A forrásmegosztás miatt Demszkynek estek a polgármesterek

Februártól szombatonként nem kell fizetni a parkolásért Budapesten, a várakozás ingyenessé tételével ugyanis mindenki egyetértett a főpolgármester által tegnapra összehívott polgármesteri értekezleten.

Demszky Gábor a megbeszélés után közölte: a szombati ingyenes várakozás - a parkolási díj eltörléséről a hónap végén dönthet a Fővárosi Közgyűlés - főként a kiskereskedőknek jelent segítséget. A nagyobb bevásárlóközpontokban ugyanis - ellentétben a belvárosi utcákkal - a várakozás első órája ingyenes, ráadásul ott mindenki addig parkol, ameddig akar.

A polgármesterek azzal is egyetértettek, hogy márciusban kerülhet a közgyűlés elé az egységes budapesti fizetőparkolás tervezete. Demszky ezzel kapcsolatban kategorikusan cáfolta, hogy az egész városra kiterjesztenék a fizetőparkolást. "Ez csak a szakértői anyagban szereplő javaslat, ameddig én vagyok a főpolgármester, kizárt, hogy az egész városban fizetni kelljen a parkolásért" - hangsúlyozta.

Nem sikerült dűlőre jutnia a főpolgármesternek kerületi kollégáival a forrásmegosztás - azaz a kerületeket és a fővárost közösen megillető pénzek elosztásának - megváltoztatásáról. A főváros javaslata szerint a jövőben nem a városháza, hanem a belügyminiszter határozna az idén 160 milliárd forint sorsáról döntő osztozkodásról. Ezzel együtt megszűnne a városrészek véleményezési joga. Derce Tamás, Újpest polgármestere ezt "aljas, inkorrekt, becstelen" elgondolásnak nevezte. Demszky szerint viszont éppen a külső kerületek szövetsége kérte ezt a módosítást.

Derce kifogásolta azt is, hogy a ma is alkalmazott számítási modellben olyan bevételek is szerepelnek, amelyek csak papíron léteznek. Példaként említette, hogy a helyiségbérletből származó bevételeknél a számítás alapja a fővárosi átlag, függetlenül attól, hogy az egyes kerületekben mennyi folyt be e címen. A polgármesterek a főváros javaslatából mindöszsze egyetlen pontra bólintottak rá, amely szerint a számítás alapjául szolgáló hibákat még az adott évben korrigálhassák.

A főpolgármester szerint a forrásmegosztásról szóló egyeztetések mindig magukon viselik a politikai megosztottságot. Legfőbb problémának azt tartotta, hogy a forrásmegosztás jelenlegi modelljében "a hiányt osztjuk szét". Demszky szerint javaslatuk célja, hogy az osztozkodásról szóló, tavaly elfogadott törvény gyerekbetegségeit meggyógyítsa.

A polgármesterek abban is megállapodtak, hogy szakértőkből álló munkacsoportot hoznak létre, amely a forrásmegosztási törvény módosítását előkészíti. Annak viszont nincs esélye, hogy - mint azt a városháza javasolta - a módosítás még az idén tavasszal az Országgyűlés elé kerüljön.

Harc

Apró dolgok befolyásolják a világ sorsának alakulását. A legenda szerint a transzszibériai expressz egyenes vonalának kellős közepén azért van egy indokolatlan kanyar, mert amikor a cár kijelölte az útvonalat, megtámasztotta a vonalzót, amin - az ujja miatt - megugrott a ceruza. Könnyen lehet az is, hogy a főváros és a kerületek állandó háborúskodását okozó pénzosztozkodás (szaknyelven forrásmegosztás) reformját egy parkolási engedély fogja meghiúsítani. Derce Tamás, Újpest polgármestere ugyanis nem hajthatott be tegnap autójával a Főpolgármesteri Hivatalba, míg alpolgármestere igen. Utóbbi ugyanis fővárosi képviselő is, Derce viszont nem. A polgármester a forrásmegosztásról szóló egyeztetés után ezt szóvá is tette. A kétszintű budapesti önkormányzati rendszer miatt a kerület visszavághat. Vajda Pál, városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes ugyanis újpesti lakos. Derce, mielőtt elhagyta volna a tanácskozás helyszínét, közölte: Vajda ne is álmodjon arról, hogy lakossági parkolási engedélyt kap Újpesten az önkormányzattól.

Ha harc, hát legyen harc.

Egy asztalnál, de nem egyetértve
Egy asztalnál, de nem egyetértve
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.