Hány lába van az-Zarkavinak?
A Zarkavi-paradoxon korunk titkosszolgái tehetetlenségének bizonyítéka? Mire jók internetes-információszabad korunkban a kémszolgálatok? Korunk titkosszolgáit továbbra is a klasszikus alapkérdés gyötri: az ember és/vagy a technika. Milyen mértékben hagyatkozzanak (csak) a technikára, illetőleg mennyire bízzanak meg a jól bevált feltűrt galléros-ballonkabátos-napszemüveges ügynökökben, az irodákban ülő elemzőkben? Mire helyezzék a hangsúlyt, a világ napi információfolyamában való gépi halászásra (szakzsargonban ELINT - Electronic Intelligence - elektronikus hírszerzésre), vagy minél több embert építsenek be a különböző társadalmakba, veszélyes szervezetekbe, egyházakba, szektákba, törzsekbe, jótékonysági intézményekbe? Ez lenne a HUMINT (Human Intelligence - ember által való adatgyűjtés, klasszikus hírszerzés), az embercentrikus hírszerzés, ami az elmúlt évtizedekben a technika viharos fejlődésével mintha némileg háttérbe szorult volna. Meg is isszák az amerikaiak a levét most Irakban, Afganisztánban, mint ahogy megitták Iránban. (Vagy még korábban, a vietnami háborúban, amikor az északiak, a Vietkong a klasszikus hírszerző módszerekkel, beépüléssel, zsarolással, pénzzel, kábítószerrel, rokoni-baráti kapcsolatok kihasználásával gyakorlatilag mindent tudott, ami az amerikai parancsnokságokon történt. Fordítva ez nem volt igaz.)
Nagy hírszerzési baklövések:
A Szovjetunió megtámadása, 1941. június 22. Sztálint felkészületlenül érte a náci Németország támadása, noha a szovjetek legjobb hírszerzői jó előre jelezték a támadást; ez inkább döntéshozói tévedés volt. A háború egész menete megváltozhatott volna, lerövidült volna, emberek milliói maradtak volna életben, ha a Vörös Hadsereg felkészülten várja a Wehrmachtot.
Pearl Harbor, 1941. december 7. Váratlan japán légitámadás az USA haditengerészeti bázisa ellen, amelyet követően az USA belép a második világháborúba a szövetségesek oldalán. Az amerikaiaknak hetekig fogalmuk sem volt, hol a japán flotta, a támadásról érkező gyér hírek elakadtak a hírszerző bürokrácia alsóbb szintjein.
Irak 1990-ben lerohanja Kuvaitot, amit a legtöbb nyugati titkosszolgálat nem jelzett előre.
Amerika 2003-ban lerohanja Irakot. Az ürügyet a titkosszolgálat adja, esküszik rá, Szaddámnak tömegpusztító fegyverei vannak. 1991 előtt valóban voltak tömegpusztító fegyverei Iraknak, de 1991 után gyártott tömegpusztító fegyverkészleteket mindeddig nem találtak. A kutatást a minap leállították.
Azok a Népszabadság-olvasók, akik lapunk internetes kiadásában olvassák e sorokat, vagy ezek kapcsán e-maileket küldözgetnek barátaiknak, biztosak lehetnek benne, hogy küldött-olvasott anyagaik átmennek valamelyik, az amerikai, angol, ausztrál, német, orosz, japán, kínai hírszerzés-elhárítás figyelte szűrőn. Hogy ennek a gigászi információtömeg-feldolgozásnak mi a haszna, nem tudni. A berendezések, gépek kulcsszavakat, fogalmakat keresnek. Elég virágnyelven kódolni az üzeneteket, és nincs az a komputerprogram, amely ki tudná ezeket szűrni. Ennyit ér a technika ember nélkül?
