Irak: kivégzések az újév első napján

Öt ember kivégzését jelentette be szombaton az Abu Muszab az-Zarkávi vezette, Irakban működő terroristacsoport, s egyben azzal fenyegetőzött, hogy ugyanerre a sorsa jutnak az amerikaiakkal együttműködők.

A csoport által közzétett videofelvétel képsorai öt, egymás mellé felsorakoztatott, polgári ruhát viselő személyt mutatnak, akiket többször hátba lőnek. A felvételt az Iraki Szent Háború al-Kaida Szervezete nevében tették közzé az interneten. Egy álarcos férfi hasonló sorssal fenyegeti "az amerikai ellenséggel együttműködő többi árulót", illetve az iraki fegyveres erők tagjait.

Ramádiban hétfőn öt polgári ruhás személyt találtak holtan, egy feljegyzés szerint rendőrök voltak, akiket szélsőséges fegyveresek öltek meg.

A csoport szintén internetes üzenetben vállalta szombaton az iraki rendfenntartó, illetve fegyveres erők ellen a héten elkövetett támadásokat. Kedden húsz rendőrt öltek meg Irakban, a legvéresebb rajtaütésben 18 iraki rendőr vesztette életét Tikrítnél. Az üzenet szerint akcióik részét képezik egy átfogó támadásnak, amit Iraki al-Kaida a "zsoldos kutyák kivégzésére indított hadműveletnek" nevezett.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.