Ha nem is egészen önszántából, de a szőlőügy miatt Wekler kifarolt az alelnöki székből. Akkor azt hittük, hogy ez a parlamenti ciklus már az ő fellépései nélkül telik el. Tévedtünk. "A jó politikus nem vész el, csak átalakul" szlogen jegyében a miniszterelnök az atomtemető ügyét előkészítő személyes megbízottjává nevezte ki a napokban.

Nem kellett volna.

Ha ezen a téren valóban létező feladatokat kellene megoldani, akkor sem Wekler a megfelelő ember. Nagyjából azért, mert a delegálón kívül mindenki tisztában van a politikus ebben az ügyben hangoztatott véleményével.

Emlékezhetünk, hogy a rendszerváltást közvetlenül megelőző évek egyik nagy polgári engedetlenségi mozgalma a Baranya megyei Ófalu nevéhez fűződik. A paksi atomerőműből származó radioaktív anyagok tárolására alkalmas atomtemetőt akartak a falu közelébe építeni, de a térség lakosai addig egyedülálló módon "megvétózták" a döntést. A vétó egyik leghangosabb szószólója éppen Wekler Ferenc, akkor még Mecseknádasd polgármestere volt. Az ófalui bukta miatt indult el 1993-ben egy kutatási program, hogy kiderítsék a szakemberek: ha nem Ófalun, akkor hol épüljön fel a tároló. Esztendők múltán kiderült, hogy az Ófalutól egy kőhajításnyira található Bátaapáti lenne a legjobb. Idegesítő helyzet, elismerem. Magam sem örülnék olyan nagyon egy ilyen szomszédságnak, akkor sem, ha tudom, hogy a felszín alatti gránitnál jobbat nemigen lehet találni a kis és közepes radioaktivitású tárolónak. Annak rizikója, hogy bármi történjék, nagyjából a nullával egyenlő.

Wekler jól ismert véleménye, hogy nincs szükség ilyen tároló megépítésére, hiszen a hulladék Püspökszilágyiban, vagy az erőmű területén még továbbra is elhelyezhető. Püspökszilágyi szinte megtelt, sok ezer köbméternyi hulladékot nem lehet itt elhelyezni. Paks meg azért nem jó, mert a tárolónak az erőmű lebontása során keletkező hulladékot is be kell majd fogadnia. Objektívnek nehezen nevezhető az, aki - hat évvel ezelőtt a Hetek folyóiratban megjelent nyilatkozata - szerint mind a tároló megépítését támogató településeket, mind a kutatókat "megvették". Lehet, hogy egy egész szakmát megvettek a paksiak, s csak néhány kutató ágált a terv ellen. Mégis az utóbbi években lenyugodott ez a történet. Az antinukleáris zöldektől, Illés Zoltán fideszes és Wekler Ferenc szabad demokrata politikustól eltekintve nagyjából a magyar közvélemény egésze beletörődött abba, hogy ha már eltévézzük, elhűtőgépezzük a Pakson termelt olcsó áramot, akkor az energia melléktermékét is itthon helyezzük el. Hordóba zárva, a föld alatt, gránitban. Ha évtizedek múltán lesz jobb megoldás, akkor a hulladékot kiemelhetik és feldolgozhatják az akkori legjobb műszaki színvonalon. Bátaapáti elvetése azt jelentené, hogy honunk kidobna tizenhárommilliárdot az ablakon - ennyi ment el ugyanis az előkészületekre. Az eddigi adatok szerint Bátaapáti alkalmas.

Orbán Viktort nem posztom dicsérni, de azt el kell ismerni, hogy az atomhulladék-tároló ügyétől távol tartotta Illés Zoltánt. A többhektárnyi szőlőjét Bátaapátitól alig tíz kilométerre telepítő Weklert viszont helyzetbe hozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Szilveszter óta alig telt el egy hét, és a kormányfő összehozta az idei év első politikai baklövését. Pedig bevárhatta volna, hogy Wekler szőlői termőre forduljanak, majd egy finom pincepörkölt kíséretében ketten elborozgathattak volna a présházban. Ehelyett mi van most: atombiztos konfliktus.