A nyíradonyi sarckísérlet

Óriási felháborodást keltett a Hajdú-Bihar megyei Nyíradonyban, hogy az önkormányzat a közelmúltban - a helyiek kifejezésével élve - meg akarta "sarcolni" a település lakosságát.

Az elmúlt hónapokban Benő János, a 7800 lelkes település jegyzője mintegy 320 helyi családnak postázott egy hivatalos levelet, amelyben azt írta: a város a rendezési terv elkészítése keretében a külterületi ingatlanok belterületbe vonásának költségét - azon belül a földmérő díját - a tulajdonosokkal fizetteti ki, ezért minden tulajdonos fizessen be az önkormányzat kasszájába 12 ezer 500 forintot. A jegyző által aláírt levélben nem található hivatkozás sem törvényre, sem valamilyen helyi rendeletre.

A város lakói tiltakoztak a törvénytelennek érzett befizetés ellen. A helyi Igazságért és Törvényességért Nyíradonyban Egyesület vezetője, Trefán György érdeklődésemre azt mondta:

- Nyíradony városa a rendezési terv elkészítésére hárommillió forintnyi pályázati pénzt nyert. Nem értem, hogyha rendelkezésre állt az összeg, miért akart az önkormányzat még csaknem négymilliót beszedni a lakosságtól. Mi is kaptunk ilyen levelet, és természetesen nem fizettünk.

Az emberek sérelmezték azt is, hogy a jegyző levelének utolsó mondata azt sugallta, hogy további "sarcra" is van kilátás. A mondat így hangzik: "az ingatlanok átminősítése és a mezőgazdasági művelésből való kivonás költségeinek pontos kiszámítása folyamatban van, ennek összegéről és a fizetés módjáról a későbbiekben tájékoztatjuk".

A felháborodott lakosság aláírásgyűjtésbe kezdett. A tiltakozóíveket - amelyeket több mint 150-en írtak alá - eljuttatták az önkormányzathoz, de onnan eddig semmiféle válasz nem érkezett. Miután az aláírásgyűjtés ily módon hatástalan maradt, Trefán György az általa képviselt egyesület nevében a Hajdú-Bihar megyei közigazgatási hivatalhoz fordult panaszszal. A hivatal főosztályvezetője, Ráczné Lehóczky Zsuzsanna december 6-án kelt válaszában többek között azt írja: a jegyzőnek a belterületbe vonással kapcsolatos költségek részbeni megtérítésére irányuló felhívása nem a képviselő-testület határozatán alapult, ezt erősítette meg a törvényességi ellenőrzési főosztály vizsgálata is. Hozzátette: "a felhívás kötelezettséget egyetlen állampolgárra sem ró, így az abban foglaltak teljesítése az egyes állampolgárok belátásától függ".

Ráczné Lehóczky Zsuzsannát megkérdeztem róla, hogy találkozott-e a praxisában hasonló "sarckivetési" kísérlettel, mire a főosztályvezető diplomatikusan azt válaszolta: valóban nem tipikus esetről van szó. Kérdésemre, miszerint a megalapozatlan fizetési felhívás miatt a közigazgatási hivatal felelősségre vonhatja-e a jegyzőt, a főosztályvezető elmondta: a jegyzővel szemben a munkáltatói jogokat gyakorló képviselő-testület járhat el, így csak a képviselők adhatnak Benő Jánosnak fegyelmi büntetést.

Az ügyről szerettük volna megkérdezni Tasó László nyíradonyi polgármestert, fideszes parlamenti képviselőt, de ő a titkárnőjével szűkszavúan csak annyit üzent: nem nyilatkozik.

Benő Jánossal először telefonon beszéltem, aki az üggyel kapcsolatban azt nyilatkozta: levelét az önkormányzat képviselő-testülete által idén megvitatott településfejlesztési koncepció és racionalizálási terv alapján írta. A jegyzővel személyesen is találkoztam a városházán, s miután az első kérdésemet feltettem neki, Benő János azt mondta: csak akkor válaszol, ha nem szóban teszem föl, hanem ott helyben, írásban nyújtom be hozzá a további kérdéseimet. Erre természetesen otthagytam.

- Ezek mindenkiből bohócot akarnak csinálni! - összegezte a városvezetéssel kapcsolatos véleményét Trefán György egyesületi elnök. - Azt hiszik, az emberek olyan tudatlanok, hogy "új földesúrként" mindent meg lehet velük tenni? De én nem hagyom annyiban a dolgot: a napokban a belügyminiszternél tettem panaszt a jegyző ellen. Remélem, lesz foganatja a beadványomnak.

A polgármester nem akart nyilatkozni
A polgármester nem akart nyilatkozni
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.