Csatornatervezés meghívással

Meghívásos tender keretében várhatóan a Főmterv Rt. készítheti el a budai főgyűjtőcsatorna építésével összefüggő, 350 milliós tervet - mondta Deák András, a Fővárosi Közgyűlés közbeszerzési bizottságának elnöke a testület ülése után az MTI-nek.

A kormánypártiak visszavonták az egy hónappal ezelőtt elfogadott határozatot, amely szerint nyílt tendert írnak ki - közölte. A kereszténydemokrata politikus elmondta: Vajda Pál (MSZP) főpolgármester-helyettes kezdeményezte az előző döntés megváltoztatását fontos és sürgős okra hivatkozva.

A régebben készített előterveire hivatkozó Főmterv Rt. megszerezheti a csepeli központi szennyvíztisztítóhoz kapcsolódó budai főgyűjtőcsatorna építésének részletes tervezési munkáját, a cég szerzői jogra hivatkozva a jövőben újabb feladatokhoz juthat a 121 milliárd forintos projektnél - mondta a bizottság elnöke. Deák szerint, ha a közbeszerzési döntőbizottság megsemmisíti a meghívásos tenderkiírásukat, ami csaknem bizonyos, akkor a felelősség Vajda Pálé, aki kikényszerítette a döntést.

Geberle Erzsébet (SZDSZ) frakcióvezető-helyettes közölte, hogy a főpolgármesteri hivatal közbeszerzési szakemberei szerint jogszerű döntést hoztak. Vajda Páltól olyan háttér-információkhoz jutottak, amiket korábban nem kaptak meg a városházi dolgozóktól. Ha továbbra is a hirdetményes, nyílt pályázat mellett maradtak volna, akkor fél évet csúszna a projekt, amely jelenleg Európa legnagyobb környezetvédelmi beruházása - mondta. Hozzátette: még mindig kisebb kockázatot jelent az, ha netán a döntőbizottság megsemmisíti határozatukat, mint ha a hosszadalmas nyílt tender mellett maradnak.

A korábban a főváros tulajdonában volt Főmterv Rt.-vel kapcsolatban nem ez az első vita. Mint arról beszámoltunk, a leendő aquincumi híd előkészítése kapcsán derült ki, hogy a céget úgy bízták meg tervezési feladatokkal, engedélyezési tervek elkészítésével, hogy szerzői jogai megmaradhattak a dokumentumokon. Így a híd további tervezése csak jóváhagyásukkal lehetséges. Deák András kifogásolta, hogy a szerződést a közbeszerzési bizottság megkerülésével kötötték meg, ami törvénytelen. Emiatt két városházi hivatalnokot büntettek meg.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.