Fonyódi adósságok

A K&H Bank megvált fonyódi fiókvezetőjétől. Információink szerint az ügy összefügg a fonyódi önkormányzat nehézségeivel és a helyhatóság által felvett több százmillió forintos hitellel.

Minden bizonnyal megingott a K&H bank bizalma Fonyód önkormányzatában, mert legutóbbi ajánlata értelmében kész a város hiteleinek kamatterhét elengedni 7,5 millió forint erejéig, amennyiben az önkormányzat felfogad egy szakmai céget működőképességének átvizsgálására. Ezt megelőzően a bank váratlanul megvált a marcali és fonyódi fiókvezetőjétől, Mátrai Zoltántól. Ennek okairól banktitokra és személyiségi jogokra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni Andok Ágnes, a pénzintézet sajtófelelőse. Mátrai Zoltán azt mondta: magatartásában találtak kivetnivalókat, erre hivatkozva kapta meg felmondását, amivel szemben munkaügyi pert kezdeményezett. Mátrait a bankfióknál indított belső vizsgálat során felmentették a munkavégzés alól, amit állítása szerint a munkaügyi bíróság első fokon jogszerűtlennek ítélt.

Tudósítónk megtudta: a fiókvezetőért még korábban lobbizni kezdett a fonyódi, a marcali, valamint a balatonboglári polgármester: közös levélben fordulva a bank vezérigazgatójához. A levél hangsúlyozta, hogy Somogy megye három meghatározó városáról van szó, a települések együttesen 15 milliárd forintnyi hitel és számlaforgalmat bonyolítanak a pénzintézetnél. A bank vezetése ettől nem hatódott meg, sőt a belső vizsgálat során rendőrségi feljelentést is tett ismeretlen tettes ellen üzleti titok megsértése miatt.

Mátrai Zoltán Fonyód számlavezető bankjának fiókigazgatójaként a fonyódi önkormányzat pénzügyi bizottságának is tagja volt, ami - többek megítélése szerint - erkölcsi aggályokat vethet fel. Információink szerint a bank nem emiatt, hanem azért indított belső vizsgálatot a fióknál, mert az nagy összegű hitelt nyújtott egy felszámolási eljárás alatt álló, helyi önkormányzati érdekeltségű cégnek, továbbá jelentős kockázatot vállalva nyújtott Fonyódnak hónapokkal ezelőtt közel 700 millió forint hitelt.

A fonyódi önkormányzat számára jelenleg súlyos gondot okoz a hitel törlesztése, amit egy kikötői üzletsor építésének befejezésére vett fel. A felerészt önkormányzati vállalkozásként megépülő üzletsor harmadik éve tartó botrányok, tucatnyi per mellett idén őszre készült el: a Dél-Balaton egyik legszebb üzletközpontjává vált - egyelőre üres boltokkal. Az üzletek értékesítését és a befektetett pénz megtérülését akadályozzák a beruházást terhelő perek és a jelzálog. Értesüléseink szerint a bank a hiteltörlesztés fejében igényt tartott a városi könyvtárnak a közelmúltban juttatott 800 ezer forintos központi támogatására is.

A balatoni város az utóbbi években egyre nehezebb helyzetbe kerül. Az előző polgármestert börtönbüntetésre ítélték korrupció miatt. Vezetésével a város 130 millió forintot költött egy meg nem valósult termálprojektre. A beruházásra alapított cég ügyvezetője eltűnt a település 66 millió forintjával - a második éve tartó nyomozás során sem bukkantak nyomára. Fonyód hitelállománya meghaladja az egymilliárd forintot, miközben a város egész évi költségvetése - az állami támogatással épülő csatornaberuházás nélkül - 1,4 milliárd forint. Az önkormányzat helyzetét tükrözi, hogy jelentős értékű kifizetetlen számlát halmozott fel az utóbbi hónapokban.

Miseta István polgármester elmondta: örül a banki átvilágításnak, mert az önkormányzat tavaly óta próbálkozik működése racionalizálásával. A képviselőtestület hiányolta ehhez a szakértői átvilágítást, amire most sor kerülhet anélkül, hogy ez pluszpénzbe kerülne. A polgármester kifejtette: Fonyód az ország számos más önkormányzatához hasonlóan fizetési nehézséggel küzd, de jelentős a vagyona. Ingatlanjainak csak egy részét terheli jelzálog, így tehermentes például a termálprogram magvalósításához szükséges, több százmillió forint értékű terület is.

Egy napokban megszületett jogerős bírósági ítélet szerint megszűnik a felszámolási eljárás a kikötői üzletsort építő, felerészt önkormányzati tulajdonú Fonyódi Lakásépítő Kft.-vel szemben. A polgármester szerint ez azt jelenti, hogy a pillanatnyi nehézségek megoldódnak, a város hamarosan folytathatja az üzletsor tehermentes értékesítését, és visszakaphatja a befektetett több százmillió forintját. Kiss Gábor, a Fonyódi Lakásépítő Kft. másik, közvetett tulajdonosa szerint az ítélet nem befolyásolja az üzletsor tulajdonjogát érintő per kimenetelét, és azt a kártérítési pert sem, amelyben több mint 500 millió forintot követel az önkormányzattól a közös beruházás kapcsán.

Fonyódi üzletközpont - egyelõre üres boltokkal
Fonyódi üzletközpont - egyelõre üres boltokkal
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.