Az egyezmény célja, hogy elhárítson minden akadályt a szolgáltatások - így a közszolgáltatások - liberalizálása és kereskedelme elől. Többek között Párizs, Dijon, Genova, Torino, Ferrara, Manchester, Oxford, Bécs és Graz helyhatóságai érzik úgy, hogy az egyezmény elfogadása az önkormányzatiság eszméjének vereségét jelentené, ezért saját területüket "GATS-mentes" zónává nyilvánították, és közösen lépnek fel azért, hogy a tagországok nevében tárgyaló EU változtassa meg liberalizációpárti álláspontját. Eddig az önkormányzatok teljes kizárásával folytak a tárgyalások, amelyek az ő alapvető érdekeiket is érintik. A globalizáció gőzmozdonya továbbra is csúcssebességgel halad: ha nem foglalkozunk vele, soha nem tudjuk meg, vajon a vesztébe rohan-e, az irányításába beleszólni pedig végképp nem tudunk.

A párizsi találkozó, amelyen egyetlen magyar önkormányzat sem vett részt, furcsamód teljesen visszhangtalan maradt a hazai médiában. Pedig az önkormányzati tiltakozó kampány már csak azért is számot tarthatott volna az érdeklődésünkre, mert a népszavazás kapcsán a privatizáció és a közszolgáltatások helyzete nálunk is a közérdeklődés homlokterébe került; a kérdést azonban sajnos általában nem valós összefüggéseiben, hanem kizárólag pártpolitikai szempontok alapján kezelik.

Pedig a probléma rendkívüli társadalmi hatásai miatt igényt tarthatna a közvélemény érdeklődésére, ezért bizonyára nem véletlen, hogy a hivatalos kormányzati körök egész Európában megkísérlik elterelni róla a figyelmet. Az egymást követő magyar kormányok a tárgyalások kezdete, 1994 óta szintén ezt a taktikát alkalmazták - sikerrel. A tét nagy: ha a GATS hatályba lép, akkor még a legalapvetőbb szolgáltatások is kikerülhetnek a közösségi ellenőrzés alól, és teljességgel a szabad piac szabályai fogják meghatározni működésüket. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek, hiszen az átgondolatlan és elkapkodott piacosítás az árak drasztikus emelkedését eredményezheti, így az alapszolgáltatások széles rétegek számára elérhetetlenné válhatnak. Az angliai példa megmutatta, hogy az egységes hálózatok szétszabdalása további veszélyekkel is járhat: az ottani vasutak a privatizálás előtt hússzor biztonságosabbak voltak, mint ma, a vízellátás magánosítását követően pedig a minőség romlása miatt megduplázódott a hepatitis A megbetegedések száma.

Nyugat-Európában természetesen a civil szervezetek kongatták meg először a vészharangot, ám érveik sok önkormányzatot is meggyőztek a GATS elleni fellépés szükségességéről, hiszen az egyezmény formálissá tehetné a helyi közösségek autonómiáját. Így például a helyhatóságok a jövőben nem korlátozhatnák a szolgáltatást nyújtók számát, nem köthetnének kizárólagos szerződést például a lakossági szemétszállítás biztosítására, vagy nem alakíthatnának szövetségeket a térség vízellátására. A helyi cégek előnyben részesítése szintén tilos lenne, és még arra sem maradna jogalap, hogy az önkormányzat feltételként szabja a helyi alvállalkozók foglalkoztatását. Míg jelenleg Magyarországon egy helyi népszavazás megakadályozhatja a természet épségét fenyegető iparágak, veszélyeshulladék-lerakók letelepedését, erre a GATS értelmében nem lenne lehetőség. Pécs városa most még dönthet úgy, hogy visszavásárolja vízművét, miután kiderült, hogy a privatizáció nem jött be; ha viszont a vízellátás is maradéktalanul a GATS hatálya alá kerül, már igazolnia kellene döntését a WTO előtt, sőt még az elmaradt haszonért is beperelhetik.

Az események hátterében a nyilvánvaló kudarcok ellenére a továbbra is világszerte domináns neoliberális gazdaságfilozófia áll, amely a közösségek érdekeit egyoldalúan a gazdaságosságnak rendeli alá. Ennek hatását, amely már a GATS előszele, itthon is érzékelhetjük: az alacsony népességű kistelepülések ellátása gazdaságtalan - érdekérvényesítő képességük pedig csekély -, ezért megkezdődött az itteni szolgáltatások tudatos leépítése, ami az általános iskolák öszszevonásában, a mobilposta intézményének fejlesztésként tálalt bevezetésében, a vasúti menetrend téli "ésszerűsítésében" ölt testet. A tömegközlekedés leépítésének következtében a nógrádi falvakból ma már tovább tart az út Budapestre, mint Pestről Bécsbe. "Nem az a baj, hogy a magyarok nem ülnek le mellénk a buszon, hanem az, hogy már nem jár a busz" - vázolta a probléma lényegét egy nógrádi roma.

Ennek ellenére sajnos semmi jele annak, hogy a szélesebb hazai közvélemény tudatában lenne a kérdés jelentőségének. A civil szervezeteket, amelyek nyugati társaikhoz hasonlóan igyekeznek felrázni a társadalmat, még mindig nem kezelik egyenrangú partnerként, az általuk képviselt globalizációkritikát általában azzal hiteltelenítik, hogy összemossák a globalizáció teljes és valóban értelmetlen tagadásával. Ez esetben sem erről van szó, hiszen a GATS ellenzőiként nem általában a piacot vetjük el, csupán azt állítjuk, hogy az alapvető igényeket kielégítő közszolgáltatások esetében, az általános társadalmi hozzáférés biztosítása érdekében korlátozni kell a piaci viszonyok érvényesülését. Teret lehet engedni a piacosításnak, ám azt olyan széles körű társadalmi vitának kell megelőznie, amely képes a pártszempontokon felülemelkedve, populizmustól és riogatásoktól mentesen feltárni a széles értelemben vett - tehát nem csak rövid távú költség-haszon kalkuláción alapuló - előnyöket és hátrányokat, valamint körüljárni az alternatívákat. Piacosítani csak olyan, jól átgondolt stratégia keretében szabad, amelynek alapját a fenntarthatóság, igazságosság és hatékonyság értékei alkotják, erős intézményi és még erősebb civil kontroll megléte mellett! Ennek gyakorlásában kiemelkedő szerep jutna az önkormányzatoknak - ezért háborodtak fel a GATS tervezetén a helyhatóságok. A GATS lehetetlenné teszi az olyan szabályozó-ösztönző környezet megjelenését, amely arra késztetné a társadalmat, hogy felelősséggel viseltessen környezetünk és a jövendő generációk iránt. Ehhez a kereskedelmet és a tőkemozgást korlátozó intézkedésekre lenne szükség, amire néhány állam részben már rászánta magát. A liberális Hollandiában tiltják a víz privatizálását, és Ausztria is jelentősen korlátozza a profitelvet ebben a szektorban.

A szabad piac vagy állam hamis dichotómiájába beleragadt hazai "vita" résztvevőinek figyelmét eddig teljesen elkerülték az alternatív megoldások. Nem a piac, "a karvalytőke" vagy "a rablókapitalizmus" ellenzéséről van szó! A megcsontosodott állami bürokráciának egy kis piac sokszor nagyon jót tenne. A GATS elfogadása ugyanakkor olyan nagy horderejű döntés, melyet nem lehet kizárólag technokrata szakapparátusokra bízni. Nemcsak azért, mert ez antidemokratikus, hanem azért sem, mert az így hozott döntések fenntarthatatlan állapotokhoz vezethetnek. Éppen ezért kap egyre nagyobb hangsúlyt szerte a világban a részvételi alapú tervezés és döntéshozatal. Az érintettek bevonása a közszolgáltatásokkal kapcsolatos döntéshozatalba javíthatja a hatékonyságot, és egyúttal igazságosabb és környezetkímélőbb megoldásokra is vezethet. A társadalmi részvétel leginkább lokális szinten képzelhető el, így az önkormányzatokra különösen fontos szerep hárul. A közjavak közösségi kezelésére számos sikeres külföldi példa hozható Németországtól (közös tulajdonú vízközmű) Brazíliáig (részvételi elvű költségvetés). A GATS-egyezmény keretében tett meggondolatlan vállalás ugyanakkor ellehetetlenít bármilyen elmozdulást ebbe az irányba.

A magyar közvélemény hagyományosan kevéssé érdeklődik a nemzetközi politikai kérdések iránt, ami uniós csatlakozásunkat követően sem változott. Sajnos hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, hogy a csatlakozás nem csupán anyagi előnyökkel, hanem az egész európai közösség jövője iránti felelősségünk növekedésével is jár, ehhez azonban csak akkor tudtunk felnőni, ha lépést tartunk az eseményekkel, ha képesek vagyunk mérlegelni a nemzetközi háttér változásainak lehetséges hatásait. A hazai diskurzus jórészt abban merül ki, hogy a két nagy párt egymás fejére olvassa a másik által elkövetett privatizációs visszaéléseket. Ezek tisztázása persze fontos feladat, de ennél jóval fontosabb lenne, hogy a közvélemény és a helyi döntéshozók hiteles képpel rendelkezzenek az unió politikáját is meghatározó, a közszolgáltatások piacosítását célzó tervekről.

Biztosak lehetünk abban, hogy a GATS-tárgyalások 2006-ra várható kimenetele alapjaiban fogja meghatározni a hazai közszektor sorsát, teljesen függetlenül a népszavazástól vagy attól, hogy Magyarországon milyen politikai erő fog hatalomra kerülni. Figyelmen kívül hagyni az uniós és globális színtű folyamatokat óriási naivitás. Ideje lenne felébrednünk.<>Klestenitz Tibor-Scheiring Gábor
A szerzők a Védegylet munkatársai