Nem lesz könnyű ugyanis bizonyítani, hogy D. Tibor hivatali személyként szándékosan okozott kárt az áfaellenőrzés elrendelésével. Mindezt azon jogtalan előnyért cserébe, hogy megkíméli a költségvetést 150 milliárd forint azonnali kifizetéstől, és ezzel a vártnál nagyobb hiánytól, magát pedig a leváltástól. Márpedig ahhoz, hogy D. Tibor vádolható lehessen hivatali visszaélés bűncselekményével, mindezt tételesen igazolni kellene. Ha lenne gondosan megőrzött hangfelvétel arról, amint D. Tibor azt mondja: "Tartsuk már vissza az áfát, hogy megmaradjon az állásom", akkor ez sikerülne. Addig viszont a pénzügyminiszter védekezhet azzal: a hiányzó áfabevételeket kereste, és az ellenőrzésben bízott, hogy ezt meg is találja. A miniszter ezt is állítja - bizonyítékként pedig ott van az adóhatóságnak írott utasítása.

Ráadásul károkozásról sem lehet beszélni, mert D. Tibor cselekményével legfeljebb átmeneti pénzhiányt okozott a cégeknél, kárt nem. A cégek egy része még jól is járt az üggyel: igencsak szép - 19 százalékos - kamatot zsebelhettek be, hála a 30 napos fizetési határidő lejárta után kötelezően fizetendő késedelmi kamatnak. Kár így éppen az államot érte: már eddig kétmilliárd forintba került az alapos, ám eredménnyel nem járó ellenőrzés.

Tévedni persze joga van D. Tibornak: tippelheti rosszul az áfabevételek elmaradásának okát - a kétmilliárd kifizetésének és az eredménytelenségnek a ténye nem igazol bűncselekményt.

Draskovics Tibort, a pénzügyminisztert azonban az eredmény ismeretében nem mentesíti semmi a rossz döntés következményei alól. Akár a költségvetési hiány kozmetikázása volt a célja vele, akár nem.