Amerika jó oldala
tantusz, de Amerika néhány nap esetlenkedés után olyan lendülettel ve-tette bele magát a segélyezésbe, ami-lyenre csak szuperhatalom képes. Bush elnök három napig hallgatott - igaz, a katasztrófa első, háromezer halálos áldozatot sejtető hírére még Kofi Annan ENSZ-főtitkár sem szakította meg sívakációját.
Washington első nekifutásra tizenötmillió dollárt ajánlott fel, ezt később 35 millióra módosították. Ez még mindig kevesebb volt, mint amennyit Bush elnök január 20-i beiktatására szánnak, vagy amennyiért a jobboldali sajtómágnás, Rupert Murdoch nemrégiben új lakást vett Manhattanben.
Ahogyan kibontakoztak a tragédia va-lódi méretei, a Fehér Ház stratégái is rájöttek, hogy most nem szabad kicsinyesnek mutatkozni. Ráadásul igazán nem kell PR-szakértőnek lenni ahhoz, hogy valaki rájöjjön: az imázsproblémákkal küszködő Amerika most megmutathatja, hogy nem csak háborúzni tud. A szenvedő milliók zöme muzulmán, az ő körükben külö-nösen fontos megváltoztatni az Egyesült Államokról az elmúlt két-három évben kialakult negatív képet.
A kormány gyorsan megtízszerezte a segélyt. A 350 millió dollár a teljes 2005-ös költségvetési keret, a héten összeült új kongresszus azonban egyik legelső dolgának tekinti a további pénzeszközök megszavazását. Ilyen lehetőség a felhasználhatatlan iraki újjáépítési keret egy részének átcsoportosítása. Máris több ezer tengerészgyalogost irányítottak a térségbe, akik közreműködnek a mentésben.
Az elnök Colin Powell amerikai külügyminisztert és saját testvérét, Jeb Bush floridai kormányzót is a katasztrófa övezetébe küldte. A világ legnépesebb iszlám országába, Indonéziába érkezve Powell semmit sem bízott a véletlenre, hanem rögtön leszögezte, hogy a mo-hamedán világ most megláthatja mű-ködés közben az amerikai értékeket, a nagylelkűséget, és azt, hogy nem iszlám-ellenesek, hanem ellenkezőleg, minden vallást tiszteletben tartanak.
George W. Bush a család egy másik ismert tagját is segítségül hívta. Oldalán a 41. elnökkel, idősebb George Bushsal és a 42-ikkel, Bill Clintonnal jelentette be egy új pénzalap létesítését. A két volt elnök országos kampány élére állva együtt koordinálja a magánszemélyek és a cégek felajánlásait. Busht Clinton vette védelmébe, mondván: senki sem tudott volna ilyen kevés idő alatt többet tenni.
Az amerikaiak egyébként a fehér házi kezdeményezések nélkül is tudták, mi a kötelességük. Mialatt a politikusok még az előző év fáradalmait pihenték ki, beindult a jótékonysági mozgalom olajozott gépezete. A lapok persze elsősorban a nagy összegekkel foglalkoznak. Azzal, hogy a Pfizer gyógyszergyár például egymaga 40 millió dollárt adományozott - akkor, amikor a kormányzat még csak 35 milliónál tartott. Sok más nagyvállalat is azonnal hét-nyolc számjegyű csekke-ket állított ki. Sandra Bullock színésznő egymillió dollárt ajánlott fel a Vöröskeresztnek, Leonardo DiCaprio az UNICEF segélyvonalára mutató internetes linket rakott fel honlapjára, a legnézettebb éjszakai humoros talkshow házigazdája, Jay Leno egy Harley Davidson motorkerékpárt árverez el műsorában. De nem csak a dúsgazdagok érzik úgy, hogy adniuk kell. Százezrek küldenek
10-200 dollárt, cserkészcsapatok és általános iskolai osztályok törik azon a fejüket, miként kereshetnének pénzt. Amerika tényleg szeretné megmutatni a világnak a jó oldalát.
Washington, 2005. január