Orbánt belülről bírálják
2004. december ötödikének katasztrófája nem egyszerűen a magyar politikai elit szánalmas vergődéséről adott képet. Szétrobbant az az illúzió, hogy a Fidesz jelenlegi állapotában képes a nemzet érdekében felelős döntéseket hozni, képes a társadalom többsége által járható utat, követhető célokat kínálni...
December ötödikén megroppant, mert a nemzet többsége számára követhetetlennek bizonyult az a politikai irányvonal, amit Orbán Viktor a Fidesz átalakítása után képviselt. A nemzet határok feletti egyesítése helyett a nemzet részeinek eddig elképzelhetetlen mértékű szembefordítása következett be. Szégyen és keserűség ül a szemünkben, ha felemeljük tekintetünket. Ha felemeljük.
Ez az írás nem születik meg, ha vállalnánk a felelősséget a kialakult helyzetért.
Csapda volt, mondjuk a csikicsukis népszavazásról, s valóban csapda volt, de ezt pontosan tudta a Fidesz vezetése. (...)
Orbán Viktor (a kettős népszavazással - a szerk.) egyetértő aláírása a későbbi fejlemények szempontjából döntő jelentőségűnek bizonyult. Orbán Viktor támogatásának tudatában a nemzeti oldal aktivistái, polgári körösök, fideszesek versengve gyűjtötték az aláírásokat, s rövid időn belül meg is lett a több mint elég.
Esetünkben a csalétket a Fidesz számára a 2006-os választásokon a külhoni magyaroktól megszerezhető szavazatok lehetősége jelentette. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás legkevesebbet emlegetett, de nehezen túlbecsülhető kérdéséhez értünk. Több oldalról is felvetették annak a lehetőségét, hogy az igenek győzelme esetén, itt nem részletezendő technikák használatával, a Fidesznek reális esélye nyílhat arra, hogy a külhoni magyarok szavazataival támogatóinak számát lényegesen növelje. Mindezt a szocialisták vezetése is pontosan látta, ez volt az oka a felfokozott nemzeti érzésviharban egyébként szinte irracionálisnak tűnő elutasító magatartásuknak.
S bár erről sem beszélünk, látta ezt az otthon maradók jelentős része is.
A pőrén politikai lényeget a csapda felállítói édes-keserű nemzeti mákonnyal ízesítették. A nemzeti érzések felkorbácsolása után jó magyarnak csak az igenek támogatói számítottak. A (...) Fidesz nem akart a kialakult helyzet vesztesévé válni, minden erővel küzdött, miközben erőfeszítései egyre szorosabbra fonták a csapda hurkait. Bekövetkezett a totális érzelmi és emberi mozgósítás. Fideszesek, polgári körösök, egyházak és egyházi személyiségek, a közélet mértékadó véleményformálói, mérsékeltek, radikálisok, megfontoltak és demagógok, félretéve nézeteltéréseiket, teljes erővel harcoltak az igenek győzelméért. A harcba bevonták a határon túli magyar szervezeteket, a Magyar Köztársaság elnökét, s mint valószínűsíthető csodafegyvert, magát Orbán Viktor személyét is. A csapda bezárult. És nem volt csodafegyver.
A totális mozgósítás mindöszsze másfél millió igen szavazatot eredményezett.
A kialakult helyzet a Fidesz számára győzelemnek púderezett vereség.
Orbán Viktor számára egy politikai irányvonal csődje. Az MDF-nek csendes önigazolás. A szocialistáknak szégyennel keveredett megkönnyebbülés. Az SZDSZ számára egyértelmű győzelem.
Egyébként nemzeti katasztrófa. (...)
A polgári körök és a Fidesz viszonya feszült volt a kezdetekben. A polgári körök Orbán Viktor köré tömörültek, s a Fidesz lanyhának mondott politizálását tették felelőssé a választási vereségért. A fideszesek pedig részben a kéretlen vetélytársat, részben pedig a parlamenten kívüli, utcai politizálást kárhoztatták a tömegmozgalomban. A helyzet ellentmondásainak feloldását kívánta szolgálni Orbán Viktornak az a döntése, hogy a párt struktúrájának átalakításával együtt vállalja a párt elnökének tisztségét, s lehetővé teszi a polgári körök legaktívabb tagjai számára a Fidesz politizálásában való részvételt.
Semmi sem történt egészen úgy. Ami azt jelenti, hogy minden másképpen történt. (...) A polgári köröknek egységes eszmei hátterük nem volt, ezért ideális terepet kínáltak a legkülönbözőbb provokációknak, a mozgalmat saját céljaikra felhasználni kívánó álradikális, demagóg, vagy éppen szélsőjobboldali csoportoknak. (...) A Fidesz sajátos átalakulása Magyar Polgári Szövetséggé többszörösére növelte a párt taglétszámát. A frissen belépett tagok meglehetősen heterogén eszmeiséget képviseltek, nem annyira a Fideszhez, mint inkább a párt elnökéhez csatlakoztak, komoly támaszt jelentve az elnöknek a Fidesz belső problémáinak kezelése során. A változások a párt életében ez idáig elképzelhetetlen hatalomkoncentrációval jártak együtt. Az új struktúra vezérlő elve az elnök iránti feltétlen elkötelezettség lett.
Az egyszemélyi hatalom háborúk idején hatékonysága miatt elfogadott. Ugyanakkor az egyszemélyi hatalomnak szüksége van a háborús körülmények fenntartására, hiszen létét csak valamiféle végső harc víziójával tudja igazolni. A közelmúlt rettenetes politikai feszültségeit az az elképzelés tartotta és tartja életben, hogy a nemzeti oldalnak megnyert csaták és diadalmas ütközetek során le kell győznie, meg kell semmisítenie a szembenálló politikai tábort. Gyakorlatilag az ország felét. (...)
A szakadatlan harchoz az utasításokat fegyelmezetten végrehajtó katonák kellenek, nem pedig józan érveket használó értelmiség, olyan értelmiség, amely igaza tudatában képes befolyásolni, meggyőzni másokat. Ez az értelmiség jórészt elfogyott a Fidesz körül. Helyüket a Sajtóklubból és a Demokrata nevet viselő, magát radikálisnak mondott hetilap néhány munkatársából verbuválódott tollforgatók foglalták el. Ez a szabadcsapat meglepő hatékonysággal tette tönkre a Fidesz társadalmi esélyeit a nemzeti többség megteremtésére. Az utóbbi másfél évben radikálisnak nevezett, ám leginkább csak tisztátalan, demagóg és gyakran vállalhatatlan nézetek elterjedését tapasztalhattuk magukat nemzetinek nevező, de valójában kifejezetten szélsőjobboldali újságokban. Kulturális és politikai rendezvényeinken, úgynevezett nemzeti könyvesboltjainkban náci, antiszemita, hungarista műveket árusítanak, mintegy szalonképessé téve azok ocsmányságait az új nemzedékek számára.
Mindezektől a nemzeti oldal válik egyre szalonképtelenebbé. És természetesen a Fidesz, amelyik, bár látja mindezt, hallgat és félrenéz. Pedig ez is megérne egy nemzeti petíciót. (...)
Orbán Viktor a Fidesz átalakításakor elérkezettnek vélte az időt arra, hogy győzelemre vigye a már régebben is képviselt "egy tábor, egy zászló" néven ismert politikai irányvonalat. Valójában ezzel elkezdődött az a folyamat, amely kezdeti sikerek után szükségképpen a Fidesz társadalmi elszigetelődéséhez vezetett. A sajátos magyarországi viszonyok között ez az irányvonal működésképtelen. (...)
Jelenleg a Fidesz egyre kevésbé értékcentrikus párt, és egyre inkább a nemzeti populizmus megjelenítője. Értékek vállalása helyett népszerű vagy népszerűnek tartott nézeteket és követeléseket hangoztat. (...) Megszűntek vagy elnémultak azok a fórumok, ahol lehetőség volt a vélemények ütköztetésére. A Szövetség a Nemzetért polgári kör egy éve nem tanácskozik. Feltehetően azért, mert itt valóban ütköztek a vélemények.
Szégyenkezünk, amikor fölényesen lefitymálják ellenfeleink cseppet sem lebecsülendő képességű politikusait, mondván: olyan jól jöttek nekünk, mint egy lottó ötös. Miféle gyermeteg helyzetértékelés szül ilyen kijelentéseket? Milyen politika épülhet efféle helyzetértékelésekre?
Véget kell vetnünk a hallgatásnak. Közéletünket, s vele együtt személyes életünket a másfél évtizedes harcok olyan pályákra terelték, ahol alkotó energiáink teljesen értelmetlenül felemésztődnek, s így képtelenné válunk egy valóban élhető Magyarország megteremtésére.
Lehet, hogy ez volt a cél? - teszi fel a kérdést Malgot István.
