Juscsenko számít Budapestre

Csúcstalálkozók és konkrét együttműködési ajánlatok sora várható a magyar-ukrán viszonyban - mondta Somogyi Ferenc külügyminiszter kijevi látogatása után.

A magyar diplomácia vezetője találkozott Viktor Juscsenko megválasztott elnökkel, továbbá Julia Timosenkóval, akit valószínű miniszterelnökként emlegetnek, valamint az ukrán törvényhozás vezetőivel és a politikai új hullám több más irányítójával. Átadta nekik a magyar vezetők üdvözletét, s jelezte: a magyar államfő, a miniszterelnök és az Országgyűlés elnöke is kész mihamarabb Kijevbe látogatni.

Kérdésünkre, hogy a Juscsenko-Janukovics párharc heteiben nem hibázott-e, vagy nem volt-e túl óvatos Budapest politikája, Somogyi elmondta: "alaptalan hülyeség azt állítani, hogy Magyarország Janukovics mellé állt volna". - A magyar állásfoglalások mindvégig az EU keretében készültek, úgy, hogy Brüsszelben rendre hallattuk a hangunkat, és ott méltányolták is, hogy a földrajzi közelség, illetve a szorosabb kapcsolatok révén az átlagosnál jobban is merjük Ukrajnát. Más kérdés, hogy aránytévesztés lett volna az EU-keretet túllépve, és az Európa Tanács soros elnöki tisztét betöltő Lengyelországot utánozva magyar szerepet ajánlani a belső közvetítésben. A folyamatban azonban uniós tagállamként aktívan részt vettünk - mondta Somogyi, újabb kérdésünkre hozzátéve: Juscsenkóban és környezetében föl sem merült gyanú vagy sértődés Budapest iránt. Sőt, nagyon számítanak Magyarországra Ukrajna európai közeledésének konkrét segítésében, a határ menti együttműködésben és befektetőként egyaránt. Ezt igazolja, hogy a magyar külügyminisztert "mindenki, aki számít" fogadta Kijevben.

Somogyi "lendületes készséget" fejezett ki az ukrán tervek és az európai integrációs közeledés támogatásában, amit a tervezett csúcstalálkozók mellett több konkrét együttműködési ajánlat mihamarabbi kidolgozása is jelez.

A külügyminiszter szerint "forradalmi hétköznapok" tapasztalhatóak Kijevben, folyik az új kormányzat felállítása. Juscsenkót egy héten belül beiktathatják államfői hivatalába. Kérdésünkre elmondta, hogy Oroszországról most nem esett szó. Az ottani magyar, illetve a hazai ukrán kisebbség kérdését viszont érintették, kifejtve: mind a kétoldalú, mind pedig az ukrán-EU viszonyban hasznos szerepük lehet.

Ortodox pap megáldja Viktor Juscsenkót
Ortodox pap megáldja Viktor Juscsenkót
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.