Az év büszkesége: Lékó Péter - Meghajlás a férfiagy előtt

Októberben napokon át egy huszonöt éves fiatalember küzdelmét izgulhattuk végig a sakkvilágbajnoki címért. Mindannyian bíztunk a győzelmében, és nap mint nap vártuk az eredményt. A 14 játszmás párharc utolsó, négyórás mérkőzésén azonban az orosz Vlagyimir Kramnyik világossal legyőzte kihívóját, és ezzel megvédte klasszikus sakkvilágbajnoki címét. Bár az összecsapás 7-7-es döntetlennel ért véget, ez mégis a címvédőnek kedvezett, Lékó vesztett. Csalódott volt, hogy mégsem tudta letaszítani trónjáról Kramnyikot, de mégis elismerte, hogy igazságos volt a 7-7-es végeredmény. Csodálatos szellem, fantasztikus alázat, hihetetlen emberi teljesítmény - ezt tudja Lékó. Egy magyar a nagy kerek földgolyón, aki olyan intellektuális teljesítményt nyújtott, amire mindannyian büszkék lehetünk. Tisztelettel meghajlok egy férfiagy elképesztő tehetsége előtt, és őszintén azt kívánom, hogy a következő alkalommal az ő fejére kerüljön fel a sakkozók koronája.

Az év drámája: Beszlan - Terrorra ítélt ártatlanok

Beszlan annyira megrázott, hogy napokig nem kerültem ki a hatása alól. Újra és újra elképzeltem, hogy mit érezhettek azok a gyerekek és szüleik, akik részesei lettek a borzalmas terrorakciónak. Néztem a hírcsatornák képeit, de közben szinte már azt is láttam, amit a kamerák nem tudtak megmutatni. Elképzeltem a rettegő lelkeket egymáshoz bújva, ahogy telnek az órák, mennek a napok, közben halmokban fekszenek a halott gyerekek és felnőttek, és nincs remény a szabadulásra, csak a félelem és a pánik tépi a sok védtelen, emberi lényt. Ami mégis a legdrámaibb volt számomra, az annak a kisfiúnak a beszámolója volt, aki a szabadulás után elmesélte, mi történt vele a tornateremben, ahová szinte minden embert betereltek a fogvatartás idejére. Bombákkal körülrakva szorongtak a túszok a terem padlóján, fölöttük, körülöttük mindenfelé azonnali halált hozó gyilkos fegyverekkel. A kisfiút - ahogy mesélte - egy élesített robbanószerkezetre ültették, és elmondták neki, hogy ha feláll, a bomba azonnal felrobban. Így ült a kicsi órákon át, és ki tudja, mit értett az egészből, de azzal teljesen tisztában volt, hogy ez már nem játék, az életét veszíti el, ha arról a dobozkáról feláll. A tornateremben aztán mégiscsak felrobbant egy másik gyilkos bomba, hatalmas pánik tört ki, és a gyerek egyetlen pillanat alatt döntött. "Ahogy hallottam a robbanást, azonnal felugrottam, és olyan gyorsan szaladtam, ahogy csak bírtam. Arra gondoltam, hogy elszaladok a bomba elől, és ha elég gyorsan futok, akkor nem halok meg. Aztán éreztem a hátamon és a lábamon a szilánkokat, de csak rohantam, és a tömeggel együtt kijutottam az utcára. Véres voltam nagyon, de nem fájt annyira, azt mondják, hamar meggyógyul" - mondta el a történteket a tízéves forma gyerek, és csak remélhetjük, hogy az egészséges gyermeki lelke nem hordozza majd örökké azokat a borzalmakat, amit átélt egy értelmetlenül igazságtalan történelmi pillanatban.

Az év felháborodása: Amerikai elnökválasztás - Demokrácia a többség akaratának jegyében

Amerika novemberben elnököt választott. Hosszú hónapok óta vártuk ezt a napot, hogy menjen végre Bush haza, vigye el az ostoba arcát az USA éléről, és könnyebbüljön meg végre a világ. Azt gondoltam, hogy nem csak én látom azt, hogy Bush árt a földgolyó hathatós működésének - lévén mégiscsak ő a "Világ Ura" - hanem azok az amerikai honpolgárok is, akik közvetlenül tehettek volna azért, hogy Amerika más útra térjen. Az eredményen nagyon megdöbbentem, és nem is hittem, hogy ilyen sima ügy lesz. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen mindegy, hogy ki elnökli a tengerentúli fél kontinenst. Mi lett volna, ha Kerry nyer? Semmi. Tulajdonképpen egykutya. Az Egyesült Államok nem bújhat ki a bőréből, és illúzió azt gondolni, hogy az elnök személyének változása hathatós átrendeződést hozhat bármiben is. Amerika sosem lesz jófej gazdasági hatalom, bárki is áll az élén, az nem az ő útja. Persze a show mindig kell a népnek, mert akkor érezzük igazán, hogy ránk is gondol valaki. Ezt minden választáskor megkapjuk, jól ismerjük ezt már a saját országunkban is. Ezért biztosan nemcsak én néztem fülig húzódó szájjal, ahogy Bush legnagyobb híve, a magasrajutott Terminátor a légkörbe üvölti: "Four more years!". Nesze nekünk - és nektek amerikaiak -, megkaptuk egy újabb ciklusra az amerikopitekuszt, és valójában még örülhetünk is, mert biztosan mond majd számos vicces dolgot, amin jól elszórakozunk, miközben azt is gondolhatjuk, hogy minket mégiscsak a világpolitika érdekel, eszünkben sincs semmilyen szappanoperát nézni.

Az év vicce: Tic-tac - Spamek az elektronikus hálón

A spam-kultúra hihetetlen sebességgel tört utat magának ebben az évben. Képek, filmek, elcsent levelek, emberi arcok és meghökkentő pillanatok járnak körbe a világhálón. A felhasználók közül van olyan, aki azonnal törli ezeket, mások megnézik, és csak aztán törlik, és vannak olyanok, akik a legkedvesebb darabokat összegyűjtik. Ők már felismerték, hogy a spam olyan kulturális közvetítő eszközzé nőtte ki magát, amelynek érdemes a legszebb darabjait megőrizni. A spam szórakoztat, reflektál, összegez, véleményt nyilvánít, de mindenképpen annak a világnak tart tükröt, ami körülöttünk zajlik. Ezért szeretjük őket, és bármilyen üzenetet is hordoznak, mára egyértelműen az elektronikus kultúra részévé váltak. Választásom azért esett éppen erre a képre, mert a terror jelenléte ennek az évnek is hangsúlyos eleme lett. Azzal köszöntenek minket a "jóreggelt" hírek, azzal búcsúznak a "jóestét" hírek", mi pedig úgy mentjük ki a lelkünket a fájdalmak mélysége elől, hogy iróniába csomagoljuk.

Az év embere: Mel Gibson - A keresztény-marketing ezévi legeredményesebb üzletembere

Valójában Andrew Lloyd Webberrel kezdődött. Jézust egy musicalben bemutatni, vagy más, az emberek által könnyen fogyasztható populáris kultúrába helyezni kész főnyereménye lett a keresztény-marketingnek. Talán ez az irány lehet a magyarázat, de az biztos, hogy napjainkban rendkívüli méreteket ölt a Jézus-kultusz. Ebben az évben a nagy vihart kavaró Mel Gibson film, a Passió vitte el a pálmát ebben a műfajban. A konzervatív gondolkodású, közismerten jó keresztény, sokgyerekes családapa - aki mellesleg egészen mással írta be magát a filmvilág történetébe - most igazán belenyúlt. A film hatalmas sikerrel söpört végig a világon, ám ezzel együtt veretes botrányokat is kavart. Nem is kellett ennél több, kajálta mindenki, talán még az is, akit nem érdekelt. Mindenesetre sokáig nem felejtem el azt a mozinézőt, aki a jegypénztárhoz érve beszólt az ablakon: 'Kérek szépen két jegyet a "Passzióra"!' Persze, mi másért is ment volna, mint szórakozni, vagy ahogy mondani szokás, passziózni. Mel Gibson tehát learatta a babérokat, és közben jól megszedte magát. A legutóbbi hírek szerint vett magánk egy szigetet, de hát mindenki azt tesz a kemény munkával megszerzett vagyonával, ami csak tetszik neki. Megdolgozott érte. Nálam Mel Gibson kiérdemelte az év embere címet, bizony ügyesen csinálta.

Az év szava: Szerintem.