A buszvégállomás után erdő, benne – öt percnyire - esőház, ha netán elkap a zuhé, - mára összetörve, legfeljebb nyomaiban. A sárga jelzésen két esőház is vala, most már helyét se találni. Játszótéren faberendezések, (voltak) a kis manusok nagyon szerették, most aztán nincs. A BKV panaszkodik a milliárdos vandálhárító számlájára, (kárpittépés, ablakbetörés, kapaszkodó leszakítás) nem folytatom. Jó balhé: nem azért töri össze, hogy hazavigye, neki nem kell, de másnak se legyen.

Habár ez sem stimmel. Házunkban olykor bokáig járunk a koszban, mert nincs se házmester, se vice, lakó meg nem érzi magáénak a lépcsőházat, udvart, házkörnyékét, ezért inkább ül a szarban. Más. Egyetem: jól nevelt középosztály krapekok – a folyosó estére tömény dzsuva, csikk, kávéspohár, kajamaradék, kólás üveg, zacsek, - öt lépésre van a szemétkosár, bagózni meg tilos. A lélek is szép, (széplelküek), a környezet is értelmiségi – mégis. Az a baj ugyanis, hogy ez a dzsuva senkinek nem szúr szemet, sőt, természetes. Miért? Megszokás? Vagy ez csak a köznapi balkánosodás?
Nem kéne annyit cigányozni, gondolom, nincs mire. Néhány zacskót elviszek a szemétkosárig.

Alma blogja