace-aktivisták elleni indokolatlanul szigorú rendőri fellépést, a Baumag károsultjai által szervezett, a hatályon kívül helyezett jogszabályokra hivatkozva elutasított tüntetéseket, a Humanista Mozgalom, a Civilek a Békéért, a Lelkiismeret '88 csoport, valamint a Magyar Jövő Csoport demonstrálásának megakadályozását. Említette fiatalok megalázó és törvénytelen utcai motozását és azt, hogy a rendőrség tavaly ősszel büntetőeljárást indított egy zenész egyik számának provokatív szövege miatt. Schiffer azt hangsúlyozta, hogy a magyar rendőrség a rendszerváltozás óta összesen nem követett el annyi túlkapást és jogsértést, mint az elmúlt két évben, s ezért a TASZ szerint a belügyminisztert terheli a felelősség.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.