Vihar Erdélyben a Trianon-film miatt

Törvénytelennek nevezte hétfőn Mona Muscã román művelődési miniszter Koltay Gábor Trianon című filmjének erdélyi bemutatósorozatát.

A tárcavezető - aki szerint Magyarországon éppen "irredenta hangneme" miatt betiltották a filmet -, közölte, az alkotást nem jegyezték be a romániai filmjegyzékbe, márpedig a romániai mozikban kizárólag minősítő bizonyítvány alapján vetíthetők le a filmek. Mona Muscã utasítására az Országos Mozivállalat feljelentést tett az ügyben a belügyminisztériumnál, hogy vizsgálja ki, milyen körülmények között vetítették le Erdélyben a filmet - olvastuk a Krónika honlapján.

A beszámolóból megtudható, hogy a román művelődési tárca megemlíti szerint 50 milliótól 250 millió lejig terjedő pénzbüntetés róható ki, ha a filmjegyzékbe történő beiktatás nélkül vetítenek le alkotást a romániai közintézményekben, termekben.

Soós Sándor, a Trianon erdélyi bemutatását szervező Erdélyi Magyar Ifjak elnöke a Krónika érdeklődésére a minisztérium álláspontját meglepőnek nevezte, s kijelentette, hogy egyetlen városban sem moziban vetítették az alkotást, mindössze kulturális jellegű rendezvényeken mutatták be a filmet. Szerinte a mostani akció a tavalyi, ugyancsak az EMI által szervezett Wass Albert-felolvasó-maraton ügyében indított nyomozás folyamatába illeszkedik. A lap szerint Koltay Gábor filmjét "hatalmas érdeklődés közepette - a szervezők szerint mintegy háromezren tekintették meg - hét erdélyi városban vetítik a napokban."

Törvénytelennek nevezte Koltay Gábor Trianon című filmjének erdélyi vetítését a román művelődési miniszter-asszony, és utasítására az országos mozivállalat feljelentést tett a belügyminisztériumnál. Vizsgálatot indítanak azokban a városokban, ahol a dokumentumfilmet már bemutatták - jelentette a Rompres hírügynökség Mona Musca kulturális miniszter közleményére hivatkozva.

Azt vizsgálják, milyen körülmények között vetítették le a filmet, mert az alkotást nem vették fel a romániai filmjegyzékbe - jelentette a Krónika tudósítója. Az ország filmszínházaiban pedig csak kizárólag minősítő bizonyítvány alapján lehet filmet vetíteni. A román művelődési tárca megemlíti azt is, hogy 1200 eurótól 6000-ig terjedő pénzbüntetés róható ki, ha bizonyítvánnyal nem rendelkező alkotást vetítenek le romániai közintézményekben. Koltay Gábor filmjét a Krónika értesülései szerint szerint nem mozikban, hanem kulturális rendezvényeken, közösségi, alapítványi termekben vetíti az Erdélyi Magyar Ifjak szervezet, összesen hét erdélyi városban. A vetítés után a résztvevők kötetlen beszélgetést folytathatnak Koltay Gáborral és Raffay Ernő történésszel.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.