Továbbra is Miskolc része marad Tapolca

Elutasította Tapolca elválását Miskolctól a vasárnap tartott helyi népszavazáson részt vett szavazók többsége - közölte a szavazás nem hivatalos végeredményét ismertetve a helyi választási bizottság elnöke.

A vasárnapi népszavazáson a 2329 választásra jogosult közül 1327 adták le voksukat, a részvételi arány 57 százalékos volt, így eredményes és eredményes lett.

A szavazólapon egy kérdés szerepelt, nevezetesen: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Miskolctapolca új, önálló községgé alakuljon?"

Szűcs Ferencné választási bizottsági elnök tájékoztatása szerint a leadott voksok több mint fele elutasította a különválást. Részletekről szólva elmondta: 548-an a városrész önállóságára, 774-en a Miskolchoz való tartozásra szavaztak. Öt szavazat érvénytelen volt

A főleg európai hírű barlang-termálfürdőjéről nevezetes üdülőövezet lakói azért kezdeményeztek népszavazást az önállósodás mellett, mert megítélésük szerint Miskolc nem tett meg mindent a városhoz tartozó Tapolca fejlődése érdekében.

Az önállósodás mellett kardoskodók egyébként már nevet is találtak a településnek, amelyet a jövőben szándékaik szerint Tapolcafürdőnek hívtak volna. Az elnevezést az Országos Földrajzi Névbizottság jóváhagyta.

A népszavazást a miskolci önkormányzat egyetlen pártfrakciója sem támogatta. Káli Sándor miskolci polgármester korábban levelet küldött valamennyi tapolcai lakosnak, amelyben egyebek mellett azt írta: "a leválást elleneztem, ellenzem és ellenezni is fogom. Ellenzem, mert tudom, hogy a leválásnak holnap leszakadás, lemaradás a következménye, ... Miskolc-Tapolcát Miskolc részének tartottam és tartom..."

Mészáros Miklós, Miskolc jegyzője a sajtótájékoztatón elmondta: a hivatalos végeredményt a helyi választási bizottságnak keddig kell megállapítania.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.