A spanyol egyház mégis az óvszer ellen van

Visszakozott a spanyol katolikus egyház saját szóvivőjének korábbi nyilatkozatától, amelyben nem zárta ki az óvszer használatát az AIDS elleni küzdelemben.

Juan Antonio Martinez Camino szóvivő kedden a Zapatero-kormány egészségügyi miniszterével folytatott megbeszélése után szó szerint azt mondta, hogy "az óvszernek helye van az AIDS megelőzéséért folytatott globális harcban". Kijelentését Martinez Camino azzal is megtetézte, hogy a püspöki konferencia kész együttműködni és szót érteni a szocialista kormánnyal ebben a nagy horderejű kérdésben. Kijelentéseit a spanyol média, majd szerdán az európai sajtó is felkapta. Enrique Magdalena teológus szerint a spanyol egyház, ha megkésve is, de végre elfogadta a realitásokat, s ezzel eltávolodott a Vatikán álláspontjától. Szerda este aztán a spanyol püspöki konferencia közleményben szögezte le: a szóvivő szavait a katolikus doktrína összefüggésein belül kell értelmezni, amely szerint az óvszerhasználat továbbra is "etikátlan" szexuális magatartás, mert a művi fogamzásgátlás egyik formája. A közlemény a Vatikán álláspontjával teljes összhangban "a nem kívánatos szexuális kapcsolatoktól való tartózkodásban, a házastársak közti hűségben" jelöli meg a megfelelő és egyben biztos védekezést az AIDS veszélyével szemben. A szöveg szerint ebben egyetértés van az egészségügyi szakemberek és az egyház erkölcsi tanítása között - ezzel kívánta a közlemény cáfolni azt a vádat, hogy az egyház nem lenne tekintettel az AIDS terjedésének veszélyére, a szakértők ajánlásaira.

A vitatémák között szerepela melegházasságok engedélyezése, az abortusz, az eutanázia, valamint a kötelező hitoktatás is.

A kormányzó szocialista párt parlamenti frakciójának az egészségügyért felelős szóvivője, Isabel Pozuelo - mint az El Mundo napilap idézi - közölte: úgy tűnik, a spanyol egyház instrukciót kapott, hogy mondjon ellent annak, ami Martinez Camino kijelentésének az értelme volt. Mind a keddi nyilatkozat, mind az utóbbi viszszakozás azért is kelthetett nagy visszhangot, mert Godfried Danneels bíboros, brüsszeli érsek, akit néhányan pápajelöltként is számon tartanak, a közelmúltban síkraszállt már az óvszerhasználat engedélyezéséért az AIDS-ellenes küzdelem keretében.

A konzervatív spanyol egyházi vezetés és a szocialista Zapatero-kormány közti, amúgy is feszült viszonynak aligha használ a püspöki konferencia mostani visszatáncolása. Az AIDS elleni harc mellett a vitatémák között szerepel a melegházasságok engedélyezése, az abortusz, az eutanázia, valamint a kötelező hitoktatás kérdése, csakúgy, mint a katolikus egyháznak nyújtott állami támogatás mértékének felülvizsgálata.

Mint az MTI jelentette, a spanyol munkaügyi minisztérium által közzétett felmérés szerint a katolikus vallás gyakorlása "szabadesésben zuhan" a spanyol fiatalok körében, akiknek alig 14,2 százaléka jár misére. A tanulmány szerint a spanyol fiatalok túlnyomó, 79 százalékos többsége használ rendszeresen óvszert szexuális együttlétkor, nagyobb részt a nem kívánt terhesség (92,5 százalék), részben pedig a szexuális úton terjedő betegségek (36,7) elkerülése végett.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.